Mit várunk a könyvhéten? - 2017

Alig tértünk magunkhoz a könyvfesztivál forgatagából, máris itt a könyvhét – ami legalább annyi, ha nem még több meglepetést, izgalmat, újdonságot, s legfőképpen könyvet tartogat a számunkra. A könyvhét számomra mindig teljesen más élmény: állandósult a tömeg, nincs olyan perc, amikor ne dedikálna valahol valaki, minden utcasarkon új írókkal találkozhatunk (sokukkal soha többet nem is fogunk), közben pedig még utcai mutatványosok is betérnek a Vörösmarty térre, hogy ezzel is növeljék a káoszt és a tömeget. Ezalatt ünnepeljük azt, amiért mindannyian lelkesedünk, amit mindannyian olyan nagy örömmel forgatunk: a könyvet. És nem mellesleg az íróikat.

 

Akárcsak az elmúlt években, most is arra kértük az ekultura.hu szerkesztőségének tagjait, hogy válasszanak ki egy olyan könyvet, ami valamiért érdekli és foglalkoztatja őket, vagy egyszerűen csak valami zavarba ejtő kíváncsiságot éreznek az ominózus kötet iránt. Noha a könyvhéten minden évben inkább a magyar szerzők szoktak dominálni, a cikkíróink valahogy idén nagy lelkesedést éreztek a külföldi szerzők iránt is: akad itt társadalmi sci-fi, klasszikus vámpíros történet, középkori verseskötet, na és persze szépirodalom is – de talán a kategóriák helyett inkább beszéljenek maguk a könyvek.

 

 

Bak Róbert

 

Pályi András: Gyász és gyönyör

(Kalligram)

 

Mivel olyan igazán nagy durranás nem lesz (tudom, ez mindig szubjektív), egy kicsit meglepőt fogok mondani. Számomra a legjobban várt kötet az utóbbi időkben eléggé elfeledett Pályi András újonnan megjelenő, ám többnyire korai és átdolgozott írásait tartalmazó Gyász és gyönyör című műve lesz. Hisz egy olyan alkotóról beszélünk, aki megalkotta az egyik legzseniálisabb magyar elbeszélést, a Túlt. Én bízom benne.

 

 

 

 

Baranyi Katalin

 

Walter von der Vogelweide összes versei

(Kalligram, fordította Márton László)

 

Először jelenik meg Magyarországon Walther von der Vogelweide összes verse: cenzúrázatlanul, megrostálatlanul, kiválogatatlanul. Ezek után, azt hiszem, nem kell hosszan megindokolnom, miért ez a könyv számomra a 2017-es könyvhét legnagyobb ígérete. Az utóbbi időben különösen megszerettem a középkor trubadúr- és lovagirodalmát, márpedig Vogelweide nemcsak egy német lovagköltő a sok közül, hanem minden Minnesängerek legkiválóbbika, pompás szerelmes versek és kíméletlen szatirikus költemények szerzője. A hozzá illő tolmács, a költő-író-drámaszerző Márton László pedig a Grimm-mesék, Novalis, Kleist és nem utolsósorban Goethe Faustjának ördögien tehetséges újrafordítója. Kettejük találkozása mindenképpen különleges olvasmány lesz: már alig várom.

 

 

 

 

 

 

Ferencz Anita

 

Ian McDonald: Luna – Újhold

(GABO, fordította Tamás Gábor)

 

Őszinte leszek: a könyvfesztiválos megjelenésdömping után engem a könyvhét kevésbé tudott most felcsigázni. Azért persze így is jelennek meg érdekes könyvek, az egyik Ian McDonald regénye, amit én már évek óta várok, hogy végre magyarul is olvasható legyen. Valamiért különösen szeretem a Holdon játszódó történeteket, az író pedig A dervisházzal és a Síkvándorral engem meggyőzött róla, hogy igazán különleges történeteket tud alkotni. Remélem az Újhold is ezek sorát fogja gyarapítani.

 

 

 

Galgóczi Móni

 

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

(Animus, fordította Bándi Eszter)

 

Egyetlen könyvét sem olvastam, de mindegyiket olvasta valaki, akinek adok a véleményére. Ráadásul életem egyik maradandó élménye lett Az ember, akit Ovénak hívnak című film, ami az ő regénye alapján készült. Aztán jön ez, ami a fülszöveg alapján megint valami olyasmi, ami érdekel. Ráadásul a héten lesz 10 éve, hogy elveszítettem az édesapámat. És még egy csomó teljesen személyes okot sorolhatnék, hogy miért éppen erre a könyvre esett a választásom az idei könyvheti kínálatból, de nem fárasztok ezzel senkit, a lényeg, hogy ahogy öregszem, úgy foglalkoztat egyre többször az, amim volt, van, és a kérdés, hogy vajon mindebből mire is fogok emlékezni az évek múlásával. Remélem, a jó dolgokra mindenképpen.

 

 

 

 

 

 

Galgóczi Tamás

 

Bram Stoker: Drakula

(Európa, fordította Sóvágó Katalin)

 

Az idei könyvhéten egy igazi horror klasszikust várok, ami magyarul már több ízben megjelent. Igaz, az első kiadások csonkított verziók voltak, ahol a fordítás sem adta vissza a borzongás élményét, amit Bram Stoker annak idején papírra álmodott. Sóvágó Katalin 2006-ban a teljes szöveggel magyarította a modern kori vámpírsztorik ősét – ez jelenik meg most újra az Európánál. Mivel az utolsó évtizedben rengeteg tinivámpír, illetve szabadon újraértelmezett történetet írtak ebben a témában, muszáj időről-időre újraolvasnom az eredetit, ami gyakorlatilag minden mai vérszívó ősének tekinthető, és mentes bármiféle újítástól.

 

 

 

 

Lipka Bori

 

Ian McDonald: Luna – Újhold

(GABO)

 

Ian McDonald nem tartozik a kedvenc íróim közé, sőt, tulajdonképpen eddig egyik magyarul megjelent könyve sem került be az újraolvasandók közé. Viszont amikor megláttam, hogy a Luna fülszövegét és borítóját, akkor úgy voltam vele, hogy egye fene, még egy próbát megér, meg mostanában úgyis sok űrben játszódó sci-fit olvasok, ez legalább nem visz messze a Földtől. Aztán várakozás közben valahogy beleszerettem, és most már igazán reménykedem benne, hogy a Holdon játszódó sztori illeni fog McDonald stílusához.

 

 

 

 

 

Palczer-Aschenbrenner Eti

 

Csabai László: Szindbád, a forradalmár

(Magvető)

 

Nagyon erős lett a szépirodalmi felhozatal az idei ÜKH-ra, nehéz volt választani. Egyet mégis kiemelnék, Csabai László új regényét, a Szindbád-történet folytatását. Ez a Szindbád persze nem az a Szindbád, hanem egy különc nyárligeti nyomozó, akivel mindig történik valami. Megjárta Szibériát, és most újra itthon van, hogy az állami rendőrség tisztje lehessen. Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből, ezért én biztosan beszerzem ezt a kötetet. Csabai László stílusa a klasszikus orosz hagyományokat idézi meg, engem már többször elvarázsolt vele, úgyhogy nyugodt szívvel ajánlom olvasatlanul is az új könyvét.

 

 

Szabó Dominik

 

Veres Attila: Odakint sötétebb

(Agave)

 

Az új, magyar, fantasztikus tematikában alkotó szerzőkhöz mindig kicsit kétkedve állok – nem tagadom, előítélet, ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalatai alapján csak a legritkább esetben találkozok igazán kiemelkedő művel, maximum korrekt-olvasható a végeredmény, gyakran viszont erősen problémás. Ráadásul Veres Attila inkább a (lovecrafti) horror felől közelít a zsánerhez, ami nekem sosem volt kedvencem... Hogy ezek után mégis ennyire kíváncsi vagyok az Odakint sötétebbre, azt tulajdonképpen én sem tudom, hogy minek köszönhető. Talán a szenzációs borító miatt, ami állandóan vonzza a tekintetemet, amikor csak szembejön velem a kötet. Talán mert a Borne óta egyre nagyobb barátja vagyok a weirdnek, és szeretnék valami jól megírt, ötletes, de mégis brutálisan furcsa regényt olvasni. Talán csak azért, mert nagyon érdekel, hogy az Agave három idei magyar szerzője mennyire alkotott különbözőt, ha már a kiindulópontjuk (ti. váratlanul idegenek jelennek meg a Földön) hasonló – és hát a magyarok tekintetében még mindig az Agavének a legjobb nálam az aránya.

 

Takács Gábor

 

Trenka Csaba Gábor: La Grande Image

(Syllabux)

 

Pár napja futott be a hír, hogy végre érkezik új Trenka-regény. Ha még nem hallottatok a szerzőről, nem csoda, igazi kívülálló, legismertebb könyve talán az Egyenlítői Magyar Afrika. Elég annyit tudni róla, hogy nagyon furcsa és egyedülálló hangot képvisel, a valóság, a közel-keleties egzotikum és a pszichedelikus képek (amik sokszor merítenek a sci-fiből) egészen bódító elegyét képes megalkotni. Az új regénye a pár évvel ezelőtti Place Rimbaud című alternatív történelmi regény világában játszódik, ahol a francia lett a világ hegemón kultúrája. Azon kívül, hogy nem folytatása a korábbi kötetnek, nem sok mindent lehet tudni az új regényről – viszont engem már a megjelenés híre annyira felvillanyozott, hogy izgatott kisgyerekként várom a megjelenést.

 

 

 

Uzseka Norbert

 

Gavin Edwards: Bill Murray és a Tao

(Jaffa)

 

Bill Murray hihetetlen egy figura, a filmjeiben is, a valóságban meg még inkább. Számtalan legenda, pletyka, sztori kering róla, hogy micsoda borult humora van és milyen őrült baromságokat képes csinálni, ha úgy tartja a kedve, és ez a könyv utánajárt ezeknek, csak hogy még többre bukkanjon. És ha az ember odafigyel, feltámad benne a gyanú, hogy ez a Murray irdatlan nagy koponya, akinek elég sajátos életfilozófiája van. A könyv fülszövege meg azt ígéri, hogy Gavin Edwards ezt is megfejtette. Kíváncsian várom.

 

 

 

 

Vörös Eszter

 

Németh Gábor: Ez nem munka

(Kalligram)

 

Idén teljesen egyértelmű, melyik könyvet várom a legjobban. Még tavaly, az Olvasás Éjszakáján hallhattam felolvasni a szerzőt a saját rövidkéiből, és mondhatom, zseniális volt. Általában óva intenek minden írót attól, hogy saját maga adja elő a műveit, de íme a szabályt erősítő kivétel. Már aznap este az élményen felbuzdulva megvásároltam az Egy mormota nyara című regényét, ami hamar a kedvenceim közé került, és a tavalyi év olvasmányai közül talán a legmeghatározóbbá vált. Az idei könyvfesztiválon volt alkalmam dedikáltatni a kötetet a szerzővel, és akkor elárulta, az idei könyvhétre érkezik egy új gyűjtemény az elmúlt évek során összegyűlt rövidkéiből – ráadásul köztük lesznek azok az írások is, amelyekből az Olvasás Éjszakáján felolvasott. Ezek után kell még bármit mondanom? Tűkön ülve várom, hogy megkaparinthassam a kötetet, és bőszen javaslom mindenkinek, hogy tegyen vele egy próbát! A szarkazmus, a fanyar humor, az egymásba fonódó, hömpölygő gondolatfolyamok kedvelőinek kötelező.