Főkép

Taína Asili, egy New York-i székhelyű Puerto Ricó-i felmenőkkel bíró énekes, dalszerző, aktivista és filmes, aki tizenéves kora óta a zenéjével politizál. Akkor lett USA szerte közismert, amikor 2016-ban megjelent a No Es Mi Presidente című, erősen politikai tartalmú kislemeze, Donald Trump megválasztásának alkalmából. Ennek a párosításnak, mármint a zene és a politikai-társadalmi mondanivalónak arrafelé nagy hagyománya van, gondolok például Bob Dylan vagy Joan Baez munkásságára, de előttük és utánuk is sokan érezték úgy, hogy nem maradhatnak csendben, és dalaikkal kell gondolkodásra, cselekvésre késztetniük honfitársaikat.

 

Míg a 2016-os kislemez az elnökválasztás eredménye miatt keletkezett, a mostani nagylemez dalai sokkal személyesebb, emberi történetek hatására születtek. A filmesként is tevékenykedő Asili interjúkat készített szerte az országban, beszélgetett nőkkel, akik túlélték a rákot, a hurrikánt, az erőszakot, és az ekkor hallottak inspirálták zeneszerzés közben.

 

Az album Taína Asili énekével indít, és ez számomra megadta az alap hangulatot, mert ez az erőtől duzzadó női hang – a szövegtől függetlenül – nagyon kellemes a fülnek, majd amikor belép az elektronikus gitár és a fúvós szekció, a „Resiliencia” kiteljesedik egy rockos-latinos nótává, amiben nem a ritmus az elsődleges, hanem az ének és a dallam.

 

Ha ez szóval kellene jellemeznem a Resilience albumot, akkor a változatos jut elsőként az eszembe. Ugyanis sokféle stílust keveredik a számokban, hol ez, hol az hangsúlyosabb. Punk-rock, afro-latin, ska, reggae, son cubano – szóval Taína Asili tényleg nem fogta vissza magát. Viszont a keze alatt mindez nem kaotikus összevisszasággá válik, hanem szépen kiad egy kerek egészet. Nem mondom azt, hogy a lemez legalább annyira változatos, mint az USA népességének összetétele, mert szerintem inkább arról van szó, hogy az énekesnőt ennyi minden érdekli. Egyébként erről így nyilatkozott: „Mindig olyan ember voltam, aki keresztezi a műfajokat, és inkább arról van szó, hogy milyen típusú zene segíthet az üzenet átadásában, amit ezek az emberek megosztanak velem.”

 

A legszebb az egészben, hogy szó sincs dühös lemezről, hallgatás közben öntudatlanul mozog a test, mert ezek a dalok bizony táncra csábítanak (Decir Que No), aminek nehéz ellenállni. Mindeközben az elkészült anyag modern, a latin muzsikát – ha úgy látja jónak –, lazán kiegészíti DJ Johnny Juice scratchelése (La Alegria), de ehhez sem ragaszkodik, hiszen ez után átváltanak reggae lüktetésre (Even If). Nekem legjobban a ska féktelenségét átadó „Who I Am”, a Kubát idéző „Cucubano”, és a kakukktojás, az indiai szitárral megerősített „Beyond The Stars” keleti dallamai tetszettek.

 

A holisztikus megközelítéshez hozzátartozik, hogy az egyes történeteket nem csak zenében örökítette meg, hanem dokumentumfilmekben is, ezek közül a cikk végén a „Plant The Seed” című látható, amely Leah Penniman előtt tiszteleg, aki megalapította a Soul Fire Farmot (erről bővebben a videóban).

 

Meghallgatásra ajánlott számok: La Alegria, Resiliencia, Who I Am, Canción de Luz

2019-ben megjelent album (szerzői kiadás)

Az együttes weboldala: http://tainaasili.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Taína Asili – ének

Gaetano Vaccaro – gitár

JoBeth Umali – dob, timbales

Gabby Canzeri – basszusgitár

Dylan Blanchard – ütőhangszerek

Jeff Nania – szaxofon

Philippe Chow – trombita

Dave Paul – harsona

 

Közreműködők:

Ayana Del valle – háttérvokál

Tonya Abernathy – háttérvokál

DJ Johnny Juice – scratching (La Alegria)

Veena Chandra – szitár

Arei Sekiguchi – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Resiliencia
  2. Decir Que No
  3. La Alegria (feat. DJ Johnny Juice)
  4. Even If
  5. Gave It All My Love
  6. En La Verdad
  7. Who I Am
  8. Plant The Seed
  9. Canción de Luz
  10. Cucubano
  11. Beauty Manifested
  12. Beyond The Stars (feat. Veena Chandra