Főkép

Egy könyv, amit fenntartásokkal vettem kézbe, amire az előítéletet leszámítva nincs épkézláb magyarázatom, főleg, mert már több könyve is megjelent magyarul, sőt, komoly rajongótábora is van, amennyire tudom. Én viszont korábban nem olvastam még tőle semmit. Viszont egy idő után már nem halogathattam tovább, és hogy a könyvből idézzek „olykor meg kell alkudni azzal, ami jut”. Az első fejezet után már tudtam, hogy alapvetően hibás volt a hozzáállásom, hiszen ez egy jó könyv. Több mint háromszáz oldallal később is így gondolom, sőt.

Az egész olyan amerikás – az itt leírtakat egyedül a kontinensnyi országban tudom elképzelni, ilyen helyzetek, ilyen karakterek szerintem sehol máshol nem léteznek. Aztán az is olyan amerikás, ahogyan a négy főszereplő egymást váltva görgeti maga előtt az eseményeket. Nem a jellemfejlődés a lényeges, hanem a cselekmény, ezt a megoldást pedig leginkább Tom Wolfe könyveihez tudom hasonlítani – csak női klaviatúrán keresztül elmesélve.

 

„Az ember elhitetheti magával, hogy egy kapcsolat alapja az őszinteség, de tulajdonképpen még ez az alapigazság sem igaz. Az ember nagyon is hajlamos a hazugságra, ha úgy gondolja, ezzel megkíméli magát, vagy akit szeret, a fájdalomtól.”


A bonyodalom azzal kezdődik, amire a cím is utal: a szerető apa elrabolja szeretett lányát, ami bizony még a tengeren túl is törvényellenes. A mókás az egészben az, hogy a nyomtalanul eltűntekre huszonnyolc évvel később lelnek rá a rend őrei, amikor a négyéves kislány már köztiszteletben álló családanya, és a háta mögött tudhat egy boldog gyerekkort. A könyv ebből az alaphelyzetből kiindulva ráérős alapossággal foglalkozik a gyerekrabló, az áldozat, annak vőlegénye, és nem utolsó sorban egy szem barátjuk bizonytalan reakcióival. Ki hogyan dolgozza fel a tényt, miszerint az eltelt majd harminc év hazugságra épült, vagy legalábbis semmi sem biztos benne. Mivel az eredeti feljelentés egy másik államban történt, így a letartóztatott apát is oda viszik – a szabadlábon lévő érintettek meg mennek utána.

 

Amolyan „álljunk meg egy pillanatra és gondoljam át az életemet, tényleg erre akartam elindulni, esetleg most kezdjek valami egészen másba” állapotról szól a könyv. Ami azért is érdekes, mert nincs egyértelműen jó és rossz cselekedet, csak ilyen-olyan döntési helyzetek, amelyeken már régen túl kellett volna lépniük a szereplőknek, de eddig valamiért mindig elmaradt. Most aztán minden aktuálissá válik, nem lehet tovább halogatni semmit. Nem könnyű szituáció, ráadásul az apának még a börtönben is bizonyítania kell, ahol egy cseppet sem növeli az életben maradási esélyeit az, hogy alapvetően egy segítőkész ember.


Amiért nagyon becsülöm az írónőt, az nem más, mint az a lazaság, ahogyan ezt a roppant összetett kapcsolatrendszert kezeli, és ahogy kivezeti abból a káoszból a szereplőket, ahová az elején kerültek úgy, hogy közben végig fenntartja az izgalmat, a váratlan fordulatoknak köszönhetően pedig az utolsó lapokig nem tudjuk, mi is lesz a vége, ki hogyan kerül ki az ügyből...