Főkép

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

Värttinä: Viena (CD)

 

Erre a lemezre nagyjából egy éve vártam, egészen pontosan azóta, hogy tavaly tavasszal különféle világzenei listákon rendre az élmezőnyben végzett. Meghallgattam róla pár számot, megnéztem néhány videót és attól kezdve tudtam, ezt muszáj lesz teljes terjedelmében, eredeti sorrendben meghallgatnom. Azon egy pillanatig sem csodálkoztam, hogy a három hölgy ezzel a lemezzel karéliai gyökereiknek állít emléket, mivel Finnországban az utóbbi pár évben nagyon sokan merítettek az erőszakkal elszakított terület zenei hagyományaiból, ez olyan náluk, mint amikor nálunk valaki az erdélyi népzenéből merít ihletet. Csak a finneknél a lakosság többsége áttelepült a megmaradt határok közé – ez majd félmillió embert jelentett.

 

Ez persze csak háttérinfó, a lényeg az inspiráció, a helyszínen átélt időutazás (felkeresték a címben említett Viena térséget), és a népdalok, melyeket vagy eredeti formában, vagy saját szöveggel kiegészítve énekeltek fel az albumra. Segítségül hívtak három muzsikust, és ezzel minden feltétel teljesült ahhoz, hogy harminc évvel a Värttinä megalakulása után elvarázsolják az egész világot. Gondolom mindenki találkozott már olyan nővel (legyen az lány, nő, édesanya, szingli, nagymama), aki kimeríthetetlen energiával rendelkezett, és mindig jókedvűen nézi a világot, de legalábbis közvetlen környezetét. Na ezt szorozzuk meg hárommal, és hozzávetőlegesen elképzeltük, mire képes ez a trió.

 

Egyszerűen bámulatos, amit csinálnak, énekükből úgy árad az energia, hogy jobbára elfedi azt a technikai tudást, amivel ezeket a látszólag egyszerű, helyenként azonban kifejezetten sokrétű dalokat előadják. Gondolok itt például a „Ukonlammas” szaggatott, szinte már tőmondatokra szorítkozó szövegére: olyan, mintha csak kiköpködnék a szavakat, de a harmonika támogatásával színtiszta gyönyörűség ez a dal. Az életvidám, lehengerlő tételek közül az „Otavaiset” nőtt leginkább a szívemhez – ezt tényleg bármikor szívesen hallgatom. Természetesen nem csak sodró lendületű számok vannak a lemezen, különféle hangulatok és tempók sorakoznak egymás után, egyhangúságról szó sincs. A legfontosabb, hogy mindhárom női hang kellő erővel bír, az érzelmekkel sem fukarkodnak, s nem utolsó sorban a hangszerelés pont ideális: a kísérők nem alárendelt szerepet kapnak, hanem olyan társi státuszt, aminek eredményeként pontosan a megfelelő helyre kerül az ének.

 

A trió kiválóan teljesít hangszeres kísérettel, de tudásuk legjavát nekem abban a két szerzeményben mutatták meg, amikor csak ők álltak a mikrofonok mögött. „Raijan Joiku” és „Karuliinan Kangaspuut” ragyogó példa arra, miként variálják az éneket, a dallamokat, a hangsúlyokat, amikor mindhárman mást és mást énekelnek, vagy amikor mindenki ugyanazt – ebben ott van az évszázadok öröksége, no meg valami modern frissesség. Ezt az albumot nem elég egyszer meghallgatni; úgy vagyok vele, mint a második Góbé lemezzel, mert annyira jó, annyira felrázza az embert, eltölti régi idők emlékeivel, és maximálisan feltölt energiával. Felkerültek az „egyszer jó lenne látni őket élőben”-listámra.

 

Kinek ajánlom: gyönyörű női ének, hagyományos finn dallamok, áradó energia és érzelmek.

2016-ben megjelent album (Westpark Music).

Az együttes weboldala: www.varttina.com

 

 

 

Beránci a vlci (CD)

 

Úgy tűnik, többfelé szokás, hogy a fesztiválokon fellépő együttesek közös műsort adnak, ami az esetek többségében nem hirtelen ötlet következménye, hanem próbák, vagy legalábbis előzetes egyeztetések eredménye, aminek köszönhetően valami újat kap a néző. Utoljára a 70-es cikkben szerepelt ilyen formáció (Les Amazones d`Afrique), ahol az énekesnők teljesítménye meggyőzött, csak a zenével voltak problémáim. Az idén februárban megjelent Indies Scope kiadvány előzményét a 2014-es Folk Holiday rendezvényen kell keresnünk, amikor a mostani előadók közül páran közösen léptek fel. Ez a nézőknek és a muzsikusoknak egyaránt tetszett, így már csak idő kérdése volt a folytatás.

 

Az alapkoncepció – a zene és a booklet alapján – az volt, hogy régi morva dalokat játszanak közösen, és itt a közös játékon van a hangsúly. Ugyanis egymástól nagyon messze, vagy látszólag messze ténykedő együttesek gyűltek össze. A Jitka Šuranská Trióról korábban már írtam, a többiekről azonban még sosem hallottam korábban. Csatlakozott hozzájuk a Ženský sbor z Kudlovic – az elnevezés tíztagú női kórust takar; a RukyNaDudy – héttagú együttes a Beszkidek vidékéről, ők hagyományos hangszeres népzenét játszanak. Negyedikként a Sdružení nezávislých jazzmenů jazzistái csatlakoztak, alaposan megborítva az eredetileg kialakított koncepciómat.

 

A közös muzsikát megálmodó Marian Friedl valahol azt nyilatkozta, hogy meglepődött a különféle stílusok közötti határok rugalmasságán. Ezzel teljes mértékben egyetértek, mert valóban bámulatos, ahogyan mondjuk a „Beskydský chameleon” című instrumentális darabban a jazz és a hagyományos népzene összesimul – mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. És ez nem egyszeri eset, hiszen a „Hradiště”, a maga több mint hét percével ugyanezt műveli, csak itt csatlakozik hozzájuk a női kórus – az összhatás pedig legalább annyira magával ragadó, mint mondjuk a Värttinä.

 

A Beránci a vlci lemezt intellektuális kalandként éltem meg, és egy olyan élménnyel gazdagodtam, amely megerősített abban, hogy tehetséges zenészek egy határozott elképzeléssel bíró komponista társaságában műfajtól függetlenül mindig újszerű és élvezetes zenét alkotnak. Mert ez bizony már alkotás a javából, olyan, amit nagyon szívesen megnéznék élőben, csak mivel erre sok esélyem nincs a tekintélyes létszám miatt, ezért csak arra biztatok mindenkit, hogy ismerkedjen meg (de semmiképpen sem háttérzeneként) vele.

 

Kinek ajánlom: nemtől, preferenciáktól, és minden más egyébtől függetlenül mindenkinek kötelező.

2017-ben megjelent válogatás (Indies Scope)

A kiadó weboldala: http://www.indies.eu/

 

 

 

Gilles Peterson: Havana Cultura Anthology (2 CD)

 

Ez a lemez kicsit kilóg a rovatból, mert nemcsak világzenét tartalmaz, hanem mindenfél stílust, amivel Gilles Peterson találkozott Havannában. Róla annyit kell tudni, hogy DJ, valamint évek óta rádióműsora van a BBC-ben, és saját lemezkiadói (ezek egyikénél jelent meg ez a válogatás). Bizonyos körökben mérvadónak számít, illetve rangot jelent, ha valaki felkerül az évenkénti Worldwide Awards listájára. Kurátorként sokat tesz a Havana Cultura projektért, ami nemcsak a muzsikusoknak segít, hanem íróknak, képzőművészeknek és filmeseknek. Erről bővebb infó itt található. A projektnek köszönhetően korábban már jelentek meg albumok, szóval ez a tavaly decemberi kiadvány azok folytatásnak tekinthető.

 

Többszöri meghallgatás után úgy gondolom, hogy eléri célját a válogatás, mert esszenciáját adja a kortárs kubai avantgárd zenének, és bizonyíték arra, hogy van élet a Buena Vista Social Club után. Azt persze nem állítom, hogy mind a huszonhárom szám tetszik, mert annál jóval szélesebb a felvonultatott előadók köre, így például a „La Revolution Del Cuerpo Pt 1 (Skinner`s Owiny Sigoma Mix)” remixet hetedjére sem sikerült megszeretnem, sőt.

 

Azonban ez csak futó bosszúságvolt az olyan gyöngyszemekhez képest, mint az Arema Arega által előadott „Ay” (ő egyébként az éneklésen kívül festő és divattervező is). Érdekes kompozíció az albumnyitó „Soy Cubano”, mivel az elsőre egymástól idegen elemekből – utcai zajokból, beszédből és énekből – összeállított szerzemény meglepően működőképesnek bizonyult, és megadta azt a formabontó, helyenként kísérletező alaphangulatot, ami ezt a gyűjteményt jellemzi. Legjobban a latinos ritmusokat felhasználó dalok tetszettek („Lagrimas de Soledad”, „Arroz Con Pollo”, „Roforofo Fight”, stb.), és mivel ezekből bőven jutott a két korongra, nincs okom panaszra.

 

Kinek ajánlom: kubai világzene, avantgárd, jazz és remixek – az újdonságokra, valamint a latin hangulatra vágyóknak.

A 2016-ban megjelent album (Brownswood Recordings).

A kiadó facebook oldala: https://www.facebook.com/brownswood/