Főkép

A verselemzés az irodalomoktatás egyik legködösebb része. Örökké sajnáltam, hogy nem tudom élvezni a balsorsú költeményeket, hisz azon töröm a fejem – egyre reménytelenebbül –, milyen szerelmi bánat vagy más kórság emésztette szegény költőt. A szavak varázsa lassan elsuhant mellettem, majd eltelt tíz év, mire újra felfedeztem magamnak bűvöletüket.

 

Ez az új rovat nem kevesebbet szeretne elérni, mint hogy közelebb hozza a méltatlanul hanyagolt verseket. Klasszikusok közül válogattunk, olyanok közül, amiket az iskolából, gyermekkorunkból ismerhetünk, és amikhez bizonyára kapcsolódik néhány emlék.

 

A heti kiválasztott Juhász Gyula „Anna örök” című alkotása, ami 1926-ban, majd húsz évvel az Anna-szerelem után íródott, mintegy számvetés arról.

 

Rövid kis vers, és mégis, minden benne van. Minden, amit el kellett volna mondanod, mert el akartad mondani. Minden, amit újra meg újra ismételtél önmagadban, de aztán mégsem mondtad ki hangosan. Nem mondtad el neki, aki már elmúlt, akit elfelejtettél, mert régen mást szeretsz, mégis olyan mélyen él benned, olyan magától értetődően van jelen, mint a levegő. Talán nem is vagy tudatában, de elkísér bármerre mész. Egyszerűen azért, mert hatással vagyunk egymásra. 

 

Juhász Gyula: Anna örök

 

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.