Főkép

Az elmúlt egy évben találkoztam olyan emberekkel, akiknek nem tetszik a Meszecsinka zenéje. Ez úgy gondolom teljesen természetes, mindenkinek más a szép, eltérő dolgokat, zenéket szeretünk. Az ilyen beszélgetéseknek általában annyi a következménye, hogy utána mindig végiggondoltam, aktuálisan milyen hatással van rám, miként viszonyulok az együttes zenéjéhez.

 

A végkifejlet minden esetben számomra kedvezően alakult, mert engem megérint az a bizonyos megfoghatatlan – amit hívhatunk varázslatnak, lélekrezdülésnek –, ami a zenéjükben megvan. Az elmúlt évek alatt annyiban változott a „kapcsolatunk” (első ízben 2015-ben bűvöltek el egy remek koncerten, lásd itt), hogy a rendszeres „fogyasztásról” áttértem az alkalmira. Így igyekszem fenntartani azt az elementáris hatást, amit ezek az elszórt találkozások okoznak. A világért sem szeretném ha megszoknám, ne adj isten hétköznapivá válna a Meszecsinka zenéje – az maradjon meg csak ünnepinek.

 

Ez persze szigorúan személyes, belső használatra megalkotott recept, de többek között ennek tudható be ez a kései, a megjelenés után hónapokkal született lemezajánló, bár félek, ez sem lesz túl összeszedett.

 

Az együttes zenéjében igazából nincs nagy változás, gyakorlatilag faltól-falig érzelmek fogadják a hallgatót, egyik számban zsigerekig révülünk, maximális befeléfordulással kiegészítve, hogy aztán súlyos, zaklatott rock, pszichedelikus hangulattal megspékelve rázzon fel és lökjön ki újra a nagyvilágba.

 

Viszont úgy gondolom, nagyon sok apró eltérés, fejlődés, továbblépés kapott helyet ezen a születésnapi albumon – eddig még nem említettem, de idén 10 éves az együttes. Ezúttal csak saját dalokat játszanak, melyek szövegét Oláh Annamari írta, és ha lehet, tökélyre fejlesztették a saját stílusukat. Annamari éneke hol szerető édesanyaként ringat álomba, hol sámánként vezeti a rítust, mely szellemországba, másállapotba röpít, hol meg a kettő között megmaradó helyet tölti ki. Elsőre hallásra kevesebb a nagyvilágra utaló dallam (a „Lullaby” azért ilyen), és több a rock, de itt és most nekem ez nagyon rendben lévőnek tűnik.

 

Továbbra is igaz, hogy ezt a muzsikát nem szabad felületesen, háttérzajként hallgatni, mert ugyan akkor is betölti funkcióját, viszont tényleg akkor fejti ki hatását, ha odafigyelünk a zenére, a hangszerekre, a szövegekre:

„Állj bele a mélybe, hagyd ott magad.

Nézd meg, hogy miben vagy.

Látsz-e mást? Látsz-e mást?

Látod, nem vagy egyedül.

Ha körbenézel, feltűnik minden.”

 

Azt egy pillanatig sem állítom, hogy mindent a maga teljességében sikerült megértenem, de a szöveg és a zene hipnotikus erővel bír. Kíváncsi leszek, mindez miként működik majd koncerteken, élőben – a lenne a legjobb, ha egy az egyben eljátszanák az Állj bele a mélybe albumot. Elsőre úgy tippelem, ez a muzsika igazából a klubokban érvényesül majd igazán, mert nagyon személyesnek érzem ezeket a számokat, és nem tudom, hogy pár ezer ember esetében, akik nem rajongóként érkeznek, milyen lenne a fogadtatás. Az viszont biztos, hogy időről-időre előveszem majd ezt a lemezt, tökéleteshez közelítő mibenléte okán.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Szempár, Egyedül, Pillantok halálomra

2019-ben megjelent album (NarRator Records)

Weboldal: https://www.facebook.com/meszecsinka/

 

 

A zenekar tagjai:

Oláh Annamari – ének, fuvola

Biljarszki Emil – gitár, billentyűk

Krolikowski Dávid – ütőhangszerek

Somogyi Ferenc – basszusgitár

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Szempár | Eyes
  2. Pillantok halálomra | Looking at my death
  3. Nem hagyom | I don’t let it
  4. Többé nem | Not anymore
  5. Altató | Lullaby
  6. Egyedül | Alone
  7. Visszaadom | I give it back
  8. Lebegés | Floating
  9. Nature Boy (Három álom) | Nature Boy (Three dreams)
  10. Hangok a mélyből | Voices from the deep