Főkép

Fülszöveg:

George H. W. Bush hivatalos budapesti látogatása alatt a Vasas teniszpályáinál tartja napi futóedzését, együtt kocogunk. Körről körre lassul. Megkérdezem, fárad-e, hősködve azt mondja, nem. Hazugságon kapom az Egyesült Államok elnökét! A Fővárosi Tanács egyik osztályvezetőjét sikerül elsőre tökön lőnöm teniszlabdával, fagyi jár érte. Az idősebb csapattársakkal való pimaszkodásért viszont használt zokni jár - szájba. Misi, a pályamunkás lopott pólóban a slagnak kiásott gödörbe húzódik, ott iszogat, felszámolási eljárást indított saját magával szemben, jól áll az ügye. Cliff Richard belép a teniszcsarnokba fényes melegítőben, hajpántban. Ütök vele egy órácskát. Az ausztriai teniszversenyre kísérő szakvezető, miután eltéved Bécs belvárosában, megszólítja a helyieket: Guten Tag, Westbahnhof!
Különös figurák és helyzetek, elérhetetlen példaképek a 80-as, 90-es évek teniszvilágából. A rendszerváltás környéki Magyarország egy élsportoló tinédzser szemén keresztül. Epizódok egy a vasfüggöny mögül az USA-ba keveredett, álmodozó fiú mindennapjaiból.
Semmi negyven - nem jó állás, de még megfordítható...

 

Részlet a könyvből:

Még iskolakezdés előtt, ötéves koromban megtanítta­tom magam olvasni, hogy mielőbb rászokhassak a napi sportújságra. Nyolcévesen már gyógyíthatatlan sport­hírfüggő vagyok, a lap minden számát elolvasom, úgy, ahogy a könyveket szokás, első szótól az utolsóig. Két cikk között nem tartok szünetet, megyek tovább, falom az információt. Mindent megjegyzek. Neveket, eredmé­nyeket, világcsúcsokat, részidőket, sérülésekről, átiga­zolásokról szóló híreket, botrányokat. A másodosztályú futballcsapatok összeállításait (cserékkel, vezetőedző­vel, gyúróval) olyan magabiztosan fújom, mint a csa­ládtagjaim neveit. Minden sportág, minden részlet ér­dekel. A híreket nemcsak elraktározom, de át is élem: a sportsikereknek örülök, a kudarcok letörnek. A Pakisz­tán teljes lakosságát megrendítő hír, miszerint gyeplab­da-válogatottjuk öt góllal kikapott Indiától, engem is megérint, sőt személyes traumaként ér. Együtt bosszan­kodom a Tipográfia sakkcsapatának negyedik táblásá­val, miután az ERDÉRT fiatal újonca pimaszul bemat­tolta, sötéttel. Örömömben nagyokat nyeldeklek, amikor Wichmann Tamás szófiai világbajnoki győzelméről ol­vasok. Ha egy cselgáncsozó az Országos Bajnokság előtti napon lesérül, fájdalmasan felszisszenek.

Később, amikor a szüleim elengednek egyedül otthon­ról, elmerészkedem a közelünkben rendezett sportese­ményekre, hónom alatt a sportújság aznapi számával. Rendszeresen megjelenek a Marczibányi téri pingpong­csarnokban, hogy a többszörös országos bajnok Klampár Tibortól minden győztes mérkőzése után autogramot kérjek. A Ganz Villamossági Művek labdarúgócsapatá­nak hazai meccseit mind megtekintem, ismerem és be­cenevükön szólítom a játékosokat, intek nekik, amikor kifutnak a fekete, göröngyös salakra, együtt kiabálok a többi (tizenöt) nézővel: - Ne izomból, Jenci, bokából!

Apám kivisz a Népstadionba, kettős rangadóra. A má­sodik meccs a fő attrakció, Ferencváros-Vasas, ő a Fra­dinak szurkol, én Vasas-drukker vagyok. A héten Zombori Sándor a kedvencem. Felállva tapsolok, ujjongok, amikor hozzá kerül a labda. A tizedik perc környékén durva szabálytalanságért kiállítják. Sértődötten levo­nul, dühében kirúg egy fűcsomót. De nemcsak ő bántódik meg, én is, én azonban nem a bírói ítélet miatt, az jogos volt, nekem Zombori viselkedése fáj. Átvert. Cser­benhagyott. Otthon is maradhattam volna, Szombat es­ti filmkoktél megy a tévében, benne Meghökkentő mesék, mégis kijöttem, nyelem a keserű szotyit, minden máso­dik szem avas, de nem baj, mert itt van Zombori Sán­dor, miatta jöttem... a hálátlanja meg kiállíttatja ma­gát. Nem érdekel a hátralévő nyolcvan perc, haza akarok menni. Kapjon ki a Vasas, zakót nekik, nagyot, fütyüljék ki őket a sajátjaik, az angyalföldiek, kullogjanak az öl­tözőbe lógó orral, vonják le a tanulságokat. Hosszú idő­re lesz szükségem, mire feldolgozom Zombori árulását. Lassan, nehezen felejtek. Igaz, ha végül rászánom ma­gam, hogy megbocsássak, úgy megbocsátok, hogy máris bűntudat telepszik rám, amiért nem bocsátottam meg korábban. Ilyenkor görcsösen vezekelni akarok. Zombori Sándor esetében sincs ez másként - levelet írok egy fü­zetből kitépett négyzethálós lapra, nyomtatott nagybe­tűkkel. „Kedves Sándor bácsi! Tessék eljönni hozzánk vendégségbe!" Aláírás, dátum. A borítékot a Vasas Fáy utcai stadionjának címére küldöm. A kedvenc sportolók vendégül látása mint ötlet úgy megtetszik, hogy mind­járt öt másik Vasas-futballistát is meghívok. Aztán más sportágak hazai sztárjainak is írok. Meghívót kap töb­bek közt Gedó György ökölvívó, Klampár Tibor és Jónyer István asztaliteniszezők, Taróczy Balázs teniszező. A leveleket a megfelelő sportegyesületek telefonkönyv­ben fellelt címeire küldöm. Amikor ráunok a sablonszö­vegek gyártására, betoldok egy plusz sort, meghitteb­bé téve a leveleket: „Kedves Balázs bácsi! Tessék eljönni hozzánk vendégségbe! Anyukám süt pitét, apukám főz kávét." Arra vonatkozóan, ki mikor jöjjön, nem teszek megkötést - ki vagyok én, hogy elfoglalt sportolók ideje fölött rendelkezzem? Jönnek, ha ráérnek. Kávé lesz, ga­rantálom, készenléti pitét meg félretetetek, a spejzban lesz a polcon. Mennyivel izgalmasabb így, hogy bármi­kor betoppanhatnak! Egyelőre nem jönnek, de pont et­től érdekes. Egyszer majd becsöngetnek, és anyukám a díjbeszedő helyett a Vasas középpályás sorával találja szemben magát. - Jó napot kívánunk, Maros Andráshoz jöttünk - mondja majd Zombori, Vasas melegítőben, ke­zében a meghívót lobogtatva. Focilabdás papucsomban kicsoszogok, átveszem a vendégeimet, intek anyukám­nak, menjen, tálalja a pitét, apámat oldalba bököm, te­gye fel a kávét. Mi addig a fiúkkal a szobámba vonulunk, megmutatom nekik az őket ábrázoló posztereimet. Va­lahogy így.

A futballistákról külön füzetbe verseket írok. A jobba­kat fejből tudom:

 

Zombori, Zombori tizenegyest rúg,

Kihagyja a kis butus.

Ha nem hagyja ki ezt,

Vasas győzelem lesz.

 

Palicskó az MTK-s,

Hű, de ügyes, ügyes már.

 

Zsiborás a válogatott,

Zsiborás a párhuzamos.

 

Várady Béla nekifut,

A sorfal pedig eldől.

És ezzel a meccs is eldől.

 

Bálint László. Bálint.

Bólint. Bólint. Bólint.

A labdába egy nagyot belebólint.