Főkép

Térey János monumentális, majd 1000 oldalas verseskötetét nem sokkal a Papp Andrással közösen írt drámájuk, a Kazamaták előtt olvastam el, mégpedig azért, hogy jobban betekinthessek a költő-drámaíró életművébe. Elöljáróban leszögezem, hogy bár jó pár versét olvastam már korábban is a debreceni születésű szerzőnek, korántsem voltam / vagyok művészetének szakavatott ismerője.

 

Az Őszi hadjárat monumentalitását az adja, hogy ebben a kötetben szerepel Térey minden eddigi (publikálásra méltónak talált) verse (kötetben megjelentek és meg nem jelentek egyaránt). A szerző viszonylag fiatal volta miatt azonban mégsem tekinthető ez létösszegző, pályazáró vagy búcsúkötetnek. Egyszerűen csak egy igen jó alkalomnak ahhoz, hogy egészben láthassuk egyik legfontosabb kortárs lírikusunk pályafutását. A versek egy jelentős része átírt, átdolgozott verzió (bár ezen változtatások egy része pusztán stilisztikai indíttatású: például a sorkezdő szavak mindig nagy betűkkel indulnak az összes vers esetében – korábban ez nem mindig volt így), ebből is következik az, hogy egy igazán színvonalas, és sok befektetett munkát magán viselő kötetről beszélhetünk, amit érdemes kézbe vennie minden versbarátnak.

 

Az első egység a „Szétszóratás”, ami Térey első kötetében megjelent verseit tartalmazza. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a Debreceni Egyetemen szárnyait bontogató költőpalánta ilyen sokra viszi, de a rá jellemző stílusjegyek már itt is megmutatkoznak. Nekem talán ez a rész tetszett a legjobban.

 

 

A csarnok

 

De tárgyiasítani undorunkat

Itt sehogyan sem sikerül

Személytelen, szikkadt csöndjével untat

A csarnok, és arcodra ül

 

Nevén alig nevezhető szándékod,

Hogy jelenléted megtagadd,

S kettéhasíts egy sárga kartotékot,

Mely ittlétednek foglalat.

 

Testetlen undor. Választasz egy arcot,

Nagy szemed bűnbakot keres –

Hiába vádaskodsz, hiába kapkodsz,

Undorod is esetleges.

 

Aztán szépen sorjáznak a további önálló kötetetek: „A természetes arrogancia”, „A valóságos Varsó”, a „Tulajdonosi szemlélet”, a „Térerő”, a „Drezda februárban”, a „Platina”, az „Ultra”, a „Moll”, majd végül az új ciklus, az „Őszi hadjárat”.

 

Mielőtt szentté.

Borbély Szilárdot

 

Mielőtt búskomor szentté avatnák,

Elmondom, félszeg és okos barátom

A Magyar Glóbuszon olyan kilenctájt

Ott várt a megkopott Nagyállomáson

            A városban, ahol nem állt már otthonom,

És ahol ő élt, évtizede idegenként –

Vagy ezt az egészet csak álmodom?...

 

Nagy fény. Ahogy nálunk mondják, kimentünk

A temetőbe. Párás, nyári pompa.

Ugyanabba a boldogtalan kertbe,

Amelyben ő is fekszik már azóta.

            „Öt perc!” A vázában vizet cseréltem

Anyámék sírján. Nézte összekulcsolt

Kézzel. Homoklapály, friss napsütésben.

 

Bár témájukban és formájukban igazán szerteágazóak, közös bennük a tárgyilagos, visszafogott, ám mégis láttató erejű nyelvezet, és az, hogy mindig valamilyen való életből vett problémára próbálnak reflektálni. Bár Térey nem lett a kedvenc költőm, mégis ajánlanám szélesebb körökben is olvasni ezt a gyűjteményes kötetet, mert ritka az az alkalom, amikor egyetlen könyvből megismerhető egy ilyen színvonalas és vaskos életmű.