Főkép

Nele Neuhaus lovas ifjúsági regényeket írt, majd gondolt egyet, és magánkiadásban megjelentette első krimijét. A hazánkban pár éve megjelent Hófehérkének meg kell halnia című regénye végre elhozta neki a nemzetközi sikert, a várva várt áttörést. És immár a Kirchhoff és Bodenstein nyomozópárosról szóló sorozat ötödik része is megjelent hazánkban, az Aki szelet vet… (Sajnos magyarul ez utóbbi kettő rész olvasható, a sorozat kezdő kötetei egyelőre csak eredeti nyelven szerezhetők be.)

 

Egy szélerőművek létesítésével foglalkozó cég biztonsági őre lezuhan a lépcsőn és életét veszti. Balesetnek tűnik, de a nyomozópáros hamar rájön, a jelek ellenére gyilkosság történt. Ekkor még nem sejtik, hogy ez az eset lavinaszerűen indítja be az eseményeket, szép sorban gyűlnek a bizonyítékok, melyek aztán egy nemzetközi botrányba torkollnak.

 

A Frankfurt melletti kisváros élete egy csapásra megváltozik, amikor a közeli réten szeretnének egy szélerőművet telepíteni. Környezetvédő aktivisták és egy felháborodott tulaj próbálja megállítani a folyamatokat, de a korrupció, a kapzsiság és az emberi kegyetlenség felülírja a józan ész által diktált szabályokat. A látszólag egymással össze nem függő szálak összegubancolódnak, és szép lassan kiderül, igazából minden mindennel összefügg, miközben egyik szereplő sem az, akinek eddig mutatta magát.

 

Már a korábbi rész kapcsán is kiemeltem, hogy az írónő nagyszerűen mozgatja a szálakat a háttérben, úgy csűri-csavarja az eseményeket, olyan megvilágításba helyezi, ami miatt gyakorlatilag az utolsó oldalakig mindenki bűnösnek tűnik. (Legtöbbször mindenki az is, a kicsinyesség, aljasság, rosszindulat nem áll messze tőlük, de természetesen gyilkos csak egy van.) Az elejtett félmondatok, múltbeli viselkedések miatt nehéz kizárni a gyanúsítottak sorából a karaktereket, ez pedig kifejezetten izgalmassá teszi a kötetet. Kirchhoff és Bodenstein most is próbál mindent megtenni, vagyis ki-ki saját élethelyzete szerint, hogy felderítse az ügyet. Nele Neuhaus megint hús-vér szereplőket alkotott, akik éreznek, és igenis lehetnek rossz passzban, olyannyira, hogy még a munkájuk ellátására is képtelenek lehetnek a lelki nyűgeik miatt. Annyira esendők és sebezhetők, hogy valóban igazinak tűnnek.

 

Az írónő a környezetvédelmi visszaélések mellett még egy nagyon fontos témát hoz fel impliciten a regényben, mégpedig a gyermekbántalmazás, az abúzus kérdéskörét és annak hosszútávú, személyiségre gyakorolt hatásait. Kényes ügy, mégsem fél hozzászólni a szerző, felhívva a figyelmet a lehetséges következményekre. De közben mégsem egy példabeszédet kapunk, hanem egy elgondolkodtató helyzetet, amelyen még sokáig lehet és kell is töprengeni.

 

Rengeteg a szereplő, akiknek más-más cél lebeg a szeme előtt, de mégsem veszünk el a részletekben. Épp annyi információt kapunk, amennyi feltétlenül szükséges a megértéshez, nincsen túlírva a regény, nem tartalmaz felesleges szálakat, melyek megakasztanák az olvasást, elterelve a figyelmet a fővonalról. Az események sodornak magukkal, egy percig sem lehet unatkozni, mindig történik valami, ami bevonz a cselekménybe és nem ereszt. Aki szereti a kisvárosi krimiket és kedvelte a Hófehérkének meg kell halnia kötetet, annak kötelező beszerezni ezt a könyvet is.