Főkép

Öregen és betegen, utolsó otthonunk falai közé zárva élni – vigasztalannak hangzó állapot. Az izlandi író, Hallgrímur Helgason regényének hősnője, a nyolcvanéves idős hölgy azonban a legkevésbé sem tűnik kétségbeesettnek. „Egyedül lakom itt a garázsban egy hordozható számítógéppel és egy régi kézigránáttal. Felettébb kedélyes.” – kezdődik 155 fejezetre osztott emlékezéseinek gyűjteménye, amely egyszerre posztmodern irodalmi játék, szabályos háborús történet és sajátos beszámoló a nők öregedéséről egy öregnek cseppet sem nevezhető férfi tollából. A nő 1000 fokon című regényt tavaly jelentette meg a Scolar Kiadó.

 

A főszereplőnő, Herbjörg María, Izland első miniszterelnökének unokája öreg és magányos. Hiába vannak gyermekei, hiába látogatják kedves ápolók és egy gondolataiból mit sem értő gondozóhölgy, az ő világa egészen máshol van, nem a kiszuperált garázsban, ahol él. Egyfolytában az emlékeiben jár, amelyeket a tőle megszokott – ám ápolói és leszármazottai által észre sem vett – cinikus humorával kezel. No meg szörföl az interneten, ahol (többek közt) Izland 1988-as szépségkirálynőjeként kezel egy oldalt: meg is van az eredménye, hiszen mint jégarcú széparcú, rajongó (és önimádó) férfiak tucatjaival levelezgethet. Állandó társa a bajban a már említett kézigránát (meine geliebte Handgranate – írja), amely megdöbbentő eszmefuttatásokhoz vezeti, mint amilyen ez is: „Most az éjjeliszekrényemen tartom, vagy oszló lábaim között, úgy ülök a német acéltojáson, mint egy háború utáni tyúk, remélve, hogy tüzet költök ki belőle. (…) Hát persze, sikkes volna nagy durranással távozni, port és pusztulást hagyni magam után, próbálják csak aztán összekotorni a belőlem maradó húscafatokat. De mielőtt még fölrobbanok, megengedek magamnak annyit, hogy fölidézzem életem történetét.

 

Ha valaki most azt gondolná erre, micsoda beteges, szenilis gondolkodás, gondolja át még egyszer: Herbjörg María emlékei ugyanis a második viágháborúról szólnak, és annak következményeiről. Hogyan került egy izlandi kislány dán iskolába? Hogyan szakadt el a szüleitől és hogyan kellett látszólag nácivá lennie? Hogyan változott meg a háború hatására az otthona, az apja és az anyja (ráadásul ellenkező irányba)? Hogyan élte át az első szerelmeket és csalódásokat egy háborús világban? S hogyan határozta meg a háború és az alatta átélt élmények sora az egész, további életét? Hát erről szólnak a garázsban haldokló idős hölgy emlékei. Így azután meg kell neki bocsátani, hogy miközben egy totálisan beteg világra réved vissza, ahhoz méltó gondolatokra sarkallja az iróniája…

 

Hallgrímur Helgason nem kegyelmez az olvasónak: sötét és az időben fel-alá ugráló regényfejezetei feltárják Izland múltjának sötét és szomorkás darabjait egy ember életén, ráadásul egy híres ember életén keresztül. Ez a kötet másik, igazi posztmodern érdekessége. Ugyanis Izland első miniszterelnökének unokája, Herbjörg María Björnsson valóban létezett, valóban megérte a nyolcvanat, ráadásul idős korában valóban egy reykjavíki garázsban éldegélt tüdőbetegséggel ágyhoz kötve, laptopja segítségével az interneten lógva, s szívesen mesélt az életéről az újságíróknak, sőt, megírta saját emlékezéseit is, Tizenegy élet címmel. A nő 1000 fokon szerzője azonban sosem ismerte őt és könyvét nem a hölgy könyve és nem is a vele való interjúk alapján írta. Egyszerűen kölcsönvette az összes kalandot, szereplőt, lehetőséget, és felhasználta fikciójához. Így születik meg könyve hősnője, aki megszólalásig olyan, mint Herbjörg María Björnsson, sőt, még a megszólalás után is. És mégsem ő az, nem az igazi, hanem egy másik, egy kitalált, egy velejéig fikcionalizált…

 

Hogy szabad-e ilyet? Megtudja, aki elolvassa a könyvet. Amiben – a csehovi lőfegyver-szabálynak megfelelően – még az a bizonyos kézigránát is felrobban egyszer. Csak az a kérdés, hol és mikor.