Főkép

Talán alkatomból is kifolyólag, de mindig közel állt hozzám a skandináv (szép)irodalom, így, mikor kézbe vettem az izlandi Pétur Gunnarsson pont pont vesszőcske című kisregényét, bár semmit sem tudtam a szerzőről vagy a kötetről, de hittem a fülszövegnek, miszerint ez a rövidke alkotás egy hamisítatlan kortárs klasszikus, és kérdés nélkül belevágtam. Így ismerkedtem meg az idei év egyik legkülönlegesebb alkotásával.

 

A könyv egyik hihetetlenül nagy erénye az, hogy roppant egyedi és könnyen felismerhető stílusban íródott: tocsog az iróniától, a humortól és a filozófiától minden egyes sora, valamint az alig egy-két oldalas fejezetek úgy tűnnek néha már-már verseknek, hogy a nyelvezet közben korántsem bonyolult vagy cirkalmas, ám a megfigyelési pontok és a látásmód inkább egy költőé, mint egy hétköznapi regényíróé.

 

A másik, amit külön kiemelnék az az, hogy bár nincs itt semmiféle csavaros történet vagy rejtett szál, de a minden magyarázat nélkül odavetett – és számunkra, akik a modern izlandi történelemben talán nem vagyunk túl jártasak – gyakran kontextusnélkülinek ható események, na meg a sokszor magyarázat nélkül belépő vagy eltűnő szereplők (ez most ki? és ez?) eléggé megnehezítik a befogadást. Azonban nagyban segít a kötet végén lévő fordítói jegyzet, amiből sok minden megvilágosodik.

 

A történet magva a tetralógia címszereplőjéről, Andriról és az ő gyerekkoráról szól, arról, hogy sodródik az utánozhatatlan hangulatú északi tájban, és arról, ahogy megéli az éppen csak függetlenné váló ország első lépéseit, a kvázi amerikai megszállást vagy a Kennedy-gyilkosságot, valamint az első gyermeki élményeket, az első szerelmet vagy a felnőtté válást. Ez mind-mind éppen annyira egyedi, hogy érdekeljen minket, de pont annyira általános is, hogy mindenki bele tudja magát képzelni ennek a furcsa északi fiúnak a helyébe.

 

A pont pont vesszőcske összességében az egyik legegyedibb idei kötet, és mivel egyben egy tetralógia első darabja is, remélem, hogy hamarosan jön a folytatás, mert én mindig vevő vagyok az igazán egyéni látásmódú történetekre.