Főkép

Belesűríthető-e a történelem egyetlen kerületbe?

 

Chicago: város az Amerikai Egyesült Államokban, Illinois államban. Lakossága 1900-ban több, mint másfél millió volt, jelenleg az USA harmadik legnépesebb városa.

Csikágó: a VII. kerület Thököly út, Dózsa György út, Damjanich utca, Rottenbiller utca által határolta területe, amit az 1800-as évek végén, két év alatt építettek meg szinte a semmiből. Évtizedekig ez a városrész volt Európa legsűrűbben lakott városnegyede.

 

Vannak dolgok, amik száz év alatt sem változnak. Még akkor sem, ha háborúk, forradalmak, nemzedékek, tragédiák és komédiák egész sora megy el mellettük. Budapest bérházai is ilyenek, tipikus homlokzatukkal, gangos belső udvaraikkal és lakásaikkal, amelyek mellett mintha megállt volna az idő. Aki ma egy ilyen házban jár, érezheti, hogy mintha egy másik világba csöppenne. Ezek a házak mára egybeforrtak Budapesttel, áttételesen pedig a XX. század magyar történelmével.

 

Békés Pál azt az alcímet adta könyvének, hogy Gangregény. Szereplői a Csikágó lakói, akiknek élete ezekben az utcákban, házakban alakul. Kisszerű és mégis tragikus sorsok, legyenek a századelőn betelepültek leszármazottai, törzsgyökeres csikágóiak, vagy olyanok, akiket történelem szeszélye vetett erre a helyre. A regény lapjain a kivándorlók, az itthon maradottak, a kommunizmust megélők, a társadalom peremén tengődők, a háborúkat túlélők, saját koruk áldozatai sorjáznak, próbálnak boldogulni, ám ez nem mindig sikerül nekik.

 

Legyen szó egy testvérpárról, akik közül az egyik a Tanácsköztársaság után Amerikába, a másik börtönbe került; legyen szó a hallgatag újságárusról, akit a Ratkó-korszak nyomorított meg; legyen szó a vétlen sportolóról, aki az ’56-os forradalom áldozata lett; legyen szó orvosokról, vasutasokról, apákról és anyákról, gyermekekről, öregekről és fiatalokról, a XX. század a maga teljességében vonul el előttünk, és ehhez ki sem kell tennünk a lábunkat a Csikágóból. Békés el-elmerengve mondja el ezeknek az embereknek a történetét, sorsukon keresztül, a kisemberek életén át mutatja meg, mit is éltünk át mi, magyarok az elmúlt száz évben. A XX. század nagy tablója rajzolódik meg, amin megannyi esemény hagyta rajta a lábnyomát. A könyv éppen ezért talán az egyik legjobb a magyar „sors-regények” közül: nem emel pátoszt, nem szépíti meg a történelmet. Amit például Kőrösi kissé túlzóan csinált (például a Milyen egy női mell?-ben vagy akár a Szívlekvárban), azt Békés Pál nyugalommal és precízen teszi, emberközelien. De nem is csak a kegyetlenséget mutatja be, hiszen a magyar történelem sem csak a halálról és a szenvedésről szólt. Öröm és bánat kéz a kézben jár a regény lapjain. Az ember újra és újra előveszi, bele-belekukkant, és elmereng, ő mit élt át ezekből? Vagy a családja? A szülők, nagyszülők, dédszülők.

 

A szerző születésének hatvanadik évfordulójára újra megjelent regényt – Békés is túl hamar, 2010-ben hunyt el – tökéletesen kiegészíti a hangoskönyv változata, olyannyira, hogy nem is tudnám megmondani, mit élveztem jobban: olvasni vagy hallgatni. Kulka János előadásában a történetek csak még közelibbekké válnak, Kulka egyszerre megfontolt és élettel teli hangja befészkeli magát az ember fejébe, és a könyv mondatai bevésődnek a tudatunkba. Keresve sem lehetne jobb párosítást találni Békés szövege és Kulka orgánuma helyett. Ha valaki elolvasta vagy meghallgatta a könyvet, utána egészen másként fog nézni a Keleti pályaudvarra és környékére, de akár az egész magyar történelemre. Olyan könyv ez, aminek aktualitása sosem múlik, aminek történeteire mindig emlékezni fogunk, és amit érdemes a polcunk kiemelt helyén tartanunk.