Főkép

Fecském, kicsi fecském.

 

Nem egy hosszú hangoskönyv ez, viszont sok más, több órán át hallgatható művel ellentétben madárként száll az ember szívére, és ott, mint a fecske a boldog herceg szobrán, vagy a csalogány a rózsabokron, megérinti a lelkünk legmélyét.

 

Az első történetben egy szeleburdi, de nemes kis fecske találkozik a boldog herceggel, aki most szoborként áll egy városban. A herceg, látva népe szegényeinek boldogtalanságát és gazdagjainak dölyfösségét, feláldozza szép rubintjait és arany borítását. Mert hát a boldog herceg azért boldog, mert segíthet másokon. A másik történet pedig egy csalogány meséje, aki egész életében a szerelemről énekelt, és amikor meghallja, hogy egy ifjú érzelmeinek beteljesüléséhez egy szál vörös rózsára van szükség, feláldozza önmagát az egyik legmagasztosabb érzésért.

 

Meséknek tűnnek, és azok is, de nem könnyed történetek ezek. Oscar Wilde tudja jól, hogy az életről mesélni szomorú, hogy az emberek nem veszik észre mások fáradozásait, és hálátlannak, gyarlónak tűnnek. Ezért lesz annyira szomorú a boldog herceg és a szerelemről éneklő csalogány meséje, na meg Németh Kristóf hangjától. Lágy, érzésekkel teli, hol boldog, a napsütést idéző, hol szomorú, de nem elkeseredett. Alig háromnegyed órát hallgatunk belőle, de azt érezzük, többet nem tudnánk elviselni. Nem, mert megszakad a szívünk, mert elsírjuk magunkat a bánattól, amit a csalogányért, a fecskéért és a boldog hercegért érzünk. Látjuk magunk előtt, mennyi szenvedés van a világban, és hogy mennyi önfeláldozás. Hányszor nem vesszük észre, ha valaki jót cselekszik, mert csupán apró „fecskék” vagy „csalogányok”? Végiggondoljuk, mi hogyan éljük az életünket, mit teszünk másokért, és mit teszünk saját boldogságunkért. Hűségesek vagyunk-e valamihez, lennénk-e nemes csalogányok, akik egy szál rózsáért elviselik a tövisszúrást, ha az egy igaz ügyet szolgál? Egyáltalán tényleg igaz az ügy, amire gondolunk? Lennénk-e kicsi fecske, aki szabad és vidám életét mások szolgálatába állítja, aki oly’ nemes, mint maga a boldog herceg?

 

Lennénk-e boldog hercegek, akinek meghasad a szíve, ha az emberi szomorúságot látja, és odaadja minden aranyát, csak hogy egy kicsiny jót tegyen?

 

Wilde csodaszép meséi viszont nem csak azért jutnak el mélyen az ember lelkéig, mert tökéletes tolmácsolásra lelt a felolvasóban. Wilde szövege játékos, a sok szomorúság mellett felvillantja a vidámságot, az örömöt, a szépet, amiért az élet igazán jó, és amiért megéri csalogánynak és fecskének lenni. Annyi csoda van a világban, gondolhatjuk, hogy bizony igazán azért szomorú a szenvedők és nyomorgók sorsa, mert ezt a sok csodát megfosztják tőlük. És eszünkbe jut, nekünk mennyi csoda adatott meg. Mennyi szépség is van az életünkben, minden rossz és keserűség ellenére is. És hogy igen, mi is tudunk adni. Mindenki tud adni valamit, mert legyünk bármennyire szegények, bármennyire szomorúak, vannak dolgok, ami nekünk is van.

 

Időnk, szép szavaink, vagy akár maga a szívünk.