Főkép

Nálunk tehetősebb, vagy inkább csak fejlettebb zenefogyasztási kultúrával rendelkező országokban, ahol megfelelő méretű piac biztosítja a résztvevőknek az anyagi hátteret, ott nemcsak a kereskedelemből érkező fogyási adatok alapján állítanak össze listákat, hanem szakmai szempontok alapján is. Az igazából mellékes, hogy ezek a „slágerlisták” kritikusok, lemezlovasok, vagy más, szakmai alapon összeválogatott zsűri ítélete alapján készülnek. Németországban ilyen például a Preis der deutschen Schallplattenkritik e. V. nonprofit szervezet, ami ebben a formában 1988 óta létezik, és tagjai jelenleg évente négy alkalommal osztanak 32 kategóriában díjat – ezek közül a 19. World Music névre hallgat. Célkitűzésük, hogy „a zene szerelmeseinek becsületes útmutatást nyújtsanak a valódi művészeti jelentőségű új kiadásokhoz.” Negyedévente 15 produkciót neveznek minden kategóriában (amelyek az előző három hónapban jelentek meg), ezekből áll össze az úgynevezett „long-list”, és ezek közül szavazzák meg aztán a negyedév legjobbját. Ezt a listát egyfajta útmutatóként tekinthetjük, amire érdemes rászánni az időt (kategóriától függetlenül).

 

A 1/2020 világzenei jelöltek ezek voltak:

Authentic Light Orchestra: The Sky Is Cloudy (Naxos World)

Belonoga: Through the Eyes of the Earth (CPL)

DJ Dolores: Recife 19 (Sterns)

Roberto Fonseca: Yesun (3eme Bureau/Wagram)

Kroke: Rejwach (Oriente Musik)

KutiMangoes: Afrotropism (Tramp)

La Repetition: Mondo! (Finisterre)

Los Pirañas: Historia Natural (Glitterbeat)

Lipa Majstrovic, Tizian Jost: Historia de un Amor (DMG Germany)

Lakou Mizik: Haitia Nola (Cumbancha)

The Garifuna Collective: Aban (Stonetree)

Kefaya & Elaha Soroor: Songs Of Our Mothers (Bella Union)

Carmen Souza: The Silver Messengers (Galileo MC)

 

Ezt a kissé hosszúra nyúlt bevezetőt azért tartottam fontosnak, hogy érthető legyen miről beszélek, amikor azt mondom, hogy a Lakvar együttes első lemezét jelölték a long-listre. Ez ugyan nem az első eset, hogy magyar előadó bekerült valamelyik kategóriába, de mivel ritkán történik ilyesmi, mindenképpen figyelemre méltó, hiszen ez azt jelenti, valaki(k) értékes/érdekes produkciónak tartja(k) a Sabotage and Tradition című albumot.

 

Természetesen azon sem csodálkozom, ha valaki még sosem hallotta a Lakvar nevet. Az együttest Stuttgart városában alapította Zura Dzagnidze gitáros és Péter Hajnalka énekes. Különféle nációkból érkeztek melléjük társak (örmény, magyar, német, bolgár, olasz, litván, török felmenőkkel rendelkező muzsikusok garantálják a nemzetköziséget), akik ráadásul eltérő zenei hátérrel rendelkeznek, így nem csoda, hogy a Lakvar muzsikája gyakorlatilag nehezen felcímkézhető, még szerencse, hogy létezik a világzene kategória, ahová azok a produkciók kerülnek, amelyek mindenhonnan kilógnak, eltérnek a megszokott stílusoktól.

 

A végeredmény azonban nem őskáosz, hanem spontán sokszínűség. Elsőre az jutott eszembe a zenéről, hogy nyilvánvalóan tudatos dalszerzésről van szó: a zenészek alaposan tanulmányozták az éppen soros nótát, és meglátták benne az átalakítás, a továbbfejlesztés, a modernizálás lehetőségét. Ennek eredményeként aztán egészen meglepő helyekre jutunk el, amire jó példa a közismert bolgár népdal (Dilmano Dilbero) átirata. Elsőként érdemes meghallgatni egy többszólamú a cappella verziót, például Le Mystere des Voix Bulgares előadásában, vagy ezt a hangszerrel kísért egyszerűbb felvételt, amelyek közelebb vannak az „eredetihez” – majd az első videót. A Lakvar újraértelmezésében sokkal gazdagabb a hangszerelés, és a kibővített játékidőbe némi improvizálás (hegedű, kézidob, basszusgitár) is belefér, mintha csak falusi mulatságban lennénk. Majd ahogy a hangulat megközelíti az ideálisnak gondolt állapotot, pár tempóváltással megőrjítik a táncolni vágyókat, és Péter Hajnalka éneke átvált sámánisztikus, vagy inkább transzszerű előadásmódba, hogy aztán a zene gyors tempója megnyugtassa a hallgatót. A lemezen ez a szám sokkal jobban szólal meg, dinamikusabb, erőteljesebb, és ami a lényeg, az ének sokkal tisztább, jobban érvényesül.

 

A lemezen szereplő számoknak saját karakterük van, közös jellemzőjük a modern hangzás, valamint a legtöbbnek olyan húzása van, olyan energia, lendület árad belőlük, hogy egyszerűen képtelenség háttérzeneként hallgatni. De a lassabb tételeknél (Rózsa) sem unatkoztam, mert azok meg visszafogott szépségükkel bűvöltek el. A Sabotage and Tradition album magához vonzza a figyelmet, és onnan kezdve nincs menekvés, egyszerűen csak repülünk a zenével együtt. A legnagyobb erénye a lemeznek, hogy miközben modern, mégis felfedezhető benne a hagyomány, azok a népi dallamok, amiket szerencsés esetben még gyerekként hallottunk, és így rögzültek a tudatalattinkba. Természetesen ezt keverik modern stílusokkal (jazz, progresszív rock, ésatöbbi), miként Péter Hajnalka sem egyféleként használja a hangját, jól hallhatóan ugyanolyan otthonosan érzi magát, ha népdalról (Gergelem), vagy sámánénekről van szó, de az érzelmes hangulat sem idegen tőle.

 

A zene különlegességét jelzi, hogy mire ez a cikk megjelenik, már közzétették a Balkan World Music Chart első negyedévi listáját (2020/1), amire bizony beválogatták ezt a lemezt, és cseppet sem érzem túlzásnak, hogy ezzel még egyáltalán nincs vége az elismeréseknek. Már csak egy budapesti fellépés hiányzik a teljességhez.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Dilmano Dilbero, Rózsa, Csubri

2020-ban megjelent album (szerzői)

Weboldal: https://lakvar.com

 

 

A zenekar tagjai:

Zura Dzagnidze – gitár

Péter Hajnalka – ének, ütőhangszerek

Papesch Péter – basszusgitár, ének

Tayfun Ates – ütőhangszerek

Florian Vogel – hegedű

Aleksej Maslakov – harmonika

Santino Scavelli – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Csubri
  2. Dilmano Dilbero
  3. Hajnal comes
  4. Kezes
  5. Devoiko, Devoiko
  6. Rózsa
  7. Sabotage
  8. Gergelem
  9. Zuhanni kezd az éjszaka