Főkép

Százhuszonhárom ember jelenleg fellelhető életrajzi adatait tárja elénk Ungváry Krisztián munkája. Százhuszonhárom német emberét, akik valamelyik német fegyveres testület tagjai voltak (Wehrmacht, SS stb.) és részt vettek a II. világháborúban Budapest három hónapos, a szovjet Vörös Hadsereg általi ostromában, illetve jelentős részük az 1945. február 11-én este indított kitörési kísérletben.

 

Négy kiemelt fejezetbe bontva ismerhetjük meg ezeket az embereket. Egyrészről a szigorúbban vett katonai elitet (I. osztály Vaskereszt, annak magasabb fokozata és így tovább), másrészről a Német Aranykereszttel kitüntetetteket, harmadrészt a Német Szárazföldi Erők Becsületpántjával kitüntetetteket, negyedrészt a Szárazföldi Haderő Elismerési Okiratának kitüntetettjeit.

 

Az életrajzokat elolvasva láthatjuk, hogy az akkori német társadalom szinte minden rétege képviselteti magát, tehát ebből a szempontból igencsak heterogén háttérrel rendelkeztek. Találunk köztük megrögzött nácikat, háborús bűnök elkövetésével kapcsolatba hozhatókat, egyszerű katonákat, akik inkább választották a harcot, semmint a szovjetek végezzenek velük, mert németek. Ugyan szerző elsősorban a könyvben szereplő emberek katonai pályafutásának, SA, SS, NSDAP tagságának adatait tárja elénk, sokuknál kapunk részletesebb életrajzot – ezzel az olvasó számára is színesebbé téve a már-már szárazzá váló tényadatok közlését –, így derülhet ki, hogy vannak köztük olyanok, akik Magyarországról választottak feleséget maguknak és olyan is akad, aki magyar felmenőkkel rendelkezett. Van köztük arisztokrata, orvos, tanár és cipész is. Illetve sok esetben – ha rendelkezésre állt információ –, adott személy háború utáni életét is megismerhetjük.

 

Sok esetben azonban csak annyi deríthető ki egy-egy emberről, hogy milyen alakulatnál szolgált az ostrom idején és mikor kapott valamilyen kitüntetést.

 

Ugyan számomra kicsit kevésnek tűnt mind a bevezetés, mind az elénk tárt adatok értékelése, figyelembe kell venni, hogy a mű célja elsődlegesen nem az okok, a következmények vagy a közölt adatokból levonható következtetések közlése. Úgy gondolom Ungváry Krisztián munkája objektíven tár elénk 123 emberi sorsot, a tényekre alapozva értékel. A könyv önmagában is megáll, azonban ha valaki nincs tisztában a magyar történelem eme vérzivataros időszakával (sem), az valószínűleg nem tudja megfelelően értelmezni, értékelni ezt a kötetet. Ugyan nem „kötelező”, de javasolt – akár e szerzőtől – ide vonatkozó munkákat is elolvasni.