Főkép

Tetszik vagy sem, globalizálódunk, termékek, eszmék, emberek jönnek és mennek, aminek eredményeként a folyamatos változások korában élünk. Ezt szerethetjük vagy utálhatjuk, sok választásunk nincs, de véleményem szerint két dolgot megtehetünk. Egyrészt kihasználjuk a lehetőséget, és megismerjük, eltanuljuk a többiektől mindazt ami jó, illetve hasznos, másrészt pedig igyekezzünk megismertetni a nagyvilággal mindazon kincseinket, melyekre büszkék vagyunk, illetve mások számára is érdekesek lehetnek. Részemről a világzenével vagyok így, két év után még mindig kíváncsian várom, milyen új vagy régi lemez bukkan fel a lejátszóm közelében, a világ mely szegletéről származó zenészek próbálnak meggyőzni tehetségükről. Ezért a rovat változatlan formában megy tovább, hiszen rengeteg világzenei album jelenik meg, csak győzzem energiával és idővel a válogatást – továbbra is szigorúan szubjektív alapon.

 

 

 

Loxandra Ensemble: In Transition (CD)

 

Magyar könyvkiadás nézve a mai napig meglepődöm, amikor új kiadó színrelépéséről értesülök, mivel érzésem szerint ez már telített piac, és nem látok olyan területet, ahová nyereségesen bárki betehetné a lábát. A világzene a jelek szerint nem ilyen, és ugyan felfoghatatlanul sok lemez jelenik meg havonta, igazából semmi akadálya nincs új lemezkiadó színrelépésének. Csupán annyi szükségeltetik hozzá (a szerencsén kívül), hogy jól válasszák meg az első pár kiadványukat, azok legyenek kellőképpen eredetiek, tényleg új hangon szólítsák meg a zenehallgatókat.

 

A Dalit-Music kiadót 2016-ban alapították meg Svájcban, és meglepetésemre nem helyi világzenével indítottak, hanem egy görög együttes albumával. Igaz, a honlapjukon úgy határozták meg céljaikat, hogy mind a négy égtáj felől válogatnak, új és friss muzsikákat jelentetnek meg. Ebből a szempontból úgy vélem ideális választás a görög Loxandra Ensemble, mert az 1997-ben létrejött együttes idén április 20-án megjelent albuma eltér a korábbiaktól, méghozzá előnyére változott.

 

A kapott információk szerint ezt megelőzően a görögön kívül török, arab, zsidó népzenét, valamint görög városi muzsikát, mint például rembétikót játszottak. Ez most sincs másként, de pár tagcserének köszönhetően az eddig felsoroltakon kívül már jazz, latin és talán még reggae elemeket használtak fel komponálás közben. Ebből következik, hogy az In Transition  album roppant változatos lett, amelyen békésen elférnek egymás mellett az instrumentális és Ria Ellinidou énekével megerősített szerzemények. Ez utóbbi egyébként nagyon tetszik, főként az, hogy nem keverték előre a hangját, szépen besimul a hangszerek közé – érződik, itt a kollektív zenélésen, nem pedig az egyéni, egyébként remek teljesítményeken van a hangsúly. Kedvenceim közül említem a reggae alapokkal és balkáni dallamokkal kevert „Giati thes na fygeis” dalt. A „Karagouna” jazzes előadásmódja miatt figyelemreméltó, ráadásul közben jól felismerhetőek maradtak a hagyományos zenei alapok. Harmadikként pedig az utolsó „Milia” című tételt említem, lassabb tempója, eltérő hangulata és az egyedül itt hallható férfiének miatt. Kíváncsi vagyok, milyenek lehetnek élőben.

 

Kinek ajánlom: hangulatos és sokrétű – alapvetően görög – világzene, elsősorban újdonságra vágyóknak.

2018-ban megjelent album (Dalit-Music).

Az együttes weboldala: http://www.loxandra.gr/

 

 

 

 

Johanna Juhola: Diivan Jäljet - Shadow of a Diva (CD)

 

Korábban már több ízben írtam arról, hogy Finnországban érzésem szerint a nálunk megszokottnál nagyobb kultusz övezi a harmonikát, kis túlzással bármely magát hitelesnek tartó nép vagy világzenei formáció elengedhetetlen tartozéka ez a hangszer. A népszerűségére jó példa, hogy a tizenkét éves Johanna Juhola a harmonika kedvéért hagyta abba zongoraóráit. A jelek szerint ez megalapozott döntés volt, hiszen azóta díjat nyert már a nemzetközi Astor Piazolla versenyen, 2007-ben fellépett az Eurovíziós dalverseny megnyitóján, ezen kívül számos projektben vesz rész, rendszeresen jelennek meg lemezei – az idei sorrendben már a negyedik szólóalbuma.

 

Nagy utat tett meg az általa kedvel tangótól mostanáig, és azt is el kell ismernem, hogy az új album egyes részei kifejezetten igénylik a figyelmet, a megszokottnál sokkal sűrűbb, összetettebb szerzeményeket tartalmaz, amelyek próbára teszik a hallgatót. Nincs ezzel semmi baj – nekem legalábbis –, mert ilyenkor picit mindig újragondolom zenei ízlésemet, ami egyébként is folyamatosan változik, gazdagodik. Ebben segítségemre van Juhola, aki kísérletező szellemként nem foglalkozik a hagyományos keretekkel, szabadon szárnyal a különböző műfajok és megoldások között.

 

Milyen dolog például az, hogy az éneket hangszerként használja (ahogyan a „Neljän minuutin rakkaus - Four Minute Love Story” című dalban)? Vagy kinek jutna eszébe egy téli buszbalesetről zenét komponálni? – márpedig a „Road Assistance” esetében pontosan ez történik. Kivételesen azt javaslom, hogy aki teheti, fejhallgatóval ismerkedjen a zenével, úgy jobban érvényesül minden hangszer, főként elektronika. Kedvenceim közé tartozik a kaotikusan kezdődő „Tango kolmessa erässä - Three Rounds of Tango”, az a kimért megfontoltság, ahogy a zene hömpölyög, majd átvált tangóra, de csak azért, hogy tovább kavarogva újabb és újabb váltásokat tárjon elénk – többek között erre gondolok, amikor hallgatóval szemben támasztott kihívásról beszélek. Csúcspont szerintem a „Tillsammans”, valamint a címadó szerzemény alatt következik be, köszönhetően az éneknek. Mert ugyan a „Tillsammans” újfent csupán hangszerként használja a női hangokat, ellenben a „Diivan Jäljet” főként Tommy Lindgren rappelése miatt emlékezetes, amit kiválóan ellenpontoz Yona tiszta éneke. Elsőre ők ketten kisajátítják a figyelmet, pedig a zene legalább ennyire izgalmas. Ez a jelző egyébként az egész albumra érvényes, elvégre a tangó, nép- és világzene, kiegészítve az elektronikával ritka párosításnak számít, Johanna Juhola már-már műfajokon kívülre helyezi a jobbára instrumentális zenéjét. Egyszerűen zseniális amit csinál.

 

Kinek ajánlom: a harmonika kedvelőinek és az újdonságra vágyóknak kötelező.

2018-ban megjelent album (Westpark)

Az előadó weboldala: http://www.johannajuhola.net/

 

 

 

Djénéba & Fousco: Kayeba Khasso (CD)

 

Ez a történet úgy kezdődik mint egy modern népmese. Djénéba Kouyate 2010-ben, Fousseyni (Fousco) Sissoko pedig 2011-ben nyerte meg a Tounkagouna nevű tévés tehetségkutató műsort Maliban. A következő évben egyesítik erőiket, mert rájönnek, hogy ha együtt énekelnek, az sokkal különlegesebb, mintha szólóban próbálkoznak. Az együttműködést a magánéletükre is kiterjesztették, összeházasodtak. 2015-ben Ballaké Sissoko meghívja őket az Africolor fesztiválra. A következő két évben elkészítik első nagylemezüket, ami 2018-ban a Lusafrica logója alatt jelenik meg, biztosítva a nemzetközi kitörés lehetőségét. Kell ennél több?

 

Úgy tűnik igen, hiszen 2017-ben a házaspár indul a  „L’Afrique a un incroyable talent” tehetségkutatón, és fellépésük (most tessék megnézni az első videót) a zsűrin kívül egész Nyugat-Afrikát elbűvölte. Persze mindez nem előzmény nélküli, hiszen mindketten zenészcsaládban nőttek fel (Djénéba griot, Fousco pedig zenész felmenőkkel bír). Zenéjük a hagyományokra (ez alatt Mali egészét értem, mandinkától a berberig) épül, azonban nem mentes a modern világ hatásától, így a legkülönfélébb műfajok bukkannak fel az egyes dalokban. Ráadásul a szövegeikben nemzedékük, a városokban élő fiatalok problémáival foglalkoznak. Nyelvtudás nélkül ezt persze nem tudom megerősíteni, de megnyugtatok mindenkit, Afrika minden dalban ott van, a maga változatosságával, végleteivel.

 

A videó után gondolom mondanom sem kell, hogy Djénéba Kouyate fantasztikus hanggal rendelkezik. A zeneszerzést férje, Fousco Sissoko vállalta magára, szintén bámulatos végeredménnyel. Elég csak meghallgatni az albumindító balladát (Regrets): akusztikus gitárral és korával kezdődik, majd belép az ének, alattuk az elektromos gitár improvizál visszafogottan, az egész helyenként monoton, de ennek dacára az énekduó sokféleképpen szólal meg, egyfajta légies lüktetéssel töltve fel a zenét. A hangszerelés finom, mértékletes – talán ettől lesz igazán szép (lásd második videó). A sokszínűség jegyében hallunk reggae (Kono), nosztalgikus hazavágyódást (Kayeba Khasso), bluest (Fousco & Djénéba), rockot (Hakilima) ésatöbbi. A Kayeba Khasso lemez nem csak hangulatilag, tempóját és muzsikáját tekintve sokszínű, de sikerrel viszi tovább a Mali zenei hagyományait, miközben úgy modernizálja, hogy abból még akár kortárs népzene is válhat. Amíg ez bekövetkezik, mint remek világzenei bemutatkozást üdvözlöm, és az albumzáró szám (Yiriyoro) klipjével búcsúzom.

 

Kinek ajánlom: az afrikai zenét és a fantasztikus énekhangot kedvelőknek.

A 2018-ban megjelent album (Lusafrica).

Az együttes weboldala: http://djenebaetfousco.com/