Főkép

Azt hiszem, hogy Helene Tursten nem lett olyan „skandináv húzónév” Magyarországon, mint Jo Nesbø vagy Arne Dahl. Pedig hősnőjének, Irene Huss felügyelőnőnek az eseteiből külföldön ugyanúgy sikeres filmsorozat készült, mint Henning Mankell regényeiből, s könyveit ugyanúgy lefordították angolra, mint Camilla Läckberg műveit. Talán csak annyi magyarázza ezt, hogy a Tursten-könyveknek kevésbé szembetűnő a marketingje. Mindenesetre kicsit értetlenül állok a jelenség előtt: számomra ugyanis fontos, hogy Helene Tursten könyvei megjelennek magyar nyelven. Tavalyi, Torzó című könyve pedig a kedvenc az évi skandináv krimim lett, annak ellenére, hogy igen sok másikat is elolvastam.

 

Az Üvegdémon az írónő ötödik könyve, magyarul pedig a negyedik. (Kár ezért az összevissza lefordítgatásért, a sorozat ugyanis már eddig is tett két sorrendi bakugrást, de sebaj.) Még el kell tőle egy kicsit távolodnom időben, hiszen csak nemrég olvastam, de jelen pillanatban úgy érzem, eddig ez volt a legizgalmasabb az Irene Huss-esetek közül.

 

A regény eredetileg 2002-ben jelent meg, ennek ellenére olyan témákhoz nyúl hozzá, amelyek még napjainkban is abszolút érdeklődésre tarthatnak számot: ilyen a szinte felfoghatatlanul terjedő számítógépes bűnözés, a szexuális perverziók, amelyeket közéleti kiválósággal ügyesen el lehet takarni, és a bevándorlás kérdése. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy minderről tizennégy évvel ezelőtt született meg ez a könyv, talán érthetővé válik, miért figyelt fel erre az igen modern, skandináv módra témaérzékeny írónőre az angol nyelvű olvasóközönség is épp ekkoriban.

 

A krimi átlagosnak tűnő bűnesettel indul: holtan találnak egy fiatal tanárt az otthonában. Mi azonban, akik beleláthattunk az áldozat utolsó gondolatfutamába, tudunk egy végzetes, olthatatlan szerelméről is… Amikor kiderül, hogy a tanár szüleit, egy lelkészházaspárt is meggyilkolták, felvázolódik egy sátánista gyilkosságsorozat elképzelése. Irene Hussnak azonban nem tetszik ez a kézenfekvő lehetőség, ahogy az sem, milyen zavart és különös a család egyetlen megmaradt tagja, az Angliában élő Rebecka. Vajon miről tudhat a lány? És miért hallgat róla?

 

A nyomozás biztos kézzel, logikusan megírt története mellett érdekes, valós figurák lépnek elénk egy sorozatos rejtélyekkel teli történetben. Jó olvasmány a könyv, skandináv krimis módon, de önmagában szemlélve is. Mindenkinek ajánlható, aki szereti a jó detektívregényeket. Még azoknak is, akik esetleg már próbálkoztak Tursten korábbi, kissé „szabályszerűbb” krimijeivel, mint az Éjszakai ügyelet, azt ajánlom, tegyenek még egy próbát az írónő jelen könyvével. Az Üvegdémon elolvasása után ugyanis már biztos vagyok benne, hogy Tursten a kedvenc skandináv krimiszerzőmmé vált.

 

Részlet a könyvből