Főkép

Van egy amerikai vígjáték, Szilveszter éjjel a címe, amelynek szerteágazó cselekményében különböző sorsokba kaphatunk bepillantást, egyazon nap történéseit más-más emberek szemszögéből láthatjuk, majd a film végén összeérnek a szálak és kiderülnek a szereplők közötti kapcsolódási pontok. Valami ehhez hasonló szerkezete van Bódi Péter legújabb regényének, az Engedetleneknek is, abból a szempontból, hogy sokszereplős és – ha nem is a legvégén, ahogyan az említett filmben, hanem fokozatosan – kiderül, hogy a főhőseink élete bizony összefonódik, még ha ez az elején nem is érzékelhető.

 

Maga a cselekmény nem korszakalkotó, nem is unalmas, de amit nagyon nagyra értékelek ebben a vékonyka kis kötetben, az a már említett szerkezet: időkezelése nem lineáris (ha az lenne, rengeteget veszítene az értékéből), és ahogy összefonja a főhősök sorsait, az egészen fenomenális.

 

A regény egy balul végződő bankrablással indul egy rövid fejezetben: az elkövetők fiatalok, láthatóan nem is profik, néhány hulla és egy bozótvágóval levágott kar a végeredmény. A rablók közül egy fiú és egy lány marad életben, akik egy autóval próbálnak menekülni, de frontálisan ütköznek egy vadonatúj tűzpiros Ford Fiestával. Ez a központi cselekmény, és bár a következő néhány fejezetben még nem, csak később kerül elő a rablás témája, idővel sikerül az elkövetőeket beazonosítani (és a további események tükrében megismerni).

 

Meg kellett dolgoznom a szöveggel azért, hogy összerakjam a mozaikokat, az sem volt mindig teljesen egyértelmű, hogy melyik fejezet (blokk), mikor történik – én egy idő után már csak a rabláshoz viszonyítottam minden történést. Körülbelül a regény felénél éreztem, hogy az egész egyre szerteágazóbbá válik, úgyhogy még jegyzeteket is kellett készítenem a kulcsfontosságú eseményekről, szereplőkről, összefonódásokról. Kifejezetten élveztem ezt a munkát.

 

Egy alig 200 oldalas regény esetében nem túl szerencsés, ha sok mindent árulok el a cselekményről, viszont egy bankrablásnyi felvillantástól még senki sem kap vérszemet és rohan a könyvesboltba. Kedvcsinálónak tehát még néhány adalék: a bankrablásos prológusszerű rövid nyitány után egy fiú életébe csöppenünk bele. Annyit tudunk meg róla, hogy (mindenféle csomag nélkül) eljött otthonról, szabadságra vágyik, van nála néhány bankkártya (az apjának köszönhetően elképesztő mennyiségű pénz is van rajta). Szépen lecsupaszítja a számlát, majd egy bankkártyát egy hajléktalannak ajándékoz, és végül elrepül Krétára. Próbálja élvezni a szabadságát, de nem igazán találja a helyét, mígnem összefut egy magyar párral, Bellával és Benjaminnal, amikor is kezdenek jóra fordulni a dolgok. Vagy inkább mégsem...

 

A következő blokkban ismét karakterváltás történik, a szerző ezúttal arra a hajléktalanra fókuszál, aki megkapta azt a bizonyos bankkártyát (persze PIN-kóddal együtt). Majd végigkövethetjük a fiatalok bankrabláshoz vezető útját. De akad itt még öngyilkosság, evőverseny, egy pacák, aki pornó castingnak álcázva gyűjti be a trófeáit, többszörösen gazdát cserél egy csomagmegőrző kulcsa, csipetnyi filozófia, pazar csattanók, bravúros összefüggések.

 

Sajnos egyetlen karakter sem tudott különösebben pozitív érzéseket kihozni belőlem, talán egyedül a hajléktalannak drukkoltam kicsit, hogy sikerüljön új életet kezdenie. A lezárással pedig azért nem vagyok elégedett, mert úgy érzem, nem kaptam választ néhány kérdésre, és éppen emiatt nem is vagyok biztos benne, hogy a szerző szándékai szerint értelmeztem a végkifejletet.

 

Ettől függetlenül összességében mégis mindenképpen pozitív élményként éltem meg az olvasást – csodálkozom is, eddig miért maradtak ki Bódi Péter művei az életemből, pedig ez már a harmadik regénye. Igyekszem majd a korábbiakkal is megismerkedni és legfőképpen figyelni a szerző további munkásságát. Aki már olvasott tőle, ne hagyja ki, a többieknek pedig bátran ajánlom ezt a kötetet ismerkedésnek. Jegyzetfüzet használata erősen ajánlott.