Főkép

Monumentális. Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor ezt mondanám A halhatatlanság elixírjéről. Egy család nem mindennapi története közel 800 oldalon elmesélve, 900 éven át – merész vállalkozásnak tűnik egy elsőkönyves szerzőtől. Bevallom, korábban nem találkoztam az író nevével, ezért kicsit utána olvastam: az első döbbenet akkor ért, amikor rájöttem, hogy a Gabi egy férfit takar; a második pedig akkor, amikor kiderült, hogy magyar származású, de tíz éves kora óta Svédországban él. Jelenleg pedig a norvég irodalmi életben vesz részt aktívan, mégpedig irodalomkritikusként és az Agora Kiadó tulajdonosaként, ahol többek között Esterházy Péter és Nádas Péter műveit jelenteti meg.

 

A cím alapján egy titkokkal teli, misztikus, már-már ezotériába hajló történetet vártam. Szerencsére csak részben lett igazam, mindenből van egy kicsi, de még pont a megfelelő arányban. Nem túl édes, nem túl keserű, kicsit irreális, néhol valóságos. Gabi Gleichmann egy interjúban elsődleges mintának Az ezeregyéjszaka meséit említette, és valóban, több száz kisebb-nagyobb családi történetet hallgathatunk meg Aritól, a Spinoza család utolsó sarjától.

 

A családi krónikát Ari a nagyonnagybátyjától hallotta, aki nem vér szerint Spinoza, mégis többet tud róluk, mint bárki más. Úgy mesél a több száz évvel korábban élt ősökről, mintha személyesen ismerték volna egymást. A legenda szerint a 12. században Baruch de Spinoza hosszas kísérletezés után elkészíti a halhatatlanság elixírjét, mellyel legyőzhető a halál. Mózes parancsára tilos kipróbálni a főzetet, a titkos recept sohasem kerülhet ki a Spinoza családból, mindig csak az elsőszülött fiú tudhat róla. Természetesen túl csábító a lehetőség a gyarló emberek számára, ezért a bűnbeesésre nem kell sokat várnunk: pár emberöltővel később az egyik leszármazott mégis belekóstol a főzetbe, hogy 350 éven keresztül követhesse a szeretteit és a zsidó nép sorsának alakulását.

 

Ha valamilyen közös jellemzőt kellene keresnem a Spinoza családban, akkor az ismétlődő sorsokat és a végzetet emelném ki. Ahogy a zsidók nem tudnak kilépni az elnyomásból, úgy a családtagok is mintha ugyanazokat a köröket tennék meg, a kitörés lehetősége nélkül. A közös ismertetőjegy, mely áldás és átok is egyszerre: a rendkívül nagyra nőtt orr. Minden generációban egy valaki örökli, ezzel jelezve, hogy kiemelkedő képességekkel érkezett a földre. A sikeres életút azonban minden esetben tragikus és hirtelen halállal párosul.

 

Egy családregény megírására nem egyszerű vállalkozás. Ám ez a kötet még ennél is többet szeretne adni: komplex, majdnem 900 évet felölelő, történelmi háttérbe helyezett korlenyomatot. Ebben a közel 800 oldalban végigélhetjük az inkvizíciót, a francia forradalmat és a holokausztot. A Spinoza család aktív részese a történelemnek, vállaltan vagy véletlenül, de mindig az események középpontjába kerülnek, s ahogy megismerjük őket, egyre valóságosabbak, életszerűbbek. Gabi Gleichmann nem titkol az olvasó elől semmit, nem szépíti meg a múltat. Kapunk mindent, válogatás nélkül: igazán jó és tehetséges embereket, megrögzött hazudozókat, árulókat, szerelmeket és nagy csalódásokat. De az egyes emberek sorsa mögött valahogy mégis egy nagyobb kép, az emberiség rajzolódik ki. Sokszínűen, esendően.

 

Szó volt már a családi legendákról és a történelemről is, de még ez sem a teljes kép, mert a könyv útmutatóként is szolgálhat. Az ősök bölcsessége mellett azonban megférnek a pajzánabb jelenetek is. Emellett kapunk erkölcsi tanulságot, de nyitva hagyott, megválaszolatlan kérdéseket is. A könyv sokrétű, de közben olvasmányos és meseszerű, éppen ezért nehéz bárkinek is ajánlani, mert szinte mindenki találhat benne valamit, amiért érdemes elolvasni. A történelmi regények vagy a mágikus realizmus kedvelői éppúgy élvezetesnek tartják majd, de az sem fog csalódni, aki csak egy mesére vagy metafizikai kontextusra vágyik.