Főkép

Az utóbbi idők talán legfajsúlyosabb és ezzel párhuzamosan az egyik legnehezebben is olvasható novelláskötete, a Minden történet után biztos voltam abban, hogy fogok még olvasni az ukrán származású brazil írónőtől, Clarice Lispectortól, aki valószínűleg a dél-amerikai ország talán eddigi legnagyobb írója volt. A Magvető ezúttal a szerzőnő egy kisregényével, A csillag órájával rukkolt elő, amelynek még a maga alig száz oldalával is kimondott súlya van.

 

A fülszöveg (egy szegény, vidéki gépírókisasszony Rio de Janeiróba érkezik, majd ott szerelembe esik egy helyi macsóval) egy könnyed, rózsaszín, habos-babos sztorit sejtet, ám azt már a korábbi kötet alapján is tudhatjuk, hogy ezek a romantikus love storyk nagyon is távol álltak Lispectortól.

 

Az még hagyján, hogy a könyvben szereplő szöveg lejegyzője egy férfi (bőségesen találhatunk ilyet az irodalomban), de az, ahogyan lejegyzi, sokszor több mint zavarba ejtő. Kezdjük azzal, hogy roppant lassan és nehézkesen indul ez a kevesebb, mint száz oldal. Folytonos megtorpanások, olvasókhoz intézett kiszólások, egzisztencialista elmélkedések és az írás körülményeire való utalások sorakoznak az első egy-két tucat oldalon, és se a beharangozott gépírókisasszony, se a nagy szerelem nincs sehol, sőt, még valamirevaló cselekmény sincs.

 

Úgy tűnik, mintha tényleg a szemünk előtt állna össze egy történet, és tényleg ezeken az oldalakon körvonalazódna meg az íróban, hogy mi is fog később történni, és minden felvetett gondolat, kérdés és probléma megválaszolása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ez a szépirodalmi alkotás létrejöhessen.

 

Később, bár az oldalak fogytával egyre inkább középpontba kerül ez a (nem túl romantikus) szerelmi történet, és a szöveg lejegyzője / megálmodója is egyre inkább háttérbe húzódik, de Lispector furcsaságai továbbra is megmaradnak: a különös kiszólások, a másnál nem látható és sokszor nehezen értelmezhető szókapcsolatok és sugallatok, az itt-ott előbukkanó rímek...

 

Mit mondjak, nemcsak a korábban megjelent elbeszélései, de ez a kisregénye is bizonyítja, hogy Clarice Lispector a 20. század egyik legfurcsább, legkiismerhetetlenebb és leginkább megjósolhatatlanul író szerzője volt, akinek ez a vékony kötete csemege lehet egy minden bizonnyal szűk, ám annál műértőbb közösség szemében. A csillag órája ugyanis tipikusan egy olyan könyv, amit nyugodtan elő lehet venni időnként, mert minden olvasás során más és más rétegei kerülhetnek elő. Én mindenesetre ajánlom, és kíváncsi vagyok az írónő további alkotásaira is!