Főkép

Jostein Gaarder összes könyve filozofikus, kezdve legnagyobb sikerével, a filozófia történetét – elvileg az ifjabb korosztály számára – bemutató Sofie világával. Vékonyka új regénye a felnőtteknek írt művei sorát gyarapítja – és remélem, sok-sok olvasót is gazdagít majd.

 

Gaarder több korábbi írásában is foglalkozott a halállal, és alighanem az összes művére jellemző, hogy messziről indul, s egyre szűkebb körökben közelítve jut el mondanivalója magvához. Ez ad némi misztériumot, titokzatosságot az Éppen jó cselekményéhez is, bár az érettebb olvasó már az elején sejti, hogy miről lesz szó. De ha sejti sem biztos, hogy számít arra a hovatovább bátornak is minősíthető őszinteségre, amivel aztán az író az öregedést és elmúlást kezeli.

 

A főszereplő, egyben mesélő egy Albert nevű férfi, aki családjuk nyaralójában írja sorait. A házikó egy nehezen megközelíthető, hegyvidéki tengerszem mellett áll, ha kinéz az ablakán, a jéghideg vizű, egyszerre káprázatosan gyönyörű és félelmetesen mély tóra lát. Ez önmagában is jellegzetes gaarderi szimbólum, s további hasonlókat sző a történetbe, miközben, ha röviden is, de elmesél egy teljes emberi életet. Mely talán a végéhez közelít – illetve mindenképp a végéhez közelít, miként minden élet ezen a Földön.

 

Emberünk az „emlékfüzet" oldalain számot vet az életével, szinte meggyón, noha vallásos hite nincs – van viszont neki más, ami talán segít annyit, hogy valamire jusson, amikor a halállal kell szembenéznie. Ehhez a tudomány és a filozófia eszközeit használja Albert/Gaarder, és nem hiszem, hogy bármit elspoilerezek, ha azt mondom, hogy nem is eredménytelenül.

 

Mindazonáltal azokra a következtetésekre, amikre Albert jut, az olvasó is csak úgy juthat, ha végigjárja vele ennek a kicsi könyvnek a méretéhez képest hatalmas és nehéz útját. És meggyőződésem, hogy aki ezt megteszi, vallástól, hittől, életfelfogástól függetlenül, kap majd valamit Gaardertől, ami idővel neki is segíthet, valamit, ami éppen akkor éppen jó lesz.