Főkép

Álex Cuba (eredetileg Alexis Puentes) nevét korábban már hallottam pár alkalommal, hiszen társszerzőként közreműködött Nelly Furtado 2009-es Mi Plan című lemezén, mi több a címadó számot az énekesnővel közösen adták elő. Ennél jóval frissebb találkozást jelentett részvétele a hölgyekből áll mariachi együttes, a Flor De Toloache idei lemezén (Indestructible) – és ennyi, bevallom korábban egyáltalán nem foglalkoztam pályafutásával.

 

Ezért amikor kaptam a lemezből, nem tudtam azonnal eldönteni, hogy mit is csináljak vele, mert első hallásra úgy éreztem, ez nem tartozik feltétlenül a világzenébe. Viszont volt benne valami, aminek köszönhetően pár meghallgatás után úgy döntöttem mégis írok róla. Azt a mai napig nem tudom, hogy milyen hatással van az eredetileg Kubában született énekes-gitárosra jelenlegi lakóhelye, ami egy ötezer fős kisváros Kanadában. Ott évente majd két méternyi hó hullik az égből, és télen mínuszok jellemzik a hőmérsékletet – szóval egészen más a klíma, amit gyermekkorában megszokott.

 

Viszont annyira rossz nem lehet, hiszen az otthoni garázsban írta a Sublime című albumot, ami tele van optimizmussal, vidámsággal, latinos zenével. A korábbi hat korongtól eltérően ezúttal minden hangszeren ő játszik, aminek eredményeként minden úgy szól, ahogyan megálmodta, nem kényszerült kompromisszumokra. Mondjuk ettől függetlenül kísérő zenekarra szüksége lesz a koncerteken, de ez már legyen az ő gondja. Abban teljesen biztos vagyok, hogy a cikk végi első videón látható megoldást élőben nem tudja majd prezentálni, ezen ugyanis minden szereplőt ő alakít.

 

Korábban említettem, hogy szigorúan véve, ez a zene nem tartozik a világzene kategóriába, mert sokkal direktebb benne a jazz, a funky, a rock és persze a pop hatása. Kellemes hallgatnivaló, amit csak részben magyaráz meg Álex Cuba bársonyos orgánuma. Ezen kívül olyan dallamok próbálnak jólnevelt popdalokhoz hasonlóan tartós letelepedésért folyamodni a hallgató fülében, amelyek egyszerűségükkel együtt emlékezetesek.

 

Ilyen az első nóta, ami funkys basszussal indít, és egyszerre emlékeztet jazzra és kubai muzsikára. A szöveg pedig arra biztat, hogy előbb próbáljuk meg, mielőtt azt mondanánk „Yo No Sé” (Nem tudom). Az egész albumra jellemző az afro-latin hatás, főként a ritmusszekcióban, a különféle kézzel megszólaltatott dobok és a ritmusok sokat merítenek ebből a kultúrkörből. Az sem véletlen, hogy az összes meghívott közreműködő Lati-Amerikából érkezett. A lista rövid, de mégis impozáns: legismertebb közülük a Buena Vista Social Club énekesnője Omara Portuondo, aztán itt van a dominikai indie rock művész Alex Ferreira, a mexikói Leonel García, a kubai nueva trova úttörője Pablo Milanés, a kubai Kelvis Ochoa, valamint a fiatal mexikói énekesnő-dalszerző, Silvana Estrada. Az is érdekes, hogy a vendégek Álex Cuba muzsikáját alapban nem változtatják meg, de mégis hozzáadnak valami pluszt.

 

Az eddig említetteken kívül van itt cumbia (Cantando de Alegría), egy dal Havannáról (Ciudad Hembra) benne csipetnyi soul és trova, a „Dividido” ska és mambo – de nem folytatom, mert Álex Cuba egy jó zeneszerző, akinek a kezében minden alkotóelem a helyére kerül. Ez egy nyugisan vidám akusztikus lemez, ami nem extázisra, őrült rohanásra bátorítja a hallgatót, hanem az élet, a pillanatnyi állapot élvezetére. Ahogy valaki megfogalmazta, ez csupán a korábban felsorolt stílusok olvasztótégelye, nem pedig meglepetésekkel teli bőségszaru. Viszont ideális arra, hogy a reggeli kávé, vagy az esti tea mellett arcunkon derűvel nézzünk szembe önmagunkkal vagy a világgal.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Yo No Sé, Ciudad Hembra (La Habana), Dividido

2019-ben megjelent album (Caracol Records)

Weboldal: https://sublime.alexcuba.com

 

 

A zenekar tagjai:

Álex Cuba – ének, gitár, minden más

 

Közreműködők:

Kelvis Ochoa

Silvana Estrada

Leonel García

Omara Portuondo

Alex Ferreira

Pablo Milanés

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Yo No Sé
  2. Cantando de Alegría
  3. Ciudad Hembra (La Habana) [feat. Kelvis Ochoa]
  4. Voz de Corazones
  5. Dividido (feat. Silvana Estrada)
  6. Esta Situación
  7. De los Dos
  8. Solo Mía (feat. Leonel García)
  9. Las Mujeres
  10. Y Si Mañana (feat. Omara Portuondo)
  11. No Son Manera (feat. Alex Ferreira)
  12. Hoy Como Ayer (feat. Pablo Milanés)