Főkép

Ha nem számítom a második Schwarzenegger-féle Conan filmből készült, az Alfa különszámában megjelent képregényt, úgy tippelek, ez az első alkalom, hogy a barbárt színes képregényben láthatjuk viszont. A Roy Thomas (és John Buscema!) féle Conan kegyetlen kardja sorozat és anno a Hepiend Magazinban megjelent Conan Saga is fekete-fehérben ábrázolta a Robert E. Howard által megalkotott figurát, így elsőre meglepő és szokatlan volt ez a kötet. Utólag viszont azt mondom, az egyik legjobb képregényes feldolgozás ez.

 

Howard a 20. század harmincas éveiben írta Conanról szóló novelláit, lerakva ezzel a fantasy irodalom A Gyűrűk Ura előtti legfontosabb alapjait. A Conan kegyetlen kardja a ’70-es években indult, megannyi része klasszikussá vált azóta, és sokan véljük úgy, hogy Conant képregényben a legjobban John Buscema tudta megrajzolni. Ezzel együtt Roy Thomas eléggé szabadosan bánt Howard örökségével, számtalan fejezetet ő (vagy legalábbis nem Howard) írt, vagy épp eredetileg nem Conan-sztorit alakított át azzá, s közben ritkán tudta visszaadni azt a sötét, súlyos és vad hangulatot, ami Howard számos írását jellemzi. Ez az a pont, ahol Kurt Busiek ezen kötete felülmúlja a Kegyetlen kardja szériát.

 

Busiek alaposan beleásta magát Howard életművébe, és úgy írta meg a maga Conan képregényeit, hogy kövesse az időrendet, s ha bármit hozzáírt, az maximálisan hű legyen az eredeti atmoszférához. A kötet első fele, A harcmezőn született-től a Venarium című fejezetig Conan gyermek- és ifjúkorát dolgozza fel, és erről Howard keveset árult el. Conan az utóbbi csatánál szerzett nevet magának, és ekkor vált mind önmaga, mind a törzse számára világossá, hogy nem maradhat abban a körben, világot kell látnia, hajtja a vére. Busiek, Greg Ruth rajzoló festményszerű illusztrációival együtt úgy ábrázolja mindezt, hogy az számomra maximálisan hitelesnek és hűnek tűnik. A zordon hegyek adta környezet, ahol Conan törzse él, a barbárok összetartó, őszinte, vad, de valójában egyáltalán nem pusztán barbár életvitele tökéletesen átjön, s így az is, hogy miként és miért lett Conanból az, aki.

 

Conan sokaknak pusztán egy kigyúrt kemény csávó, aki végül úgyis mindenkit legyak. Vannak azért, akik felfogják és értékelik ritkásan megjelenő zordon, fekete humorát és sajátos, egyenes gerincű erkölcsiségét is. De úgy sejtem, csupán Howard igazi rajongói azok, akik látják a barbárban mindazt, amit az író talán csak ösztönösen oltott bele: hogy megtestesíti a megzabolázhatatlan, tiszta természetet. Számomra a Csatában született legfőbb erénye az, hogy ezt képes vizuálisan és hangulatban is visszaadni.

 

A Cary Nord illusztrációival készült kerettörténet ill. további fejezetek is tetszenek, bár itt a színkezelés sokszor indokolatlanul harsánynak tűnik. Ő is festményeket alkotott, de szerintem A fagyóriás lánya című fejezet nem igényel ilyen éles színeket, még ha a későbbi részeknél ez elfogadható is. De összességében az ő kezenyomát magukon viselő részek is épp elég izgalmasak és hangulatosak.

 

Egyetlen dolog van, ami igazán nem tetszik: a sima kiadás borítója. Hogy brutális, az egy dolog, a limitált verzió sem finomkodik. De itt is túlzóak a színek, és valahogy ostobának hat az egész, miközben Busiek feldolgozásai pont, hogy igazságot szolgáltatnak a barbárnak, megmutatva, hogy nem az az agyatlan barom, nem az a buta képregényfigura, akinek a mit sem sejtő kívülállók hiszik.