Szántó T. Gábor: Európa szimfónia

Hogy milyen is az Európa szimfónia az 1970-es években Szántó T. Gábor regényében?

 

„A káosz zenéje”, amelyben Beethoven V. és IX. szimfóniájának felsejlő motívumai csak kísértenek a zűrzavar mögött, „nem képesek összeforrasztani a széttört összhangzatot”. Egymásra találás helyett „szétszórt hangok adnak feleselő életjeleket, a káosz örökségének törmelékei között matatva a sötétben”. A zeneértő nyugat-berlini közönség nem is tudja pontosan, mikor van vége Willheim Kerr, a Nyugat-berlini Filharmónia főigazgatója szerzeményének, amit a nyugat-berlini zenészek a kolozsvári filharmonikusokkal együtt játszanak el első ízben.

 

Ez utóbbiak természetesen személyes iratok nélkül érkeznek, útlevelüket elvették tőlük és összegyűjtötték a Securitate tagjai, akiknek védelmét élvezik az ellenséges területen. Nélkülük ki sem mehetnek az utcára, csak csoportosan közlekedhetnek, bár kilátásba helyeznek nekik egy kis időt arra, hogy – természetesen a devizarendelkezések szigorú betartása mellett – vásárolhassanak egy kis szuvenírt otthon maradt családtagjaiknak.

 

Na de kik a „szekusok”? Csak azok, akikről ezt pontosan lehet tudni, hiszen minden zenei képzettség nélkül tagjai a csoportnak és mindent árgus szemekkel figyelnek, utasításokat osztogatnak? Vagy vannak olyanok is, akik a zenekar tagjaiként beszervezett ügynökök és szemmel tartanak mindenkit, jelentést kell írniuk zenésztársaikról?

 

Egyáltalán, mi az ára Romániában az 1970-es évek elején egy olyan útlevélnek, amivel át lehet lépni a vasfüggönyön? Mit kell érte tenni? Vajon lehet-e „kicsit erkölcstelennek” lenni? A főszereplőnek, András Pop elsőhegedűsnek, akinek édesanyja magyar, apja román pártfunkcionárius, mivel kell fizetnie azért, hogy kijuthasson és megtalálhassa élete szerelmét? Számíthat-e sikerre? És milyen egész életen át titkolt hazugságok vannak még, amiknek le kell lepleződniük, mielőtt megpróbál elmenekülni Romániából?

 

És vajon a Nyugat-Németország a szabadság világa? Az ottani törvények valóban az élet és a civilizáció önvédelmében hozott szabályok? A fiatalok így értelmezik ezt? Vagy ők egyenlőségjelet tesznek a kommunista diktatúra és a nagytőke uralma közé, ezért tömörülnek illegális szervezetekbe és terveznek merényleteket?

 

A fölsorolt kérdések egy rendkívül gyorsan pörgő cselekményben fogalmazódnak meg, melynek tere Erdélytől a Szovjetunión át Nyugat-Berlinig terjed, ideje pedig a második világháború befejező évétől, a „malenkij robot” kezdetétől az 1970-es évek elejéig tart. A szerző viszonylag kevés eszközt használ, de nagyon sok szereplőt vonultat föl, erős drámai jeleneteket alakít ki. Mindezek együttesen adják ki a teljességet kifejező, zseniális, de disszonáns, bonyolult és nehezen megszólaltatható, és természetesen nehezen befogadható zeneművet, az Európa szimfóniát.

 

És nekünk, olvasóknak használnunk kell képzelőerőnket, minden pillanatban mozgósítani kell és állandóan készenlétben tartani történelmi ismereteinket, hogy élvezni tudjuk a regény lendületes, fordulatokban gazdag történetét.