Főkép

Azt hiszem, többször elmondtam már ezen a fórumon is, mennyire a szívem csücskét jelentik a pár éve megjelent retro metal és rock bandák. Pedig amúgy, ha az ember jobban belegondol, eléggé tudathasadt zenekarok ezek, mert az általában pofátlanul fiatal tagok egy olyan korszak zenei- és érzésvilágát szeretnék visszahozni, amiben sosem éltek, és amit sosem éltek át igazán. Mintha valaki egy olyan hellyel kapcsolatban érezné nosztalgikusan magát, ahol a valóságban sosem járt (vagy ami nem is létezik). Kicsit ahhoz is hasonló, mint amikor a gyerekek megtalálják a garázsban a papa hangszereit és régi fellépőruháit, és azokban parádézva próbálnak felnőni a nagy előd munkásságához. Bárhogy is legyen, mivel én is rettenetesen szeretem ennek a némileg ártatlanabb korszaknak a zenéjét, a legkevésbé sem zavar a múltidézés, különösen akkor, ha a zenekartagok megpróbálnak valamilyen friss ízt is vinni a dalaikba, és nem csak kvázi-tribute bandákként működnek.

 

Szerencsére ezzel, úgy tűnik, a magyarországi Hammeres szervezők is így vannak, mert sorban hozzák el a kisebb-nagyobb retro társulatokat. Nekik köszönhetően láthattuk már a Blues Pillst, a Spiderst és a Lucifert, most pedig egy igazi mesterhármast, a The Vintage Caravant, a Dead Lordot és a Tiebreakert. A korai kezdés miatt, most már tényleg szokás szerint, lemaradtam a magyar nyitásról, így számomra a norvég Tiebreakerrel indult az este. És milyen jól! Semmit, de tényleg semmit nem tudtam róluk, de nagyjából tíz perc kellett ahhoz, hogy az egész közönség (jó, akkor ez még alig maréknyi embert jelentett) a tenyerükből egyen. Az ötfős társaság stoneres ízű riffekkel és tekerésekkel, valamint egy elképesztően karcos hangú (és elég viccesen mozgó) énekessel támadott, és komolyan lehengerlőek voltak. Nagyon ízesen és teljes erőbedobással zenéltek, akkor és ott maximálisan biztos voltam benne, hogy a nyitóbandák csatáját ők nyerik.

 

De az az igazság, hogy a Dead Lord még őket is messze felülmúlta. Oké, tényleg igaz, hogy az ő esetükben a legmagasabb a tribute-faktor, mivel még maga az énekes/gitáros is száz százalékig Phil Lynott, de könyörgöm, a Thin Lizzy maga volt a ’70-es évek ikergitáros zenekarainak megtestesülése egy bandában, így elkerülhetetlen, hogy aki ilyesmibe vágja a fejszéjét, az nagymértékben merítsen tőlük. És persze ezt is lehetne rosszul csinálni. De a Dead Lord nem hibázott. TÖKÉLETESek voltak. Minden ikergitáros menet, tekerős vagy melodikus szóló, kiállás és koreográfia a helyén volt. És mivel svédek, a dallamok is ültek már akár első hallgatásra is. De a legjobb mégis az volt, hogy nyilvánvalóan szívből nyomták az egészet (ez amúgy mind a három előadónál egyértelmű volt), vagyis Thin Lizzy ide vagy oda, Hakim Krim és barátai odavannak ezért a muzsikáért, és ez a lelkesedés mind a dalokban, mind a színpadon megmutatkozik. Egy hibátlan szűk órácskát tölthettünk el velük.

 

Ekkor már nem is volt olyan érzésem, hogy bármiféle alá-fölérendeltség lenne a bandák között. Ez tényleg egy olyan ritka turné, amikor szinte azonos súlyban vannak jelen a résztvevők, mindenki kiteszi a lelkét a színpadra, ennek pedig a legnagyobb nyertese a közönség. Vicces, hogy a zenekartagok egyre fogytak (a Tiebreaker öt, a Dead Lord négy, a The Vintage Caravan pedig három zenésszel állt ki), de a minőség semmit nem változott. Amíg a norvégok modernes stoner ízzel, Dead Lordék ikergitáros dallamokkal, addig az izlandi headlinerek pszichedelikus hangképekkel fűszerezték ősrockjukat. Bár a tagok még alig jöttek ki a középsuliból (kinézetre legalábbis), a feelinget ők is nagyon érzik. Egyből az új album húzóslágerével, a „Babylon”-nal nyitottak, de megállás amúgy is csak az elszállósabb, lebegős részeknél volt. A hangulat itt már kétszáz százalékon pörgött (bár dupla sörzuhany nélkül kibírtam volna), és ekkor már abban is teljesen biztos voltam, hogy az elmúlt évek egyik legjobb buliján veszek épp részt. Számomra a csúcsot az „Innerverse” és a „Last Day of Light” jelentették (ezeknél olyan érzés volt, mintha a karaván már a csillagok között járna), de az i-re az „Expand Your Mind” tette fel a pontot.

 

Nem tudom, hogy idén mi lehet az a koncert, ami bármilyen szempontból felülmúlhatja majd ezt a bulit, de rettenetesen sajnálhatja mindenki, aki nem jött el, és (még mindig) nem szavazott bizalmat a retro rock szcénának. Legközelebb ne kövessétek el ugyanezt a hibát, pls.