Főkép

Gyakran előfordul velem, hogy a fülszöveg alapján választom ki az olvasmányomat, ráadásul időnként az is megesik, hogy semmilyen előzetes információt nem szerzek be a kötetekről. Így voltam Elif Batuman regényével is, amely – a szerző Dosztojevszkij iránti tisztelete jeléül – A félkegyelmű címet kapta. Most kicsit gondban vagyok, mert több évtizede olvastam a nagy orosz szerző azonos című regényét és nem emlékszem rá eléggé pontosan, így nem is tudok túl sok kapcsolódási pontot felfedezni a két regény között. Az biztos, hogy míg Miskin hercegnek a szentpétervári, addig mostani főszereplőnknek, Selinnek a Harvard egyetemi közösségbe kellett beilleszkednie.

 

Na, de kanyarodjunk kicsit vissza a fülszövegre: nem gyakori, hogy egy külföldi szemszögéből olvashatok Magyarországról és a magyarokról, úgyhogy ez a része keltette fel legfőképpen az érdeklődésemet. Ráadásul itt nemcsak érintőlegesen van szó hazánkról, hanem megközelítőleg a regény harmada itt játszódik, Budapesten és Heves megyei helyszíneken. Ezen részek olvasásakor végig az a kérdés motoszkált a fejemben (mert én ezt fontos és nagy dolognak tartom, hogy kicsiny országunk ilyen formában középpontba kerüljön): hogyan jut eszébe egy amerikai írónak, hogy a főhőst éppen Magyarországra „küldje”?  Kutakodtam kicsit a neten, és kiderítettem, hogy a szerző saját életéből merítkezett, hiszen ő maga is a Harvardra járt és 1996 nyarán Magyarországra jött angolt tanítani. Ennek az információnak köszönhetően a regényhez való viszonyom pozitív irányba lendült, mert sokkal jobb volt úgy értelmezni az olvasottakat, hogy mindez (vagy ennek nagy része) megtörténhetett, és Selin furcsaságait is könnyebb volt elfogadnom.

 

Mik ezek a furcsaságok? Például az e-mailezés. Egészen elképesztő volt számomra, hogy Selin csak az egyetemi évei alatt találkozott az elektronikus levelezés lehetőségével. Magamban visszapörgettem picit az időt, hogy mi is volt a helyzet itthon 1995-ben: abban az évben kerültem a jelenlegi munkahelyemre és nemhogy otthon nem volt számítógépünk, de az irodában sem volt mindenkinek. De a regény elején még a Harvardon járunk, Bostonban (amiről feltételeztem, hogy azért technikailag fejlettebb) és egész egyszerűen nem akartam elhinni, hogy egy 18 éves amerikai lány hogyan tudhat ennyire keveset.  Ráadásul reakciói számomra teljesen kiszámíthatatlanok és érthetetlenek voltak, hogy a kritikán aluli, igénytelen öltözködéséről már ne is beszéljünk... Szeretem, amikor valamilyen szinten azonosulhatok a főhőssel, de ebben az esetben ez sehogy sem akart sikerülni.

 

Amikor a Harvardon lingvisztikát tanuló Selin megismerkedik a magyar Ivánnal, e-mailezni kezdenek. Ezek csupán nyelvi játékok egymás között (amit én – őszintén szólva – nem mindig értettem), semmi szerelem vagy udvarlás. Furcsa kapcsolat alakul ki köztük: Selin fülig belehabarodik a fiúba, de ő inkább a barátság vonalat erősíti, bár tagadhatatlanul fontos neki a lány. Persze az érzéseiket nem beszélik meg, Selin nem is tudja hányadán állnak a dolgok, sokszor félre is érti Iván reakcióit (homlokegyenest másképp értelmezte több levelét is, én pedig csak ámultam, hogy mi alapján). A nyári szünetben aztán – Iván egyik barátjának köszönhetően – Selin sokadmagával Magyarországra utazik, hogy angol nyelvet tanítson, és főként, hogy találkozhasson Ivánnal.

 

Mondanom sem kell ezeket a Magyarországon játszódó részeket kedveltem a legjobban, nem csupán azért, mert Batuman örömet szerzett vele (olyan szeretettel, jóindulattal írt országunkról), hanem mert Selint itt mintha kicserélték volna. Összeszedettebb volt, a magyar falusi élet, a tanítás, az új közösségbe való beilleszkedés lefoglalta minden percét és minden gondolatát, így kevesebb ideje volt, hogy Iván után epekedni. Engem már nagyon fárasztott, hogy a bostoni időszakban a fiú körül forgott a világ.

 

Nem hagyhatom szó nélkül a kötet borítóját: a rózsaszín a kiadó megszokott színvilágához képest kissé szokatlan, ám ne tévesszen meg senkit, mert ebben az esetben nem a könnyedségre, a romantikára utal, nem egy egyszerű nyári olvasmányról van szó. Elif Batuman regénye nagyon összetett, komoly odafigyelést igénylő olvasmány. A magyar érintettség miatt biztosan elég sokan veszik majd kézbe ezt a kötetet – ha másért nem, de legalább emiatt mindenképpen figyelemre méltó olvasmány.