Főkép

Olyan fura belegondolni, hogy miközben még a nagyapám is olvasta a Füles rejtvényújságban a klasszikus magyar képregényalkotók (mint Korcsmáros Pál és Zórád Ernő) műveit, a sok irodalmi és történelmi feldolgozást, és gyerekként sosem éreztem úgy, hogy a képregény valami alantasabb dolog – manapság a magyar képregénykiadás és az alkotók jószerével a túlélésre játszanak. Tudom, hogy sok minden változott, és hogy a színesben nyomtatott képregényfüzetek illetve kötetek ára nagyon magas, mégis olyan elszomorító, hogy maga a művészeti ág, amely egykoron minden háztartásban jelen volt, most ilyen nehéz helyzetben van.

 

Épp ezért lelkesítő, üdítő és támogatásra érdemes az EpicLine, a 5Panels alkotócsapat bátor kezdeményezése, mely a klasszikus színes képregényfüzet formátumban közöl havonta két-két sorozatot. Mindez azért akkora dolog, mert egy halom újságárusnál is kapni az EpicLine-t, nem csak képregényes rendezvényeken és így-úgy kapcsolódó üzletekben.

 

Persze ha nem lenne jó a tartalom, akkor mit sem érne az egész, de az jó, sőt, a második füzetben főleg az. Az első számban megkezdett Fekete holló csak a novemberi számban folytatódik, viszont kapunk egy újabb adagot a három plusz egy busó sztorijából. Az itt olvasható fejezet elkészítésében más alkotók is részt vettek, és most kezd igazán felpörögni a sztori, valamint kialakulni az is, hogy a busóvizsgán csúful elhasalt három ördögfajzat valójában milyen karakter.

 

A füzet másik darabja a Szekerce és Szemerce hihetetlen kalandjai címet viseli. Képi világa kissé a Mozaikra emlékeztet, az egyik főhős legalábbis, tehát a Busókhoz mérten „rajzfilmesebb”, ám ez nem német és nem ókori – inkább fantasy elemekkel megspékelt magyar középkori történetnek tűnik, és már ez az első fejezet elég ahhoz, hogy nagyon várjam a folytatást. A sztoriból persze még nem derül ki túl sok, de az már világos, hogy humor terén igen erős sorozatra számíthatunk.

 

Ahogy az első számhoz, a másodikhoz is tartozik Extra, amit az előfizetők PDF-ben kapnak meg. Ebben rengeteg háttérinformációt találni, interjúkat az alkotókkal, meg hogy miként készültek a képregények. Amit például a Szekerce… sorozat kapcsán megtudhatunk, az nem mentes a spoilerektől, viszont majdnem annyira szórakoztató, mint maga a történet. És mindez kitesz még egyszer annyit, mint maga a képregényfüzet.

 

Az utóbbi években sok mindent láthattunk már a hazai underground képregényes színtéren. Művészi és elvont dolgokat (pl. attól a Futaki Attilától, aki később a Disney-nek is rajzolt), az amerikai szuperhősös vonalat majmoló próbálkozásokat, mókás és jól eltalált comics stripeket – és persze gyengéket is, és így tovább. Az EpicLine-ban nekem az tetszik nagyon, hogy miközben az eddig felvonultatott három sorozatban ott van egy halom jól ismert képregényes megoldás, mégis van bennük valami egyedi, valami magyar. És nem mellesleg remek szórakozást nyújtanak.