Főkép

Egészen más visszatekintve, a megélt évek bölcsességével olvasni, újraolvasni évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt megjelent írásokat. Különösen érdekes megtenni ezt egy olyan író első novelláskötetével, aki amellett, hogy korszakos regényekkel és torokszorítóan erős drámákkal írta be magát a magyar irodalom történetébe, többek között épp e kisprózáinak köszönhetően a legnyitottabb közönséghez, a gimnazistákhoz is eljuthat. Hiszen a Fogság, de még a Feleségverseny is jóval hosszabb annál, hogy a még csak nem is a televízión, hanem egyenesen az interneten nevelkedett fiatalok zömét kellőképp le tudja kötni ahhoz, hogy tényleg végigkövessék a történéseket. Ám amint valaha régen Edgar Allan Poe oly frappánsan megfogalmazta, az egy ültő helyünkben bekebelezhető szellemi táplálék a tökéletes mind versben, mind prózában, ha a hatás és a maradéktalan befogadás a cél.

 

Márpedig Spiró György igazi mestere a műfajnak. E megállapítás pedig talán mindenekelőtt erre a régi-új kötetre igaz, amely immár harmadik kiadását éri meg. Az első, az „Olvasóm” című írással záruló 1987-es válogatás egysége az ezredfordulón újabb, stílusukban kissé már eltérő novellákkal bővült, mely utóbbiak e harmadik közreadásban némileg megváltozott sorrendben kerülnek közlésre. Valószínűleg nem teljesen véletlenül.

 

És amiért úgy érzem, hogy nem véletlenül, az az, hogy ezek a kisprózák stiláris bravúrjaik és kaleidoszkópszerű változatosságuk ellenére alapjában egyetlen nagy – ráérzésre leginkább kronologikus, de mindenképp valamiféle fejlődési vonalat követő – ívet írnak le, kicsikét úgy, ahogyan Alban Berg legsikerültebb operája, a Wozzeck építkezik a kis formákat átfogó, és nem csupán epikus struktúrába illesztve. Így a születés misztériumának poénra kihegyezett karcolatától az akkori – és sajnos még ma is érvényben lévő, mi több, egyre dominánsabbá váló – oktatási felfogás bírálatán keresztül eljutunk a sokszor filozofikus mélységű merengésekig és élettörténetekig.

 

A kötetet sok más mellett az teszi izgalmassá, hogy az önéletrajzi jelleg hol szubjektív elbeszélésekként, hol szándékos távolságtartással ölt tényleges alakot. Persze nem is annyira ez a „kettős látás”, hanem az a határozatlanság-érzet a legjellegzetesebb jegye e novelláknak, amely általánossá mos, névtelenné generalizál, voltaképp valódi elbizonytalanítás nélkül szünteti meg a konkrét vonatkozási pontokat. Vagyis a darabokban bemutatott helyzetek kevés kivétellel egyetemes történetek, bárkivel megeshettek volna akár, mégis úgy érezzük, hogy kizárólag ahhoz az egyedi, egyéni sors által determinált intellektussal és kultúrával bíró emberhez köthetők, aki az adott szituációkban cselekszik. És fordítva. Ki-be járunk tehát valamiféle konstruált valóságból, és éljük át személyesen is a személytelenítésnek köszönhetően kitöltetlenül maradt élethelyzeteket.

 

Emellett a mérhetetlen szomorúság és a halál többszörösen megélt jelenléte hatja át a műveket. Igaz, a novellák narrátora-főhőse idő előtt elveszítette már édesapját és egyik feleségét is, ezért nem csoda, hogy szinte együtt él a múlandósággal, legyen szó fizikai létről, avagy a művészetbe merevedett tapasztalatokról. A halálhoz legközelebb, azt hiszem, egyértelműen a „Triptichon”-ban kerülünk, mely minden tekintetben a személyestől leginkább eltávolított megközelítést képviseli, míg a legmelankolikusabb látlelet valószínűleg a kötetet furcsán, talán jelképesen lezáró „Diktatúra” előtt pozicionált „Az idők fenekén”, e bizonyos értelemben fantasztikumba hajló, ugyanakkor mélyen a valóságban gyökerező meditáció, az „Apámmal a meccsen” méltó, ám jóval tömörebb párja.

 

A lényeg ellenben a végére maradt, mert tagadhatatlan ugyan, hogy a novellák nagyobb része a szocializmus, mindenekelőtt a rendszerváltás előtti évek hangulatának döbbenetesen hű ábrázolása, ijesztő, mennyire aktuálisnak tűnik még napjainkban is nem egy írás, és általában véve az egész könyv. Már csak ezért a szembesülésért érdemes elolvasni a kötetet, és elgondolkozni azon, vajon mi az oka ennek a máig nem múló rezignáltságnak, és miért nem érezzük elviselhetetlennek az univerzálissá olvasztható egyéniség iszonyát.

 

Tartalom:

Utópia

Perspektíva

Nagymikulás

Seszínű

Előzetes

Az első reggel

Kháron

Az utolsó este

Babilonban megdrágult a tej

A masculinum felé

Hajdani sör íze

Apámmal a meccsen

Álmodtam neked

Munka Arany

Hónom alatt dossziéval

Lelet

Ez és ez a hölgy

Kísértetváros kapujában

Történet

Ahány nyelv

Jog

Idill

Találka

Triptichon

Jókora kis temető

Honn

A szent poézis

Menyegző

öröm

Olvasóm

Kínai vendéglő

Itthon

Lék

Mátyás király Jajcéban

Rabszolgalázadás

Rekeszek

Fellini, köd

Erdő

A kincs

Híd

Verniszázs

Az idők fenekén

Diktatúra