Főkép

Elismerem, ez a lemez egyáltalán nem tekinthető újnak, hiszen két évvel ezelőtt, 2018 áprilisában jelent meg Kanadában. Amiért mégis szükségét érzem annak, hogy írjak róla, az részben az előadónak, részben pedig a zenének köszönhető. Jeremy Dutcher észak-amerikai őslakos, a Wəlastəkwewiyik (Wolastoqiyik), vagy más néven Maliseet nép tagja, akik az algonkin nyelvcsaládhoz tartoznak, és hazájuk a Szent János folyó völgye (New Brunswick, Quebec és Maine). Foglalkozását tekintve klasszikusan képzett tenor, zeneszerző, zenetudós, előadóművész és aktivista. Egyetemi tanulmányai alatt kezdett el érdeklődni a Wolastoqiyik hagyományos dalok iránt, aminek következtében felfedezte William Mechling antropológus 1907 és 1914 között, az őslakosok között készített dokumentumait (fotók, jegyzetek és viaszhenger felvételek). Dutcher őseinek hangjait hallotta, elfelejtett dalokat és történeteket – és ezek végül elvezettek a Wolastoqiyik Lintuwakonawa albumhoz.

 

Döbbenetes élmény szembesülni azzal, miként hatott egymásra a klasszikus és az indián népzene. Hamarjában a portugál Omiri (Vasco Ribeiro Casais) jutott az eszembe, mert ott tapasztaltam ennyire ihletett, és egyben újszerű egymásra hatását két egymástól távol eső zenei világnak. Ez legalább annyira meghökkentő elsőre, hiszen az operákból ismert tenor, kiegészítve a zongorával, nagyon kontrasztos képet alkot a viaszhengerekről idevarázsolt száz évnél régebbi énekekkel. Ez már rögtön az első számban fogadja a hallgatót, hiszen a „Mehcinut” zongorával és Dutcher énekével indul, majd félidőben kapunk egy rövid archív bevágást, majd ismét a tenor jut szóhoz, hogy a fináléban közösen szólaljanak meg. Döbbenetes. Nem tudom mennyi időbe telt, mire kialakult a koncepció, kiválasztódtak a dalok, és mire sikerült összevágni az anyagot – de a végeredmény tényleg fantasztikus lett.

 

Kis túlzással az egész album tele van ilyen finomságokkal, például az „Essuwonike” nem csak vonósokkal és dobbal egészíti ki a hangzást, hanem pár másodpercig beleszövik azt a ritmust, amit az indián törzsi táncokkal társít az ember. Gyakorlatilag olyan dalokat hallunk, amelyek egy részét száz éve nem hallotta senki, és már elképzelni is nehéz azokat a ceremóniákat, vagy az olyan hétköznapi cselekvéseket, mint például az evezés a folyón, amelyek alkalmával ezeket énekelték. Valaki azt írta a lemez kapcsán, hogy olyan, mintha Jeremy Dutcher megidézné az őseit, és azok boldogan vele énekelnek, mert azt hitték, hogy már senki nem hallgatja meg őket. A folytonosságra utal a lemez borítója, amelyen Jeremy Dutcher hasonló pózban látható, mint Ninna-Stako törzsfőnök az 1916-ban készült fotón Frances Densmore etnográfus társaságában.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Mehcinut, Essuwonike, Pomok naka Poktoinskwes

2018-ban megjelent album (Szerzői)

Weboldal: https://jeremydutcher.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Jeremy Dutcher – zongora, ének

Devon Bate – electronika

Teiya Kasahara – szoprán

Ian Gibbons – cselló

Justin Wright – cselló

Kate Maloney – hegedű

Taylor Miltz – hegedű

Lucas Blekeberg – brácsa

Alex K.S. – nagybőgő

Sierra Noble – hegedű

Brandon Valdivia – ütőhangszerek

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Mehcinut (meh-jin-nud) - Death Chant
  2. Essuwonike (us-soo-won-ni-gay) - Trading Song
  3. Eqpahak (ek-ba-hug) - Savage Island
  4. Ultestakon (ul-tes-tah-gun) - Shaker Lullaby
  5. 'kotuwossomikhal (kid-do-wus-soo-mi-gall) - Thirsty
  6. Sakomawit (sah-ga-mow-wid) - Chief's Installation
  7. Oqiton (ah-gwee-din) - Canoe Song
  8. Nipuwoltin (nib-bu-wool-tin) - Wedding Dance
  9. Pomok naka Poktoinskwes (bah-mog na-ga buck-tah-in-skwes) - Fisher and the Water Spirit
  10. Qonute (gwa-nu-day) - Welcome Chant
  11. Koselwintuwakon (guh-zell-win-two-wah-gun) - Love Song