Főkép

Tizenöt éve jelent meg az első albumotok, a Fergeteg. Mi változott azóta az együttes zenei felfogásában?


Erre a kérdésre talán Andris [Ficzek András – zeneszerző / szövegíró / énekes / gitáros] pontosabban tudna válaszolni, de véleményem szerint a temérdek mennyiségű stúdiózás, koncert és próba után talán már egy profi zenekar látszatát kezdjük kelteni. :) A hozzáállással sosem volt gond, a technikai háttérrel és tudással már annál inkább. Az évek során persze bőven javult a helyzet. Zeneileg a bandának lemezről-lemezre, fokozatosan sikerült megvalósítania azon céljait, amiket talán már a Walesi bárdok demo óta kitűzött maga elé. Eleinte leginkább heavy / power alapú, nyersebb, később bonyolultabb felépítésű, szimfonikusabb, aztán egyre több folk elemmel (és hangszerrel) tarkított dalok születtek, az utóbbi időben valahol ezek fúziójában szeretnénk megtalálni az egyensúlyt.

 

Mit sikerült elérnetek/megvalósítanotok a legutóbbi nagylemezzel, a Nyárutóval?


Szerintünk egyértelműen az eddigi legmarkánsabban szóló és legerősebb albumunk. Zeneileg, vokálokban és hangszerelésben egyaránt rétegzett, sokszínű, egységes korong. Aki igazán magasztos és felemelő folk/power esszenciát szeretne hallgatni, annak melegen ajánlom! :) Célként talán az lebegett előttünk, hogy az eddigi legepikusabb CD-nket készítsük el, amit nyugodt szívvel odatehetünk bármely külföldi anyag mellé. Úgy gondolom, sikerült. Hatalmas köszönet jár a Denevér Stúdiónak (üdv. Töfi és Béla!) a felvételekért és a keverésért, valamint a Finnvox-os Mika Jussilának a masterért, aki többek közt Apocalyptica, Nightwish, Stratovarius és több 100 egyéb anyagon dolgozott már. A szakma egyik legnagyobbja.


A Nyárutónak köszönhetően eljutottunk Japánba (2 tokiói és egy osaka-i koncert), a világ talán legnagyobb metalfesztiváljára, a Wacken Open Airre, de játszottunk a cseh Masters of Rock, a svéd Sabaton Open Air, a spanyol Leyendas del Rock fesztiválokon, idén pedig egy 22 állomásos európai turnén vettünk részt. Úgy érzem, ennek a lemeznek köszönhetően tényleg felkerültünk a metaltérképre, számos új rajongót „szereztünk” és remélhetőleg a promóterekre is mély benyomást tettünk.


Jövőre – az új albummal a tarsolyunkban – még tovább szeretnénk lépni...

 

Mennyiben változtatott a zenekaron a doboscsere?


Lényegében semmit. Monesz hasonlóan feszesen, erőteljesen, mondhatni agresszívan dobol, mint Tadeusz. A vele eddig felvett két nóta (egy Ossian feldolgozás és a „Csillagok dala”) alapján mindenki leszűrheti, mit várhatunk tőle a következő anyagon. Hihetetlenül precíz, mindent pontosan lekottáz, szóval nem csak hallás után gyakorol, mint a legtöbben. Amúgy egy hamisítatlan thrasher. Már alig várom, hogy mikkel rukkol elő a felvételek alatt!

 

Az átigazolás után Tadeusz szponzori szerződését egyoldalúan felbontották. Mennyire tekinthető indokoltnak egy ilyen szankció?


Ebben a formában teljes mértékben indokolatlannak tartom. Pro és kontra érveket egyaránt fel lehet sorakoztatni a cetvadászat témakörében (mondjuk itt megjegyezném, hogy a nagyüzemi vágóhidakkal mi a helyzet...?), de hogy miért egy zenekart, főleg egy óvodás kora óta vegetáriánus zenészt kell elővenni, akinek alapjában véve sincs köze az egészhez, az egyszerűen felháborító. És hogy mi lehet a háttérben, a Sea Shepherdnek hogyan sikerült rávennie két hangszergyártó céget a vele való szerződés felbontására, az megint egy érdekes sztori.


3 éve megy már a huza-vona, az idei EU-turnén e szervezet több helyszínre kivonult (nagyrészt órákon át ültek a klubok előtt – de ráérnek...), pár koncert elmaradt miattuk (szerencsére – egy kivételével – sikerült máshova szervezni), sőt, előzetesen még mi mint Dalriada zenekar is kaptunk jó néhány „kedves” üzenetet, hogy ha részt veszünk a turnén, akkor ugyanúgy a bálnavadászat konkrét támogatóivá válunk. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam...

Komoly tavaszi turnén, nyári fesztiválozáson vagytok túl. Melyek voltak a koncertkörút legfontosabb és legemlékezetesebb állomásai? Milyen benyomásokkal tértetek haza?

 

Szinte kivétel nélkül kiváló körülmények között játszhattunk (a klubok minősége, backstage, catering, színpad felszereltsége, hang- és fénytechnika stb.), kiemelve Svájcot vagy épp a „nyugat-német” területeket. A közönség szempontjából pl. a belga Durbuy fesztivál és főként a francia, szlovák meg cseh bulik voltak eszementek. Néha már úgy éreztem, mintha mi lennénk a főzenekar. Persze a szívünkhöz legközelebb a budapesti állomás áll, ahol az átlag 40 perces turnésetlisthez képest jóval többet (és más számokat) játszottunk.


Fárasztó és élménydús 3 és fél hét volt... 23 nap, 22 koncert, 10 ország, végig a turnébuszon alvás... A hazaérkezésünk utáni napokban/hetekben azt mondtuk, hogy soha többet ilyet még egyszer, annyira elfáradtunk pszichésen és fizikailag egyaránt, de ma már kis híján napiszinten várjuk az újabb megkeresés(eke)t.


A többi zenekarral (Tyr és Heidevolk) sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk, és bár a múltban már néhány alkalommal találkoztunk, azonban most akadt elég időnk alaposabban megismerni a tagok pozitív és negatív tulajdonságait. :) Na jó, Vörös Attisról és főleg Tadeuszról már nyilván tudtunk egyet s mást.

 

Tőlünk távolabbi országokban, ahol nem ismerik a nyelvünket, hogyan fogadják a magyar szövegeket?


Úgy érzem, hogy az esetek többségében a zenére koncentrálnak, azonban az eleve páratlan és különleges hangzású nyelvünk (néhol archaikus színezettel megáldva) még rátesz egy lapáttal. Ez, és a több forrásból építkező dalaink (pl. európai régizene, magyar folklór vagy épp kelta hatások, germán metal, thrash/death elemek), valamint a mesék, mondák, elbeszélések és történelmi események alapján íródott dalszövegeink kétségkívül egyedülálló szimbiózist alkotnak. És mindez a közönség számára is átjön. Egy vérbeli egzotikum számukra.


Szinte minden külföldi koncertünk alatt látok néhány embert, akik szinte végig éneklik a szövegeket. Egészen hihetetlen, és irgalmatlanul jól esik nekünk.


Amúgy a legutóbbi lemezünknél minden dal szövegi hátteréről készült egy magyar és egy angol nyelvű leírás is, ami a Nyárutó bookletjében található.

Szög, a Dalriada mellett van még egy kifejezetten angol szövegekkel operáló, nagyszerű power-metal csapatod. Mennyire ütnek el egymástól, vagy egészítik ki egymást ezek az irányzatok?


A Mandara kifejezetten klasszikus zene alapú, ahol szinte kizárólag csak a klasszikus összhangzattan alapján komponálok, illetőleg a hangszerelésben is nagy figyelmet szentelek a nagyzenekari hangszerek különböző szerepeire, egymáshoz való viszonyukra. A Dalria dalok több hatásból építkeznek, a dalszerzései mechanizmus is más. Szóval ha eszembe jut egy dallamfoszlány vagy egy kifejtősebb téma, azért hamar el tudom dönteni, melyik zenekarhoz illik inkább. Persze mindent egybevetve nincs sok különbség – metal metal, zene zene... :)

 

A jubileumi koncertre milyen meggondolások alapján állítottátok össze a setlistet?


Fontosnak tartottuk, hogy egy olyan dalcsokrot állítsunk össze, ami alapján szinte teljes képet kaphat akár az is a zenekar munkásságáról, aki a koncertről jövőre megjelenő DVD-n lát/hall minket először. Minden albumról játszunk legalább egy dalt, és a jól megszokott, kihagyhatatlan tételek mellett belecsempésztünk pár igazi csemegét is...

 

Számíthatunk valamilyen különlegességre?


Igen, mindenképp. Az első néhány dalra a legtöbben biztosan felkapják majd a fejüket! :)

 

Az ünneplést követően milyen tervekkel vágtok neki a következő tizenöt évnek?


Mivel már a Karib-tengeren és Japánban is jártunk, ezért az egyik kedvenc animációs filmemből idéznék: „A végtelenbe és tovább!” Na jó, csak viccelek...


Elsősorban jó volna eljutni az „Álom” haváig, még mielőtt bármelyikünk nagypapa lesz. Főleg Laura. Mindenképp szeretnénk egy dél-amerikai és egy USA/Kanada turnét, illetve egy skandináv-brit koncertsorozatot, valamint jó volna visszatérni Japánba és a luxushajóra, azaz a 70000 Tons of Metal-ra. Mindezt mondjuk főzenekarként. Azt hiszem, ennyivel bőven kiegyeznék... :)