Főkép

Fülszöveg:

A történet főszereplője Anna es Nova. Az elbeszélés kezdetén Anna tízeves, iskolába jár, barátkozik, olvas, kirándul, észreveszi a fiúkat, vagyis hát egyet. Néhány évvel később azonban különös dolog történik vele, furcsa álmai megzavarják éjszakai nyugalmát. Álmaiban egy olyan világban találja magát, ami a reális jövőben akár valósággá is válhat.
2082-t írunk, és Anna egy dühös kislánnyal, Novával társalog, aki Anna jövőbeli unokája. Nova az álmokban egy olyan világban él, amelyben már nincs klasszikus tél, tavasz, nyár, ősz, hanem meleg van, sokat esik az eső, és a déli országokból özönlenek a klímamenekültek északra. Nova dühös nagyszülei generációjára, vagyis Annára, mert hagyták, hogy mindez megtörténjen. Ő már nem láthat jegesmedvéket, oroszlánokat és még számos más állatot, a körülötte létező világ problémáktól terhes. Nova számítógépére installált egy applikációt, amely üzenetet küld neki, ha egy újabb állatfaj kihal a földön.
Anna szülei aggodnak a kislány álmai miatt, ezért pszichiáterhez küldik, aki komolyan veszi őt. Megnyugtatja, hogy nincs semmi különös probléma az efféle álmokkal, viszont igen érdekes párbeszéd alakul ki kettejük között a klímaváltozásról. Ráadásul a leánya, Ester, klímakutató, és Szomáliában dolgozik egy nemzetközi szervezetnek. Esterről egy nap az a hír érkezik, hogy szomáliai kalózok elrabolták.
A rendkívül okos és érzékeny könyvben képzelet és valóság, álom és realitás keveredik. Végig érződik, hogy a szerző elkötelezett környezetvédő, és okosan hívja fel olvasói figyelmét egy valós probléma komolyságára, nem fél tudományosan igazolt adatokkal és tényekkel alátámasztani mondandóját.

 

Részlet a könyvből:

Az olaj

 

Odalent csak úgy özönlöttek az autók a benzinkút parkolójába, és a sofőrök a legtöbbször alapjáraton hagyták a motort, amíg bementek a boltba, hogy virslit meg chipset vegyenek. Annát idegesítette az a rengeteg kipufogógáz, amit az egy helyben álló autók pumpáltak a levegőbe. Chipses autók, gondolta. A kékesszürke gázok annál is élesebb kontúrral távoztak a csöveken, mivel jóval a fagypont alatt volt a hőmérséklet, mínusz tíz vagy tizenkét fok is lehetett. A keskeny ablakban nem volt kültéri hőmérő, de telente elég szép gyakorlatra tett szert abban, hogy a kipufogógázok színéből és állagából meg tudja becsülni, hogy hozzávetőleg milyen hideg lehet.

Az ablakban álldogálva elgondolkodott valamin, amit az olajról olvasott. Néhány szinte felfoghatatlan számértéket fel is írt a sárga Post-it jegyzetlapra, amelyet most a kezében tartott.

Egy hordó olaj nem kevesebb mint 159 liter, melynek ára ekkoriban száz dollár, vagyis hatszáz norvég korona körül mozgott. Ez az egyetlen hordó olaj annyi energiát biztosított, mint 10 000 óra fizikai munka. A norvég viszonyokra lefordítva ez vagy hat év munkát jelentett. Ha az évi fizetést 350 000 koronának vesszük, 2,1 millió koronát kapunk tisztán munkabér formájában. Egyetlen hordó olajból tehát annyi energiát nyerhetünk, ami több mint kétmillió koronába kerülne, ha kétkezi munkával akarnánk megtermelni. Egy átlag-amerikai viszont egyetlen év leforgása alatt mintegy 25 hordó olajat használ el. Ez 150 év fizikai munkájának felelne meg, amit úgy is leírhatnánk, mintha egy amerikai átlagember minden pillanatban 150 „energia-rabszolga” felett rendelkezne – ők hajtanák az összes autót és gépet, az összes hűtőszekrényt és légkondicionálót, minden repülőgépet, gyárat, gazdaságot és szórakoztatóipari létesítményt vagy készüléket… és akkor még csak az olajról beszéltünk! A kőszén és a földgáz csak ezután következik.

Anna feltette magának a kérdést, hogy az olaj nem túl olcsó nyersanyag-e. Az Egyesült Államokban nagyjából a rabszolgaság eltörlésével egy időben jelent meg a kőolaj. A texasi ranchokat előbb nyugat-afrikai rabszolgákkal árasztották el. Aztán meg jött az olajáradat…

De hat év fizikai munkája potom hatszáz koronáért! Az évente alig száz korona. Nem volna túlzás rabszolgabérnek nevezni.

Hogyan lehetséges az, hogy ez az energiaforrás ilyen kevésbe kerül? Anna egymaga is rájött egy lehetséges válaszra. Az olaj azért ilyen olcsó, mert nem birtokolja senki. Az olajnak nincs tulajdonosa, így ára sincsen. Mindössze ki kell pumpálni a földből!

A kőolaj sok millió éves. Voltaképpen sok millió évnyi napenergia van elraktározva benne. De mivel nincs tulajdonosa, egykettőre el lehet használni. Itt a vége, fuss el vége, volt kőolaj, nincs kőolaj!

Anna lepillantott a sárga papírlapra, és megrázta a fejét.

Kétségkívül igaz, hogy a politikusok és az olajminiszterek szívesen hangoztatják: az olaj emberek sokaságát emelte ki a szegénységből. Ugyanakkor rengeteg ember került egy csapásra az értelmetlen fényűzés szintjére, és a pazarlás és túlfogyasztás egyre-másra történelmi rekordokat döntött.

A Post-it jegyzetlap mellett egy újságkivágást is a kezében fogott. Repülőutakat reklámoztak benne. A mossi reptérről Párizsba a legolcsóbb jegy mindössze 119 koronába került. Fogalma sem volt, hány ilyen olcsó jegyet adhatnak el világszerte. A legérdekesebb dolgok mégis az apró betűs részből derültek ki. „Az ár minden adót és illetéket tartalmaz” – szólt a megjegyzés. 119 koronáért Párizsba, minden adóval és illetékkel együtt! Oslóban négy villamosjegy került ennyibe. Az már nem az apró betűs részben volt leírva, hanem Anna valahol máshol olvasta, hogy egy fő retúr repülőútja Oslo és Párizs között pontosan akkora hatással volt a klímára, mint ha ugyanez a személy egy éven keresztül minden áldott nap a saját autóján tenne meg 6-7 kilométert a munkahelye és a lakása között, oda-vissza! Anna ezenkívül azt is olvasta valahol, hogy egyetlen Oslo–New York repülőút oda-vissza olyan hatással van a klímára, mint 50 000 személyautó egy teljes nap leforgása alatt.

Vajon nem azokat az erőforrásokat használjuk most fel, amelyekre az eljövendő generációknak is igen nagy szüksége lesz majd? Nem merítjük nagyon hamar nullára azokat az akkumulátorokat, amelyeknek jóval tovább ki kellene tartaniuk? Talán nincs is messze az idő, hogy az olajat újfent az emberi munkaerő pótolja majd, a serény kezek, merev nyakak, fájó, sajgó vállak? Hiszen nem a maga szemével látta, ahogy megrabolják a jövő nemzedékeket?

A fosszilis tüzelőanyagok gyors elégetése végül is a megújuló erőforrások lehetőségeit is erősen szűkíti, vagy nem? A gátlástalan olajmámor ne jelentene hatalmas kockázatot a növények, állatok, az emberek számára? És ez a természetrombolás vajon nem lopja meg azokat, akik egykor öröklik majd a Földet?

Még mindig az ablakban állt. Álmában a tanyasiak borjúnyársat árultak a klímamenekülteknek, akik szakadatlan sorban keltek át az országon, és sokuk talán abban bízott, hogy kereskedőként telepedhet meg Vestland északi részén.

Anna elmosolyodott, hogy mennyire elszaladt a fantáziája. Ugyanakkor a látomása teljesen igaznak és valóságosnak tűnt, az elejétől a végéig. Még a nyári olaszországi vakációemlékei sem éltek élénkebben az emlékezetében, azt pedig már alig tudta felidézni, hogy tavaly mit is csinált a suliban.

Ebben az álomban azonban több volt. Mintha valami feneketlen mélységet mutatott volna meg. Mialatt aludt, megalkotott egy teljes jövőbeli univerzumot, amely párhuzamosan létezett azzal az élettel, melyet itt és most élt. Amikor megragadott egy-egy fonalat, újabb gombolyagba gabalyodott, és az élményei követték vagy megelőzték egymást, némelykor pedig mintha mind egyszerre történtek volna meg…

 

A Kiadó engedélyével.