Dr. Eben Alexander – Ptolemy Tompkins: A mennyország felfedezése

A szerző előző magyarul megjelent könyve, A mennyország létezik kétségtelen erényei ellenére sem győzött meg arról, hogy van valami a halál után, ehhez túlságosan kevés volt a tény, és túl sok a személyes visszaemlékezés. Természetesen ritkán kételkedem embertársaim szavahihetőségében, de amikor egy sörözés után alkalmi ismerősöm arról kezdett el mesélni, hogy őt rendszeresen elragadják az ufók, nos, azóta kétkedéssel fogadok minden újszerű elméletet.

Dr. Eben Alexander – szakítva az eddigi gyakorlattal – ezúttal nem saját halál közeli élményéről (HKÉ) írt könyvet, hanem kis túlzással arról, ami ezt követően történt vele: amikor megpróbálta megérteni mindazt, amit átélt, kutakodni kezdett az utóbbi pár ezer év szövegeiben, s néha egészen megdöbbentő dolgokat talált. És mindehhez segítségül hívta a téma világhírű szakértőjét, Ptolemy Tompkins-t. Azt nem mondom, hogy közös munkájuk hatására mindenki megtér majd és sosem látott spirituális megvilágosodás vár ránk, de egy esélyt szerintem mindenki adjon a könyvnek, mert ha másra nem is, arra mindenképpen alkalmas, hogy kicsit elgondolkozzunk azon, miként viszonyulunk a halálhoz.

Előre szólok, A mennyország felfedezése cseppet sem könnyű olvasmány. Soványka terjedelme ellenére – a főszöveg csak 157 oldal – megköveteli a figyelmet, és mivel mondókáját nem ismétli meg, az elkalandozó tekintet könnyen szem elől téveszti a lényeget. És azt se gondolja senki, hogy kizárólag a kereszténységről esik szó a kötetben, ugyanis ha fogalmazhatok így, akkor Alexander holisztikusan foglalkozik a témával, a mennyország nála nem a Szent Péter háta mögötti területet jelenti, hanem egy olyan felsőbb, hangsúlyosan spirituális világot, ahová hite szerint mindenki eljut majd a halála után.

Több más egyéb mellett szerinte ez az egyik legnagyobb probléma, amit háromszáz év után „elértünk”, vagyis a haláltól való félelmünk miatt nem beszélünk arról, mi vár ránk az utolsó szívdobbanás után. Ezen a téren jóval előttünk jártak az ősi civilizációk, mivel az akkori beavatási szertartások nemcsak a valahová tartozás élményét adták meg a frissen beavatott számára, hanem emlékeztették arra, hogy az ember a spirituális világból érkezik erre materiális alapon nyugvó földre, és halála után ugyanoda távozik majd.

A logikusan felépített kötetről nem mondok semmi többet, mert nem szeretném elvenni mások elől a felfedezés izgalmát, a vitára vagy az egyetértésre késztető gondolatokat. Igazából egyetlen eszmefuttatást emelnék ki, mert bár nagyon jól hangzik, gyakorlatilag elképzelni sem tudom a kivitelezést. Eszerint korunk legfontosabb feladata, hogy a tudományt és a spirituális felfogást összeházasítsa. Ha ez megtörténik, gyakorlatilag visszanyerhetjük azt a tudásunkat/látásunkat, amellyel a mostaninál sokkal közelebbi kapcsolatba kerülünk a spirituális világokkal – azt mondjuk nem tudom, mennyire vagyunk/leszünk felkészülve erre.

Korábban említettem, hogy a könyv nem a kereszténységről, és nem is a hagyományosan értelmezett vallásokról szól. Alexander hisz abban, hogy a halál után (és a születés előtt) is létezünk, továbbá földi létünk nem büntetés korábban elkövetett „bűneink” miatt, illetve nincs pokol, és a spirituális világokon is jelen vannak az anyagi dolgok.

Kétségeim továbbra is megmaradtak – azok eloszlatásához kevés egy vagy két könyv –, ellenben már kicsit másként gondolok az elmúlásra, szóval nem bántam meg az olvasásra fordított időt. Ez a kötet valóban képes arra, hogy a bizonytalanoknak útmutatásul szolgáljon, a kétkedőket pedig arra késztesse, hogy ne csak kapásból válaszoljanak, hanem gondolják végig álláspontjukat.