Főkép

Önként vállalt munkaköri kötelességem, hogy a lehetőségekhez képest figyelemmel kísérjem pár zenei kiadó újdonságait. Ebből az idők során egy meglehetősen terjedelmes lista kerekedett, aminek eredményeként minden nap számos levelet kapok a megjelenő videókról. Ezek többsége egy felületes szia után elmegy mellettem, de van pár, ami ilyen-olyan okból kifolyólag megpendít bennem valamit. Ezekről a videókról igyekszem a jövőben rendszeresen beszámolni.

 

 

Miley Cyrus – Wrecking Ball

 

Igazából ez a klip késztetett az írásra, mert ugyan azt tudtam, hogy az 1992-ben született Hannah Montana, akarom mondani Miley Ray Cyrus egy ideje már szakított a Disney sorozatban alakított szerepével, és elindult a felnőtté válás útján, de úgy gondolom, amikor ezt a videót leforgatta, akkor finoman fogalmazva is elgurult a gyógyszere. Mert hiába lesz novemberben 21 éves, ezektől a képektől sok minden lett a szememben, de felnőtt nem.

Úgy gondolom, hogy ez borzasztóan elhibázott lépés, ami egyrészt nagy valószínűséggel kiábrándítja a tini rajongóit, másrészt pedig csak azt mutatja, Miley mennyire AKAR nőnek látszani, de közben szemlátomást még messze van ettől. Egyrészt a teste (ha már így mutogatja) még inkább tini, mintsem érett, másrészt a képi világ… hogy is mondjam csak… szóval vicces. Nem tehetek róla, de az Alul semmi című film jut az eszembe, amikor a két vasmunkás megnézi a Flashdance című alkotást, és abban maradnak, hogy a főszereplő csajszi táncolni ugyan tud, de hegeszteni nem – és igazuk van.

A szám egyébként – már ha nem nézem a videót közben – egy kellemes popdal, ami simán felkerülhet a slágerlisták élére, akárcsak az előző albumok legjobbai, de roppant kíváncsi vagyok arra, Miley ezzel mi az ördögöt akart üzenni a nézőknek? Nem csoda, hogy a kommentekben kap hideget, meleget egyaránt.

 

 

Ezek után meg pláne nem lepődöm meg azon, ha boldog-boldogtalan viccesre vette a figurát. A kalapács szakszerű használata miatt nekem ez tetszik a legjobban.

 

 

 

Alestorm – Wenches & Mead

 

Valamikor a nyolcvanas években létezett egy Running Wild nevű együttes, akiknek a lemezei mindig a kalózkodásról szóltak. Aztán volt pár év szünet, majd a folkmetal egyik mellékágaként újra divatba jött ez a téma. Napjaink kínálatából nekem leginkább a skót Alestorm tetszik, no nem a zenei teljesítményük okán, hanem a vicces videóiknak köszönhetően. Az eddigi pályafutásukat összegzi a hamarosan megjelenő koncert DVD, amiről egy részlet már megtekinthető a kiadó csatornáján.

Ebből egyrészt kiderül, hogy milyen hangulatot csinálnak élőben, másrészt pedig az, hogy mennyire komolyan veszik a kalózstílust. S nem utolsó sorban mindenki hallhatja, miként lehet a fémes megszólalást más hangszerekkel dúsítani.

 

 

 

Ashes of Ares – This Is My Hell

 

Talán a Spawn című film mozikba kerülésével egyidőben adta ki soros lemezét az Iced Earth nevű együttes, ami egy remek power metal opusz lett, köszönhetően Jon Schaffer gitáros és Matt Barlow énekes egymásra találásnak. Útjaik azóta elváltak, de némi rendőrködés után Barlow újra mikrofon mögé állt, hogy mindenféle kitérők után harmadmagával megalakítsa az Ashes of Ares névre elkeresztelt csoportosulást.

Az új lemez már megjelent, és rövid várakoztatás után végre itt az első normális videó tőlük. A „This Is My Hell” egy zaklatott klip, de nagyjából fél perc után, amikor felhangzik Barlow „normál” éneke, akkor szerintem minden rajongójának libabőrös lesz a háta – igen, ezt szerettük a The Dark Saga és Something Wicked This Way Comes albumokon.

 

 

 

Kvelertak – Evig Vandrar

 

Kevés norvég metal együttest ismerek, olyat pedig még kevesebbet, ahol a hangsúly nem a black és efféle mentalitáson van. A Kvelertak jelenti a kivételt, és úgy tűnik ez az egyediség másnak is tetszik, különben nem a Sony és a Roadrunner adná ki a nemrégiben megjelent második lemezüket (Meir).

A zene kicsit keverék, van benne mindenféle, de a lényeg, hogy van húzása, és kellőképpen gitárközpontú. Ez mondjuk még nem indok, hogy betegyem a heti kedvencek közé, azonban muszáj volt, mert meglepő módon rajzfilmet csináltak a számhoz, ami nem nagyon jellemző manapság – arról nem is szólva, hogy nem nagyon értem, mit is látok.

 

 

 

Huun Huur Tu – Morgul

 

Végezetül egy world music videót választottam, ami már több mint egy hónapos, de olyan ritkán lehet normális képminőségben nézni a mongol torokéneklésre specializálódott Huun Huur Tu csoportot, hogy egy percig nem volt kétséges a helyük.

A videó gyakorlatilag a szabványos „a zenészek élőben játszanak, és veszi őket a kamera”-felfogásban fogant, de ettől függetlenül élmény nézni, ahogyan előcsalják ezeket a fura énekhangokat. Ez a stílus kis túlzással olyan modern kori utódokat tudhat a magáénak, mint mondjuk a death metal hörgése, vagy a Tolkien által kitalált tündebeszéd – lásd, illetve halld Liv Tylert filmbéli anyanyelvén beszélni.