Főkép

A legutóbbi pénzügyi-gazdasági világválság, a 2008-as évek bankszektori- és befektetéspiaci – ebből kifolyólag pedig a minden ágazatra kiterjedő – összeomlása (szinte) az összes civilizált országot érintette, amelyek tagjai a hálózattá összekapcsolódott pénzügyi világnak. Bár laikusként, csupán a híradásokból tájékozódó kívülállóként hatását az 1929-es gazdasági világválsághoz mérten csekélyebbnek ítéljük, valójában azonban nagyon is veszélyes éveket él(t)ünk át. S állítólag a nagyobb hullámok még előttünk állnak. Hát nem remek téma mindez egy „dokumentált” alapanyagokon nyugvó krimi-thrillerhez? Naná, hogy a portugál José Rodrigues dos Santos is így gondolta, és nem kisebb célt tűzött ki legújabb (2012-ben írt) regényében, mint hogy főhőse segítségével nemzetközi büntetőbírósági pert indítson emberiség ellen elkövetett bűncselekmények jogcímén mindazok ellen, akik az említett gazdasági világválságot előidézték. S hogy név szerint kik lennének ők? Sok száz egyéb gyanúsított mellett az amerikai központi bank elnökei, kongresszusi szenátorok, befektetési bankok igazgatói, tanácsadó közgazdászok, továbbá Ronald Reagan, George H. Bush, Bill Clinton, George W. Bush és Barack Hussein Obama amerikai elnökök. Agyrém? Minden bizonnyal az lenne, ha Az ördög kezét nem dos Santos írta volna.

 

Azonban az 1964-ben, Mozambikban született portugál író, újságíró és egyetemi tanár keze- és kutatómunkája nyomán ezúttal is újabb tabuk potyognak ki hús-vér alakok formájában a szekrényből. José Rodrigues dos Santos Lisszabonban végezte egyetemi tanulmányait, s korábban újságíróként dolgozott a BBC-nek és a CNN-nek. Kommunikációtudományból doktorált, jelenleg – az írás mellett – a Lisszaboni Új Egyetem tanára és a portugál RTP rádió- és tévécsatorna programigazgatója. Eddig 12 regénye jelent meg a világ 15 országában több mint egymillió példányban. Az ördög keze a tízedik a sorban, és az eddigi (többnyire) történelmi témák helyett ezúttal a gazdaság terepére merészkedett vele. Szóval dos Santos jobbára darázsfészkekben nyúlkál – megfelelő eltökéltséggel és védőfelszereléssel, lenyűgöző és felkavaró eredményességgel. Magyarul öt (Az ördög keze a hatodik) könyve jelent meg idáig: Az isteni formulában Albert Einstein utolsó üzenetének megfejtésére vállalkozik; A hetedik pecsét történetében a globális környezeti felmelegedés tényeire figyelmeztet; A 632-es kódex lapjain Kolumbusz Kristóf nyomába ered; az Isten haragjában az iszlám világot szemléli elfogulatlansággal; míg A végső titok című regényében a Biblia szövegeiről és Jézus valódi származásáról lebbenti fel a fátylat.

 

Az ördög keze meglepő felütéssel indít: dos Santos állandó hőse, Tomás Noronha, a Lisszaboni Új Egyetem történész-kriptoanalitikus tanára a gazdasági válság Portugáliába gyűrűzésének következtében elveszíti az állását. Jövedelemnélkülisége nem is jöhetett volna rosszabbkor, hiszen az otthon, ahol Alzheimer-kórban szenvedő édesanyját ápolják, megemeli a kezelési költségeket (a válság, ugyebár), s így Tomásnak egy nagyobb összeget kellene előteremtenie, hogy anyja ne kerüljön az utcára. Ráadásul teljesen váratlanul felbukkan egyik régi gimnáziumi osztálytársa, Filipe Madureira, akit egy jól elrejtett DVD-lemez miatt ismeretlenek üldöznek. A felvételen terhelő bizonyítékok találhatók a gazdasági válság bűnösei ellen, s miután Filipét lelövik, Tomás kezébe kerül úgy a titok (nyitja), mint az egyetlen lehetőség, hogy a felelősök bíróság elé kerüljenek. Egy titkos társasággal a nyomában Noronha tanár úr segítséget kap az Interpolnak dolgozó spanyol Raquel de la Concha személyében, hogy ketten szálljanak szembe a rendkívül jelentős befolyással bíró „szektával”. Azonban a fő kérdés nem az, sikerül-e eljuttatni a DVD-t Firenzébe, a Nemzetközi Büntetőbíróság ülésére, hanem hogy egyáltalán lehetséges-e pert kezdeményezni a világ vezető hatalmai ellen?

 

José Rodrigues dos Santos ezúttal talán még messzebbre merészkedik, mint az előző regényeiben. Mert a politika és a gazdaság ma is élő és hatalmi pozíciókban lévő személyei elleni keresztes hadjárat fikciója annyiban kitaláció csupán, amennyit az olvasó nem hajlandó elhinni belőle. A portugál író sohasem beszél a levegőbe, ha tényeknek látszó adatokról van szó, s mielőtt valóban fikciónak vehetnénk Az ördög keze központi magvát, az első lapon leszögezi: „a regényben közölt összes történelmi, pénzügyi és gazdasági információ megfelel a valóságnak”. Dos Santos akkor van igazán elemében, amikor egy tényhalmazt kell eddig nem látott perspektívába rendezni, illetve amikor lényegi összefüggésekre épülő dokumentumrendszert kell kitalált történet kulisszái közé helyezni. Azonban talán fájó, talán megdöbbentő, talán még nimbuszromboló is, de véleményem szerint Az ördög keze az eddigi leggyengébb dos Santos-regény, legalábbis ami a szórakoztató irodalmi megközelítését illeti. A rendkívül mélyen körbejárt és izgalmasan megjelenített téma profi előadása köré kreált krimitörténet ingatag, erőtlen és kidolgozatlan. Tomás és Raquel kettőse az őket üldöző többi szereplővel és történéssel együtt csakis azt a célt szolgálja – azt viszont tökéletesen – hogy az olvasó megértse és elborzadjon a gazdasági világválság okaitól, így aztán szórakoztató regényként Az ördög keze erősen megkérdőjelezhető.

 

Viszont a lapokon következetesen, felépítetten, logikusan és érthetően végigvonuló gazdasági diagnózis brutálisan erős. Szóba kerül itt minden: az Európai Unió ingatag szerkezete; a közös európai pénz (euró) fenntarthatatlansága; a görögországi csődhelyzet szemlélete és okai; a portugáliai és spanyolországi „betonba öntött”, külföld irányába értékesíthetetlen befektetései; a köz- és magánszféra együttműködésének (PPP – Public Private Partnership) ideája; a politikai rezsimek négyéves, szűklátókörű és hazug beállítódása; a Glass-Steagall-törvény (a befektetési és kereskedelmi banki üzletág szétválasztása) módosítása, majd eltörlése; mindez megspékelve célzott, konkrét magyarországi adatokkal és anomáliákkal. Dos Santos nem tesz lakatot az ujjaira, és leír mindent, hogy tisztán lássunk. Hogy képesek legyünk laikusan is értelmezni, mi miért és hogyan történt, történik. És hogy a konklúzió a szokásos legyen: a következményeket mindig az ártatlanok állják és szenvedik, a balhét sohasem az viszi el, aki felelős érte. Hogy felettünk azt tesznek, amit csak akarnak. S ha valóban kétségeink vannak Az ördög keze vélhető igazságtartalmáról: a regénybeli, megkaparintani szándékozott, terhelő párbeszédeket tartalmazó DVD-lemez kompromittáló felvételei (amelyeken a német és portugál pénzügyminiszter, a portugál miniszterelnök és az akkori európai biztos, német és amerikai bankárok és így tovább beszélgetnek) dos Santos bevallása szerint „alapjában véve igazak, még ha a „fikció” köntösébe bújtattam is őket. Olyan információkról van szó, amelyekhez az idők során jutottam, ám ebben a könyvben „fikcióként” szerepelnek. Ez a könyv ugyanis egy regény, vagyis „fikció”… Az előbb azt írtam, hogy a DVD tartalma a könyv végén csupán „fikció”. Remélem, kedves olvasóm, észrevetted, hogy írtam a „fikció” szót. Idézőjelben, ugyebár.” Jó lenne, ha valaki végre tényleg megrángatná Az ördög kezének ujjait.