Főkép

Az Őrzők legendája rendezője, Zack Snyder (300, Watchmen, Holtak hajnala és zombifilmek sokasága) gyermekei unszolására fogadta el a felkérést a mese elkészítésére, miután a lurkók folyton azért panaszkodtak, hogy apjuk egyetlen filmjét sem nézhették még meg. A rendező ennek ellenére sem tudott egészen kilépni a bőréből, hiába állt elő látszólag egy lélegzetelállító gyerekrajzfilmmel, ez alkalommal is sikerült egy akcióban nem szűkölködő animációs fantasy kalandfilmet alkotnia, melyben az animációs baglyok között is komoly ritkítást végez. Bár bennem a film nézése közben – elvégre én már felnőtt vagyok – kellemes emlékű kultikus mozifilmek híres jelenetei elevenedtek meg, de 13 éves lányom szájából egyetlen nyikkanás sem hangzott el a mozizás alatt – pedig köztudott, hogy a mai gyerkőcök ingerküszöbe már magasan van –, sőt, a mese előrehaladtával egyre mélyebbre süllyedt ő is a fekete kanapénk biztonsági zónájába.

 

A főhős Soren, az ifjú bagoly és testvérei az apja és bagolynemzedékek ősi meséin nőnek fel. Ezek távoli, mesés csatákról és nagy győzelmekről szólnak, melynek győztesei az Őrzők, akik a nagy fán, a Ga-Húl-on élnek. Ezek a bátor, mitikus szárnyasok védelmezik és gyógyítják az egyszerű bagolynépet, azonban akkora baj már hosszú ideje nem történt, hogy meg is jelenjenek. Miközben Soren csak álmodozik, és szeretne az ősök nyomába lépni, testvére, Tukk folyton gúnyolja ezért – egyik nap azonban a két bagolycsemete kiesik a fészekből, és egy szakadár bagolycsapat elrabolja őket. Sorennek pár bátor társával együtt sikerül megszöknie, majd útnak indulnak, hogy megtalálják a Ga-Húlt, az Őrzők otthonát, hogy segítséget szerezzenek. A tét nem kisebb, mint a bagolykirályságok megmentése…

 

Kathryn Lasky írónő 17 részes bestseller könyvsorozatának első három kötetén alapul a történet, mely sorozatból egyébként az első rész A katlan titka – Ga-Húl őrzői címmel 2008-ban magyarul is megjelent. Nem meglepő és nem szép ilyet mondani, de rendezőnk valószínűleg nem igazán szeret rizikózni, mert folyton eleve sikerre szánt regények, képregények, remake-ek filmfeldolgozásába vág. Viszont ezúttal borzasztóan kíváncsi voltam, hogy a vér mégis vízzé válik-e majd, hiszen Snyder eddig minden filmje minimum 16-os karikás volt. A tulajdonában lévő Cruel and Unusual Films Inc. (Bizarr és Szokatlan Filmstúdió) megnevezése is már sokat elárul a rendező beállítottságáról és érzelemvilágáról – talán az az ókori spártaiak thermopülai élet-halálharcát igazán érzékletesen megörökítő 300-ból ismerhetjük legjobban a munkásságát, és hát az a film kifejezetten úszott a fröcsögő vérben, levágott végtagokban. Nos, a rendező ebben a filmben is csak minimális mértékben fogta vissza magát, miközben természetesen a gyermekek miatt már vér nélkül „dolgozott” – azt hiszem, a végső csata képe így is örökre beivódott az emlékezetembe: a baglyok Leonidász vezér vértezetére emlékeztető harci páncélban küzdenek, a karmaik óriási, pengeélesre csiszolt mű fémkarmokban végződnek, melyeknek egymáshoz csattanó, vészjósló pendülései valódi csatazajt adnak, de a nyak- és szárnyroppantó légi ütközetek lassított felvételei még egy felnőttnek is rendkívül expresszívek.

 

 

Snyder stílusa, filmjeinek látványvilága egészen egyedi, és a látványra tényleg nem lehet most sem panasz, hiszen segítségére a Táncoló talpakkal az Oscar-díjat is begyűjtő trükkcsapat, az Animal Logic volt. CGI baglyai annyira élethűek, hogy az ember már-már kényszert érez néha, hogy megsimogathassa azokat a pihe-puha tollakat, amelyek mindegyike szinte önálló életet él. Talán túlzásnak hathat, de állítólag a látványtervezők létrehoztak egy „bagolysulit” az animációs csapat részére, ahol mindent megtanulhattak a baglyokról, elvitték őket Sydney múzeumaiba és a helyi állatkertekbe, megtanították őket arra, hogyan gondolkodik, cselekszik, mozog egy bagoly, fajta és méret szerint. A stábtagoknak bagollyá kellett átlényegülni, hogy életre kelthessék a figurákat a képernyőn – ez nálam működött is, mert lélegzetvisszafojtva melegedtem bele a valósághű ábrázolás csodálatába. Mivel azonban a baglyok éjjeli lények, a történet nagyja éjszaka játszódik, így a film háttere gyakran túl sötét, amitől az egész hangulat borzasztó komor lett – igaz ettől a kontraszttól a baglyok is jobban életre keltek. Engem speciel az nyűgözött le a legjobban, ahogy a csapat visszaadta a madarak repülésének szépségét – mondjuk tériszonyban szenvedőknek nem ajánlom a film megtekintését…

 

Talán ez a látványvilágtól fakadó kellemes érzés és az állandó gyermeki rajongásom a tündérien kivitelezett dolgok iránt feledtette velem a film nézése közben a mese cselekményét és gyermekközpontúságát, így utólag belegondolva ugyanis mondanivalója meglehetősen átlagos a mai mesefilmek világában: az az erős, aki a gyengéken segít, nem pedig az, aki uralkodni próbál felettük. Alapvető erkölcsi normák, testvéri szeretet, önfeláldozás, és a „ha ügyes és kitartó vagy, sikeres leszel” mantra, ám ennél több nagyon nincs a filmben, vagyis a forgatókönyvírók nem igazán feszítették meg magukat.

 

 

Maradjunk inkább annyiban, hogy a mesefilmek fő kritikusa akkor is a gyermeki lélek és száj, amely egyszer sem ásított a majd 100 perces film közben, és ami még napokig képes volt a mese erkölcsi tanulságairól csacsogni. Szóval mondható, hogy az alkotás elérte célját, így  –bár én 8 éves kor alatt nem ajánlanám senkinek – a most már negyedszer is megnézett Az Őrzők legendájával egy egész jó kis családi fantasy-t tudhatunk magunkénak.