Főkép

Vannak olyan szerzők, akik régóta benne vannak az agyam egy eldugott rejtekében, hogy jó lenne olvasni tőlük valamit, de… Itt fél perc alatt, egy levegővel mindjárt tudok húsz tökéletes kifogást mondani, hogy aztán miért nem valósult meg sohasem a projekt. Most egy régi adósságot törlesztek, ugyanis a kezembe akadt Mörk Leonóra új kötete, mely a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg pár napja. Így eggyel rövidebb a lajstrom, vagyis mégsem, hanem egy szerzővel bővült a lista, akiktől még olvasnom kell bármint, mindent, és lehetőleg azonnal.

 

Alapvetően szeretem a kifejező, egyszerű, letisztult, de közben mégis gondolkodásra késztető borítókat, és a Ködkirálynő épp ezt adja. Csodaszép a színe, hangsúlyos a grafikája, utal a történetre, egyszóval telitalálat. Az első, vizuális találkozáskor megfogott a kötet, ráadásul a fülszöveg is ígéretesen hangzik: utazás a Türingiai-erdő közepére egy rejtély megoldása miatt. Volt bennem egy pici kérdőjel, hogy a főszereplővel korban és élethelyzetben nem leszünk egy hullámhosszon, emiatt talán nehezebben megy majd az olvasás, de azonnal beszippantott a cselekmény, esélyem sem volt letenni a regényt.

 

A történet két szálon fut, egyrészt napjainkban, az ötvenedik születésnapjára készülő Kriszta szemszögéből láthatjuk az eseményeket, aki egy mesekötet fordítása miatt kolostorba vonul; másrészt egy 1700-as évek végi szerelmi drámába is belecsöppenünk. A két dimenziót egy tölgyfa köti össze, és lassan a címadó Ködkirálynő kilétére is fény derül, illetve ahogy halad előre a történet, úgy gubancolódik össze egyre jobban ez a két szál, hogy aztán tanácsot és útmutatást adjon Krisztának az életéhez és az újrakezdéshez. Azt hiszem, mindannyian megtapasztaltuk már az életben, milyen az, amikor egyértelmű jeleket kapunk, amelyek aztán megerősítenek vagy épp eltántorítanak egy ösvénytől.

 

Szerettem ezt a kötetet, mert nem tudom egy mondatban összefoglalni, miről szól, annyi rétege van, amelyeket csak valami nagyon kacifántos, barokkos körmondattal tudnék leírni. Tetszett, hogy a főszereplőnek, Krisztának, van múltja, megismerjük a házassága történetét, a szüleivel való viszonyát, különösen az édesanyja személyiségét. A mérgező szülői magatartás hatásait pontosan ábrázolja a kötet, ahogy a mostani ötvenes korosztály problémáit is, akik beszorultak két generáció közé, és hiába próbálnak az elődeiknek és a gyermekeiknek is megfelelni, ez mégsem megy a minták hiánya miatt. Túl gyorsan változik a világ, így nekik kell úttörőnek lenni egy taposóaknákkal teli vidéken. Kriszta személyisége épp ezért érdekes, mert próbál túllépni a korlátain, új elvek mentén neveli fel a lányát, próbálja megreformálni a kapcsolatát az édesanyjával, de természetesen ez egyik napról a másikra nem mehet. Csak kis lépésekben haladva, és valaki számára sérüléseket okozva.

 

Izgalmas vállalkozás volt a kétszáz évvel korábbi cselekményszálat beledolgozni a történetbe, szerintem tökéletesen sikerült az illesztés. A mai világ ijesztően élethű, miközben a korábbi idősík aprólékosan kidolgozott, érződik rajta a kutatómunka. De emellett megjelenik a meseterápia, a feminista irodalomtörténet-írás jelenlegi helyzete, a vegán életmód bemutatása. És nem utolsósorban a nagy kérdés: van-e, lehet-e második esély az életben?

 

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a több rétegű regényeket, ahol kap pszichológiai mondanivalót, szerelmi történetet, történelmet, jellemfejlődést, nosztalgikus ibolyamintás bögrét (ami tényleg létező darab, a Könyvfesztiválon járt is). Mörk Leonóra mindezt tudja, ráadásul nagyon olvasmányos, mesés tálalásban.