Főkép

Múlt héten tartották bolygónk világzenében érdekeltjeinek éves osztálytalálkozóját, amit az egyszerűség kedvéért Womexnek hívnak. Az idén már 25. alkalommal megrendezésre kerülő expó ezúttal a finn Tamperében várta a világ minden tájáról érkező kiadókat, ügynökségeket, menedzsereket, kulturális intézményeket (mint például a MüPa), médiamunkásokat és persze a muzsikusokat. Ez a pár ezer ember, öt napig üzletel egymással, amit a különféle programok (előadások, viták, filmvetítések, stb.) és természetesen koncertek tarkítanak. Idén több mint hatvan fellépő próbálta meggyőzni a szakmát, hogy az ő produkcióját érdemes kiadni, koncertturnéra vinni, vagy bármi más, ezzel egyenértékű módon propagálni.

 

A hagyományoknak megfelelően a Womexet rendező/szervező Piranha Arts kiadott egy válogatást, amire terjedelmi okokból csak húsz szám fért fel. Ez egyrészt érthető, másrészt viszont nagyon sajnáltam, hogy pár kedvencem nem került be a listára. Például a Flor de Toloache az egyedi és újszerű mariachi muzsikájával, a Los Wembler’s De Iquitos a rájuk jellemző amazóniai cumbiával, vagy a ciprusi Monsieur Doumani trió. Folytathatom ezt a sort a portugál Omiri senkire sem hasonlító zenéjével, a Romano Drom, a Suistamon Sähkö és a Tuuletar említésével, hogy a házigazda finnek se maradjanak ki.

 

De mivel a CD terjedelme véges, elfogadom, hogy a válogatás során mások kerültek előnyösebb helyzetbe. A húsz előadó között örömmel üdvözöltem az ismerős neveket: Dona Onete, 3MA, Mames Babegenush, Elida Almeida – mivel őket már vagy láttam élőben, vagy írtam a lemezükről, és pár esetben mindkettő megtörtént. Megállapítottam, hogy még mindig remek muzsikát csinálnak, és nem egy esetben kedvet kaptam az utolsó lemezeik újbóli meghallgatására.

 

Természetesen legalább ennyire izgatottan vártam a többi, számomra ismeretlen előadó zenéjét, mert ilyenkor mindig ott a lehetőség, hogy olyan ritkaságra találok, ami egyébként valamiért nem kerül a látóterembe. Amire elsőként felkaptam a fejem, az a ghánai Santrofi együttes „Africa” című dala volt, a maga hamisítatlan highlife muzsikájával, amúgy Pat Thomas módra, a megszokottnál picit több rézfúvóssal megtámogatva. Mivel nem szeretném, hogy a világzenében megkerülhetetlen harmonika ne képviseltesse magát, meghallgatásra ajánlom a hattagú Lalala Napoli csapatot. Nevükkel ellentétben nem nápolyiak, viszont zsigeri módon lehelnek életet a valós vagy kitalált olasz népzenébe. Ha már szóba került a harmonika, akkor az ajánlott előadók közül nem hiányozhat Carmelo Torres, aki ezen a hangszeren játssza a hagyományos cumbiát.

 

Zárásként jöjjön valami igazán különleges. A dél-koreai NST & The Soul Sauce társulat alapban reggae/dub muzsikában utazik, a válogatásra felkerült számuk (Bbaengdeok) nyomokban emlékeztet Nina Hagen általam kedvelt nótájára (African reggae), de igazán egyedi ízt a koreai szöveg és úgy vélem az énekstílus (Kim Yulhee a hagyományos koreai pansori zenéhez illően énekel), valamint a kiegészítésként felhasznált egyéb zenei stílusok eredményeznek. Gondolom a produkció élőben az igazi, ezért remélem, turnézás közben egyszer Magyarországra is eljutnak.

 

Az idei Womeximizer válogatás nem okozott csalódást, az összegyűjtött dalok pedig bizonyítják, hogy a világzene köszöni szépen, jól van, és bármikor képes eredeti zenével elbűvölni a hallgatókat. Jövőre pedig újra Budapestre látogat a Womex!

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Bersu d’Oru, Andando Su, Bbaengdeok, Tierra de Poetas

2019-ben megjelent album (Piranha)

Weboldal: www.womex.com

 

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Dona Onete: Festa Do Tubarão
  2. Santrofi: Africa
  3. Asmâa Hamzaoui & Bnat Timbouktou: Foulani
  4. Ak Dan Gwang Chil (ADG7): Youngjeonggeori
  5. Marina Satti: Koupes
  6. Cätlin Mägi: Koka Nokast
  7. Lalala Napoli: Andando Su (live)
  8. El Cachivache Quinteto: Comparsa Criolla
  9. 3MA: Ballaké Sissoko, Driss El Maloumi, Rajery: Samedi Glace
  10. Maya Kamaty: Kaniki
  11. Mames Babegenush: Tornado Albastru
  12. Elida Almeida: Bersu d’Oru
  13. Otim Alpha: Gang Ber Ki Dako (edit)
  14. Wimme & Rinne: Wind (Biegga/Tuuli)
  15. Carmelo Torres y su Cumbia Sabanera: Tierra de Poetas
  16. Lorenzo BITW: Kanaan feat rAHHH
  17. Ahlberg, Ek & Roswall: Annell/Åslin/Falk
  18. Kayhan Kalhor & Erdal Erzincan: Part 3
  19. Mission Songs Project: The Irex
  20. NST & The Soul Sauce meets Kim Yulhee: Bbaengdeok