Főkép

Oláh Szabolcsot (gitár) először véletlenül, egy bárba betévedve hallottam játszani egykori kvartettjével – az elmúlt évtized közepén, valahol a budapesti éjszakában. Rögtön hallatszott, hogy itt egy új generáció muzsikusainak frissessége keveredik a zene mély ismeretével, amely nem teherként nyomasztotta őket - a mindent megmutatás kényszerével -, inkább teret adott játékosságuknak. Fiatal koruk ellenére roppant érett muzsikusok benyomását keltették.

 

Már akkor ott játszott Szabolccsal Soós Márton (nagybőgő), aki azóta külön utakon is az élvonalban muzsikál - legtöbben a Balázs Elemér Groupból ismerhetik. Most pedig, Oláh Szabolcs új korongján mindvégig úgy marad a zene középpontjában, hogy - miközben a többiek a rendkívül harmóniadús témákat variálják -, akusztikus hangszerének szólamvezetése még melodikusabbá és kiegyensúlyozottabbá teszi a hangzást. A háromnegyedes lüktetésű „At the Sideline” bőgőszólója során pedig mindez előtérbe is kerül.

 

Egyébként az egész lemezre egyfajta dallamdús nyugodtság jellemző, amely elsősorban a kvintettként felálló zenészekroppant muzikalitásából fakad. Ez a dallamok színes díszítésein túl az egymásra való figyelésben mutatkozik meg leginkább. Dés András (ütős hangszerek), a korong motorja rendkívüli érzékenységgel és dinamizmussal reagál a társak játékára, nagyobb ívekben gondolkodva tördeli a ritmusokat egy-egy szóló hátterében.

 

Ávéd Jánossal (szaxofon) szinte szárnyalnak Oláh kompozíciói, aki mind a tíz témát jegyzi. Ávéd lágy, visszafogott játéka, ha túl nagy feszültségeket nem is teremt - amely egyébként az egész albumról hiányzik egy picit -, természetes és magától értetődő, mindvégig együtt lélegzik a zene harmonikus dinamizmusával, akár tenor, akár szoprán hangszerén muzsikál. Talán leginkább Cseke Gábor (zongora) teszi a témákban rejlő variációs lehetőségeket igazán feszessé, mindazonáltal a „Valse” és a „Forgiveness” zongoraszólóit olyan témaismétlések követik, amelyek nem használják ki a Cseke által megteremtett feszültségek lendületét.

 

Pedig Oláh Szabolcs ismét roppant fantázia-gazdag szerzeményeket komponált - a korábbiak közül nem egy már a Budapest Jazz Orchestra hangszerelésében és közreműködésével is megszólalt -, amelyek élvezetére újra és újra vágyunk. Szabolcs képzelőerejét kifinomult gitárjátéka még inkább felerősíti, amely ugyan néhol egy kicsit dominánsabb és vadabb is lehetne, azonban ez a korong mindenképpen fontos állomás egyre feljebb ívelő pályáján.

 

Egy remek Quintet friss zenei gondolatokhoz, amelyeket hamarosan élőben is meghallgathatunk az albumot bemutató koncerten, a Budapest Music Centerben 2013. november 16-án. Mindenképpen érdemes.

 

Előadók:

Ávéd János - szaxofon

Oláh Szabolcs - gitár

Cseke Gábor - zongora

Soós Márton - nagybőgő

Dés András - ütőshangszerek

 

A lemezen elhangzó szerzemények listája:

1. Soul Food  

2. Animal Fable

3. The Hidden Source           

4. At The Sideline     

5. Out Of The Circle 

6. Forgiveness           

7. Connection

8. December Sunshine          

9. Valse         

10. Peaceful Evening