Főkép

Ritkán fordul elő velem, hogy egy-egy bulin az előzenekart jobban várom, mint a főbandát, de ezen az estén mindenképpen ez volt a helyzet. Már amúgy is elég különleges volt az esemény, mert a Dew-Scented és a Paradise Lost turnéja épp a budapesti Dürerben metszette egymást, így a szervezőknek hála egy jeggyel két bulira is bemehettek a thrashre és gótikára éhes metalosok. A farmermellényes-töltényöves arcok tehát a Kisteremben, a gothic/doom metal alapvetés rajongói a Nagyban találták meg a számításaikat. És bár a Paradise Lost tényleg óriási szám, engem mégis a nyitóbandaként velük tartó német Lucifer hozott igazán lázba, aminek már az elődjét, a The Oath-ot is imádtam. A zenekar első pillantásra semmiben nem különbözik azoktól az énekesnős retro doom bandáktól, amik az utóbbi pár évben szó szerint elborították a piacot, de a muzsika minősége már az első pár hang után meggyőző lehet.

 

És az is volt, élőben is. Ez persze elég nagymértékben a Cathedral volt gitárosának, Gaz Jenningsnek köszönhető, akinek súlyos, de mégis ősrockosan pattogós riffjei borzasztóan fogósak és olyan zsigerien borzongatóak, hogy azonnal elkapja az embert a hangulat. Főleg, ha meghallja hozzá Johanna Sadonis hangját. A Stevie Nicks örökségét doom metalba átültető frontlány témái pont annyira nyersek, amennyire kell, nincsenek túlzottan kimunkálva, így a zene ősi hangulatát még jobban megerősítik. A szövegek mind okkult témákat dolgoznak fel természetesen (mondjuk ezekből élőben sokat nem lehetett érteni), de nem tufa kecskedarálós módon, hanem a spritualitás és a filozófia oldaláról megközelítve. A koncerten végig is nyomták szinte a teljes bemutatkozó albumot (az „Anubis” című kislemezzel kiegészítve), és bár nem mondhatom, hogy túl sokat megtudtam róluk (nem voltak valami közlékenyek a színpadon), de a koncert az alacsony nézőszám ellenére is fullos volt, remélem máskor is eljutnak még hozzánk.

 

Arra persze lehetett számítani, hogy nem a Lucifer fogja megtölteni a Dürer Nagytermét, de az a tömeg, ami a németek bulija után betódult a színpad elé, az eléggé meglepett. Mert sikeres új lemez ide vagy oda, a Paradise Lost azért jócskán túl van már a zenitjén, ennek ellenére pedig eléggé dicséretes, hogy még mindig ennyi embert tud megmozgatni. És szerencsére rá is szolgáltak a bizalomra, mert nagy elánnal és láthatóan örömmel játszottak (még a nyilvánvaló technikai problémák ellenére is). A műsorból (ahogy azt Nick meg is jegyezte) elég nagy szelet jutott a Plague Withinnek, ami valóban az egyik legsikerültebb újkori PL album, és aminek a dalai élőben is nagyon ütöttek. Oké, nem állítom, hogy a „Terminal” akár csak egy ligában is van a „The Painless”-szel (amit szintén nyomtak), de az újkori tételek egyáltalán nem váltak el a régebbiektől, sem minőségben, sem hangulatban. Persze azért beszórtak pár rockosabb slágert is a setlistbe, de mivel mára ezek is teljes jogú tagjai lettek az életműnek, nem volt gond, sőt, a „Faith Divides Us, Death Unites Us” a koncert egyik csúcspontja volt.

 

Egy dolgot azért mindenképp meg kell jegyezni: Nick Holmes sose volt egy nagy hangszálmágus, és ez élőben (főleg a rossz, búgó kontrollhangosítás mellett) még jobban kijött. A hörgése disznó módon szólt, de a dallamokkal eléggé megküzdött időnként, még a samplerek segítségével is. Másra azonban nem lehetett panasz: a nyilvánvaló kultikus és legendás státusz ellenére sem a zenekar, sem a frontember nem volt elszállva, teljesen emberien viselkedtek, és az angolokra (és Nickre) jellemző fanyar humor is átjött (nem hisztizett például a hangosítás miatt; amikor az egyik rajongó felkiabálta, hogy nem hall belőle semmit, ő csak annyit mondott: „hát, én se magamból, haver”).

 

Ennél jobban tehát nem is lehetett volna megnyitni Samhain hetét, különösen, ha hozzávesszük, hogy a Paradise Lost koncertje tulajdonképpen egy háromnapos, poszt-Gothica Fesztivál záróeseménye volt (a szombati Moonspell és a vasárnapi Powerwolf bulikkal). Ezeknek a bandáknak köszönhetően szombaton így már mindenki kellően felkészülten várhatja az év sötétebbik felének eljövetelét. Most már csak a töklámpásokat kell kifaragni.