Főkép

Félkezdőnek számítok kortárs magyarokból: közel két éve hiába próbálom behozni a lemaradásomat, és bár az olvasmányaim közel hetven százaléka ebbe a kategóriába tartozik, mégis mindig újabb szerzőkre bukkanok. Ilyen Keresztury Tibor is, akitől nem olvastam korábban még semmit, pedig még közös szálak is vannak bennünk: Miskolcon nőtt fel, ahol én élek. Ezt akár az önéletrajzából is tudhatnám, de a kötetben több helyen is utal erre: megemlíti Avas városrészt, a Selyemréti Általános Iskolát, a Földes Gimnáziumot, a Déryné Cukrászdát… Ettől függetlenül a novellák többsége a fővárosban játszódik – ha beszélhetünk egyáltalán novellákról, mert számomra nagyon nehéz meghatározni a Temetés az Ebihalban műfaját (egyébként is problémás szokott lenni a tárca és a novella közötti határvonal). Egyszer azt olvastam valahol, hogy a tárca tulajdonképpen egy tovább nem írt novella: minden, ami nem politika, közélet, gazdaság, de témáját tekintve olyan, ami sok embert érint, időszerű, elgondolkodtató. Mégis, nekem ez így sántít, mert az Ebihalat nagyon tárcásnak éreztem, annak ellenére, hogy a fenti „definíció” egyáltalán nem érvényes rá, ugyanis éppen hogy közélet és gazdaság.

 

De mit is találunk ebben a kötetben? Nagyon ötletesen öt fejezetbe vannak sorolva a tárcák/novellák (most már aztán ki-ki döntse el, melyik), ezáltal nagyon szép rendszert alkotnak. Öt fejezet, tíz-tíz tárca mindegyikben, vagyis az annyi mint ötven (gyanítom, hogy ezek nagy része a szerző ötvenedik születésnapja környékén íródott). Az első tízesben (A négyes hatoson című) tömegközlekedhetünk: belepillanthatunk abba a közegbe, ahol mindennapos a tumultus a HÉV-en/buszon/villamoson, amikor már-már nem is kapunk levegőt, mert egyszerűen nincs. Körülöttünk okostelefonokat nyomkodó fiatalok, akik még ilyenkor is a közösségi oldalakon lógnak. Emitt egy hulla (nem tudni, hogyan történt, talán a szíve, de várni kell a halottszállítókra és ezzel is csak nő a feszültség az utazók között), amott egy zsebtolvaj; s nem ritka a késsel hadonászó „ehel szohhoooktam veheszteni ihelyehenkohor a fehejem”-et óbégató buggyant utas is. Ugye nem túl kecsegtető mindez? De Keresztury mesterien rakja össze ezeket a történeket: kissé ironikus, ezért nem szorongunk, inkább jó kedvre derülünk. Én személy szerint főként azokat a részeket szerettem, amelyek E/1-ben íródtak, mert valahogy közelebb kerül így hozzám a történet, olyan, mintha a beszélő ott ülne velem szemben, s úgy sztorizna.

 

Ebben a csokorban szerepel a címadó darab is, mely már önmagában is eléggé fura, különösen, ha még azt is hozzáteszem, hogy az Ebihal egy hajó – így akkor már tényleg el lehet mondani, hogy bizarr egy temetés volt, annyi szent. A második „etap” (A fecskés bűnöző) már nem ennyire egy bizonyos téma körül forog: ebben megünnepeljük március 15-ét és október 23-át; a közszolgálati televízió felkészületlen munkatársa Nádas Péter írót Nádasdi Péterré kereszteli át; sorban állhatunk az SZTK-ban, csak hogy belepillanthassunk az amúgy is ismert, siralmas egészségügyi állapotokba is.

 

A futás szerelmesei bizonyára örülnek majd a „Későn futott” fejezetnek, ahol maratonok, félmaratonok, ironmanek közepette ismerjük meg a mi „későn futó” főhősünket – és drukkolunk neki, hogy kibírja a célig. Én ugyan sosem szerettem a futást, nem is volt hozzá megfelelő állóképességem, ezért is tudtam úgy átérezni, amikor a súlyos kilométereket rótta kifulladásig. Személy szerint nekem mégis az utolsó fejezet volt a kedvencem a maga kicsit nosztalgikus hangulatával: visszatekintünk az időben, amikor Keresztury még iskolás volt. Nagyon jó volt a gondolatait egy gyermek szájából „hallani”, ráadásul itt olvasható a „Hábi-Szádi intelmei érettségiző fiához” című elbeszélés is, amit megígértem magamnak, hogy majdan oda fogok adni az én érettségiző fiamnak, hogy olvassa el, mert annyira neki íródott.

 

Nagyon tetszett a kötet, ezért elhatároztam, hogy beszerzek és elolvasok még néhány Keresztury-könyvet, mi több, erre biztatok mindenkit, aki hozzám hasonlóan eddig még nem került közelebbi kapcsolatba a munkásságával. Sőt, tulajdonképpen mindenkit.