Andrew Cope: Mosómedvék akcióban – Otthon, édes otthon!

Az idén 10 éves Manó Könyvek a 7+ korosztály tagjait két állatos könyvvel lepte meg az idei könyvfesztiválra. Az egyiknek szurikáták, a másiknak mosómedvék a főszereplői – teljesen szubjektív alapon én ez utóbbit választottam, nem tudtam ugyanis ellenállni annak, hogy ismét ezekről a csíkos farkú és jellegzetes banditamaszkot viselő, az emberek közelségéhez remekül alkalmazkodó kis miniatűr gonosztevőkről olvassak valamit, eszembe jutott ugyanis a Mosó Masa mosodája, meg Stikli a Túl a sövényen című animációs filmből, ja, és persze Hrabal Pepin bácsija, akinek egyik története szintén ezekről a szemtelen kis jószágokról szól, akik mellett unatkozni biztosan nem lehet.

Hát kérem, Andrew Cope egészen zseniális módon ragadta meg a dolgot: vett négy mosómedvét, adott nekik neveket (Sebesmancs, Lufi, Döme, Pepito), különböző tulajdonságokkal ruházta fel és bandába rendezte őket (Bélelt Bunda Banda), majd hagyta, hogy csináljanak, amit akarnak, ő pedig nem tett mást, mint tudósított az eseményekről. Tetszik, hogy nem kommentál, nem ítélkezik, csak mesél, mindezt kedvesen, élvezetesen és szórakoztatóan, éppen a célcsoportnak megfelelő hangnemben. A könyv kivitelezése is erre erősít rá: a betűk és a sortávolságok nagyok, de éppen annyira, amennyire az éppen olvasni tudóknak szükségük van rá, a vonalas rajzok pont annyira szakítják meg a szöveget, hogy szusszanni lehessen olvasás közben, ráadásul bájosak is. A történet felnőtt szemmel ugyan didaktikusnak tűnik, de valószínűleg a kis olvasók mit sem fognak észrevenni ebből, őket leköti majd, hogy izguljanak a négy kedves lókötőért, és élvezik, hogy mindezt saját maguk élhetik át, mert már tudnak annyira olvasni, hogy ne legyen szükségük egy nagyobbra, aki felolvassa nekik – így tehát nemcsak a szórakozás, hanem a sikerélmény is garantált.

Bevallom, az elején kicsit aggódtam, hogy mit hoz ki a szerző a történetből, tartottam tőle, hogy olyan értékrendet közvetít majd, amivel nem tudok azonosulni, hiszen mégiscsak egy „bűnbandát” állított a történet középpontjába, és ezzel talán a gyerkőcöket is rossz irányba terelheti, de szerencsére minden félelmem alaptalannak bizonyult. A négy kis gazfickó határozottan szerethető, különösen Döme lopja be magát a szívünkbe, aki általában csetlik-botlik, mosómedve létére előszeretettel visel alsónadrágot, amibe mindenféle dolgokat lehet gyömöszölni, de helyén van a szíve, amikor a szükség úgy hozza – bár ez utóbbi igazából mindegyikükre igaz, nyugodt szívvel ajánlom tehát a könyvet minden kisgyermekes szülő figyelmébe.