Főkép

Úgy vélem, mindenki jól járt azzal, hogy az amerikai MoonJune Records „felkarolta” a progresszív zene világában tevékenykedő indonéz muzsikusokat, hiszen egy lemezcégen keresztül sokkal szélesebb körben elérhetővé válnak az ott élő zenészek alkotásai. A közelmúltban már lehetőségem adódott belekóstolni az indonéz zenébe (nemrég mutattuk be az ekultura.hu-n a simakDialog legújabb albumát), a következő felfedezésem pedig egy nem kevésbé veretes darab az amerikai kiadótól.

 

Azt hiszem, hogy a 2010-ben alapított együttes nyugodtan elindulhatna a legfurcsább nevű banda versenyen, ugyanis I Know You Well Miss Clara néven vonultak be a zenetörténelembe, bemutatkozó albumuk, a Chapter One egy felvétele pedig a leghosszabb számcím díjra pályázhatna jó eséllyel – de erről majd később. Úgy gondolom, hogy már a zenei példaképek felsorolása is sokat elárul a formációt alkotó művészek gondolkodásmódjáról, elvégre a fiatal muzsikusok saját bevallásuk szerint a nagy klasszikusok (Miles Davis, Jimi Hendrix, a Soft Machine és a Mahavishnu Orchetsra) felvételein nőttek fel. A nagy elődök hatása egyértelműen érződik a zenekar bemutatkozó anyagán, de ez koránt sem azt jelenti, hogy egy újabb „tribute” bandával van dolgunk.

 

Az együttes zenei világában Indonézia pezsgő atmoszférájában oldódnak fel a tradicionális progresszív zene gondolatai. A Chapter One című album repertoárjában hét szerzeményt találhatunk, de ez a relatíve alacsony szám ne tévesszen meg senkit, ugyanis a muzsikusok kellő teret adtak maguknak a kifejtős játékhoz, és így bő egyórás hanghordozó született. A felvételek jelentős hányadát a zenekarvezető, Reza Ryan egyedül jegyzi szerzőként, a többi számnál pedig alkotótársként dolgozott.

 

A sokadik meghallgatás után is az a véleményem, hogy egységes, jól szerkesztett anyaggal léptek be az indonéz muzsikusok a lemezes világba. A kínálatban egymást váltják a gigászi terjedelmű („Reverie #2” (14:51)) és a rövidebb lélegzetű („Love Letter From Canada” (4:27)) tételek, ám a zenekar nagy erénye, hogy a lemez végéig képesek fenntartani a hallgató érdeklődését, nincsenek üresjáratok vagy töltelékszámok a műsorukban. Az album felépítése arra enged következtetni, hogy minden bizonnyal Reza Ryan maga is belátta, hogy a tökéletes összkép érdekében érdemesebb hosszabb-rövidebb pihenőket adni a műfajban kevésbé járatos hallgatónak, így az albumon egymást váltják a bonyolultabb, virtuózabb felvételek, valamint a jóval könnyebben fogyasztható kompozíciók.

 

A repertoár az egyik személyes kedvencemnek számító „Open The Door, See The Ground”-dal indul, ami egy sallangoktól mentes, őszinte, progresszív anyag. Különösen a két húzóember – Reza Ryan és Adi Wijaya – egyedi játéka teszi izgalmassá a számot. A másik kedvenc a korábban emlegetett „végtelen hosszúságú” címmel rendelkező „A Dancing Girl From The Planet Marsavishnu Named After The Love” – a számot hallgatva felfedezni véltem egy kis „Mahavishnu Orchestrás” áthallást, de csak nagyon apró momentumokban. A közel tizenegy perces szám még a legkritikusabb progresszív zenerajongók számára is igazi ínyencségnek számít: a keménység és a lágyság mesteri keveréke ez a részletgazdag kompozíció.

 

A Chapter One című albumnak köszönhetően a hallgatónak egy képzett, energikus és rendkívül innovatív szemléletű formációt van alkalma megismerni. Úgy gondolom, hogy a korábban bemutatott simakDialog album és a most ismertetett I Know You Well Miss Clara-lemez remekül betölti az „indonéz progresszív zene nagykövete” címet, és számos hazai zenehallgató figyelmét irányítja rá a távoli világ művészetére.

 

A zenekar tagjai: 

Reza Ryan – gitár

Adi Wijaya – billentyűsök

Enriko Gultom - basszusgitár

Alfiah Akbar – dobok

Vendégelőadó:

Nicholas Combe – szaxofon

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Open The Door, See The Ground (10:18)

2. Conversation (8:03)

3. Pop Sick Love Carousel (6:17)

4. Reverie #2 (14:51)

5. Love Letter From Canada (4:27)

6. Dangerous Kitchen (9:04)

7. A Dancing Girl From The Planet Marsavishnu Named After The Love (10:49)

 

Diszkográfia:

Chapter One (2013)