Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 70.

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

Quetzal: The Eternal Getdown (CD)

 

Újabb politikus lemez, ezúttal kelet Los Angelesből, ahol immáron huszonöt éve alkot a Quetzal együttes. Zavarba ejtően sokszínű, egyfajta avantgárd, társadalmi mondanivalóval rendelkező, a piaci trendeket, a slágerlistákat figyelmen kívül hagyó szerzeményeket írnak, olyanokat, amelyek a helyi chicano közösségen kívül az egész világnak szólnak. A lemez megszólítja a hallgatókat, hogy beszéljenek és cselekedjenek a változásokért ezekben a kritikus időkben. Egy művészi felszólítás, hogy szorítsuk vissza az igazságtalanságot és az elnyomást.

 

„A dalírás történetmesélés” - mondja Martha González. „A dal zenei és irodalmi kinyilatkoztatásként maga az élet hangképe, egy egyedülálló katartikus emlék, valamint hatalmas politikai eszköz. Kétség sem férhet hozzá, hogy a zene nagyon fontos történelmi szöveg. Egy dalba egy adott ember életszemlélete, győzelmei és megpróbáltatásai is belefoglalhatóak.”

 

Az együttes alapban chicano rockot játszik, amit nálunk leginkább Santana vagy a Los Lobos révén ismerős, de nem lehet őket kizárólag ebbe a kategóriába besorolni, bár tény, a rock meghatározó a szerzemények többségében. A változatosságra garancia, hogy a Quetzal hat tagja rengeteg vendégmuzsikust hívott meg a stúdióba (tizenöt nevet számoltam össze), aminek eredményként szinte nincs két egyforma szám az albumon.

 

A The Eternal Getdown című lemez dalai három kulcstémát járnak körbe, időnként kifejezetten direkt szövegekkel: az állhatatosságot a „Pillow People”, a női/feminin bölcsességet/tudást a „La Lloroncita”, a transzcendens gondolatokat „Olokun y Yemayá” képviseli, de ezek csak példák, természetesen ennél jóval több mondanivalójuk van. A mexikói hagyományok szerintem legjobban a „La bamba” című son jarocho stílusú népdalban, illetve annak Los Lobos-féle verziójának feldolgozásában vannak jelen, amit úgy formáltak át – köszönhetően a gitárnak és hegedűnek –, hogy az mégis rájuk jellemző legyen.

 

Másik kedvencem a lemezről a funky, no meg rhythm and blues jegyeket felmutató, videoklipes „Get to Knowing”, aminek egyébként a szövege is érdekes. Harmadikként pedig a kifejezetten rockos „Unbound” számot említem, amit Hammond B3 orgonával dúsítottak fel, így még különlegesebb lett. Az előző Smithsonian Folkways gondozásban megjelent korongjuk Grammy-díjat ért, kíváncsi vagyok, ez mennyire tetszik majd a szakmának.

 

Kinek ajánlom: mexikói-amerikai keverék zene, politikus szövegekkel, szabadon csapongó stílusokkal.

2017-ben megjelent album (Smithsonian Folkways).

Az együttes facebook oldala: https://www.facebook.com/quetzaleastla/

 

 

 

Women VoiCeZ (CD)

 

Tavaly sajnos anyagi és egyéb okok miatt nem jutottam el a spanyol Womexre, amit a koncertek mellett a kiadók és koncertszervező cégek válogatáslemezei (no és a személyes találkozások) miatt sajnálok. Ezeket tartom a legjobb módszernek arra, ha valaki az adott kiadó vagy ország világzenei kínálatával akar megismerkedni. A szerb és japán (Okinawa) kiadvány után most a 2016-os cseh lemez került a lejátszómba. A szerkesztő(k) törekedtek a változatosságra, így a majdnem népzenétől a balkánig, minimalista hangszereléstől az a cappella előadásig minden megtalálható az ötletes, Women VoiCeZ című albumon.

 

Amiben ez eltér a korábban említett korongoktól, hogy ezúttal egy tematikus gyűjtemény került összeállításra, a cseh világzenei színtér női előadóinak legjobb számai (egészen pontosan huszonegy) szerepelnek az Indies Scope kiadványon. Időben az utolsó tíz évről kapuk infót, hiszen nagy általánosságban 2016 és 2007 közötti felvételekről van szó (Iva Bittová & Vladimír Václavek egyszem 1997-es száma, a „Huljet” a kivétel – de az teljesen jogosan, különlegessége miatt került ide).

 

Ezúttal egyszerre vagyok könnyű és nehéz helyzetben, amikor a kedvenceimet kell megneveznem. Még mindig nagyon tetszik a tavalyi Jitka Šuranská Trio albumról a „Jablůška”, a letisztult, a népi hagyományokat idéző indításával, a később csatlakozó, a jazz felől érkező nagybőgővel, egyszerű, friss, tetszetős darab. A Tara Fuki szokás szerint letisztultan különleges, ezért inkább Marta Töpferová énekesnő és Tomáš Liška gitáros „Jabloň zapomnění” című közös szerzeményét említem, amely a cimbalom és a dallam miatt időnként nagyon ismerősnek (magyarosnak) tűnt, de persze nem az, és ettől függetlenül tetszik, mivel Töpferová orgánuma nagyon kellemes. Innen vagyok bajban, mert jó a García Kateřina vezette Garcia együttes bluegrass-skót keveréke, akárcsak Jana Vébrová harmonikával kísért érzelemdús éneke.

 

Szívesen hallgattam volna még Lucie Redlová folk-rock muzsikáját, miként a BraAgas keletet idéző szefárd zenéje sem áll tőlem távol (érdemes lenne pár lemezt meghallgatnom tőlük, hiszen időnként középkori muzsikát játszanak, világzenében pedig balkántól északig kalandoznak).

Szokás szerint az album többi száma sem rossz, csak azok most annyira nem fogtak meg, de így is örülök, mert kiderült számomra, hogy a cseheknek rengeteg nagyon jó énekesnőjük van.

 

Kinek ajánlom: kortárs cseh világzene, énekesnőkre kihegyezve – elsősorban újdonságkeresőknek ajánlott.

2016-ban megjelent válogatás (Indies Scope)

A kiadó weboldala: http://www.indies.eu/

 

 

 

Les Amazones d`Afrique: République Amazone (CD)

 

Semmi tudatosság nincs benne, tényleg sorozatos véletleneknek köszönhető, de ettől még tény, az eheti harmadik lemez szintézise az előző kettőnek. A történet egy-két évvel korábban kezdődött, amikor a pár nyugat-afrikai énekesnő közösen lépett fel egy koncerten, ami nagy sikert aratott a nézőknél. Aztán később még többen adtak koncertet a Womadon – ami még nagyobb tetszést aratott. Majd következett a stúdió, ahol már tízen (Mariam Koné, Nneka, Mouneissa Tandina, Rokia Koné, Mariam Doumbia, Pamela Badjogo, Kandia Kouyaté, Angélique Kidjo, Massan Coulibaly és Mamani Keita) álltak a mikrofon mögé, hogy felvegyék ezeket a politikus, a nők hátrányos helyzete, a nemi erőszak és más effélék ellen tiltakozó dalokat. Az amazonokat főként a görög mitológiából ismerjük, pedig Afrikában sem ismeretlenek a női harcosok, Dahomey királya annak idején komplett hadsereget szervezett nőkből, akiket szintén amazonoknak neveztek és csak a modernebb fegyverzetű Francia Idegenlégióval szemben maradtak alul.

 

A sokadik meghallgatás után sem tudok teljes mértékben kibékülni a zenével, amit Liam Farrell vagyis Doctor L jegyez – ő a kongói Mbongwana Star formációból lehet ismerős –, mert meglátásom szerint az énekesnők hangjához, stílusához helyenként nem illik az elektronikus alapokból felépített muzsika. Persze ennek ellenkezőjére is van példa, hiszen Nneka hip-hop előadóként érezhetően otthonosan érzi magát ebben a modern közegben.  Értelmezhetem mindezt úgy, hogy ez napjaink, vagy a jövő afrikai zenéje, amelyben ugyan még ott vannak a gyökerek, de a meghatározó elektronika mellett már felfedezhetőek benne az elidegenedés hangjai, a maguk fémességével (példa erre a „Wedding”, ahol az ének már csak a távolból, vagy szűrőn keresztül hallatszik, az előteret betöltik az ismétlődő elektronikus minták).

 

Ettől függetlenül az élő zenészek szerintem sokkal többet adnak hozzá a közös produkcióhoz, mint ahogyan ez kiderül az album második felében, ahol teret kapnak, és tényleg gazdagítják a hangzást. Azt pedig már csak a telhetetlenségem mondatja velem, hogy ha már ennyi kiváló énekesnőt sikerült megnyerni a jótékonysági projektnek (a bevételből egy afrikai, a rászoruló nőket ellátó kórházat támogatnak), akkor bizony sokkal gyakrabban összeengedném őket, énekeljenek közösen, inspirálják, ösztönözzék egymást. Természetesen ebben a formában is tetszik amit csinálnak, elvégre tényleg tehetséges énekesnőkről beszélünk, akik szólóban sem okoznak csalódást.

 

Kedvenceim közé tartozik az „I Play The Kora”, amelyben öten énekelnek, bizonyságul arra, mennyi lehetőség van ebben az alkalmi felállásban. A szöveg talán a legerősebb a lemezen, kezdve a címmel, amihez tudni kell, hogy eredetileg ezen a hangszeren (Kora) csak férfik játszhattak – érdemes megnézni/hallgatni a mellékelt videót, gyönyörű. A korábban hiányolt afrikai hangzást megtaláltam az „Aniskoma” című tételben, a ngoni és az ütőhangszerek pont azt hozzák, amire vágytam, Rokia Koné és Kandia Kouyaté éneke pedig magabiztosan szárnyal felettük. A „Desert Storm” marad utoljára, ez érthető, hiszen ez az utolsó szám a lemezen, egyben a hármas számú kedvencem. A lassú blues mintegy példázza azt a rengeteg fájdalmat, amiben az afrikai nőknek részük van, a ngoni pedig hozzáad egy kevés misztikumot. Rokia Koné és Kandia Kouyaté kettőse talán itt van a legjobb formában – még hosszú percekig hallgatnám.

 

Kinek ajánlom: kortárs nyugat-afrikai világzene, változatos stílusok és énekesnők, főként az elektronikát, a politikus szövegeket, és az énekesnőket kedvelőknek ajánlom.

A 2017-ben megjelent album (Real World).

A kiadó weboldala: https://realworldrecords.com/release/669/republique-amazone/

 


Galgóczi Tamás - 2017. április 23.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Quetzal)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Les Amazones d’Afrique)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!