Főkép

Fülszöveg:

Stevie Honeywellt, a romantikus regényírót és egyedülálló anyát alig pár hét választja el a menyegzőjétől, amikor Matthew, a vőlegénye kereket old Jo MacLeannel, Stevie igéző barátnőjével. Stevie azonban érti a módját, miként szerezze vissza elcsábult szerelmét. Őrült edzésbe és fogyókúrába fog, s kétsége sincs a felől, hogy kapcsolatuk hamarosan ismét édes lesz, mint a méz.
Adam MacLean ugyancsak eltökéli, hogy visszahódítja szíve hölgyét. Csupán rá kell vennie Stevie-t, szövetkezzen vele furfangos tervében. Bár e kilátás egyiküket sem villanyozza fel igazán - mindketten a másikat okolják partnerük elvesztéséért -, Stevie szükség törvényt bont alapon kötélnek áll, amikor önfejlesztési stratégiája csúnyán csődöt mond.
Így esik, hogy a két párocska, mint valami skót néptáncban, párt cserél. A nagy kérdés csak az, kivel ropják majd éppen, amikor a zene elhallgat.
„Szívet melengető, optimista és romantikus” (Katie Fforde)

 

Részlet a regényből:

Miközben hallgatta a hullámok lágy csapkodását, beszívta a kókuszos napolaj illatát, és egy nyúlánk, hosszú lábú, szupermodell alkatú nő mellett hevert, akit alig fedett a fehér bikini, melynek csatján csábító kis strasszkő csillogott az apró, de tökéletes mellek ikerhalma között, Matthew várta, hogy mardosni kezdje a bűntudat. Egy kósza gondolat erejéig ellátogatott az otthon hagyott kövérkés, közönséges küllemű Stevie-hez. Nyilván a számítógépe előtt ül, és szerelmes történeteket ír magányos, elutasított nőknek abban az áldott tudatlanságban, hogy öt nap múlva ő maga is a soraikat fogja gyarapítani. Csak azért fogta el bűntudat, mert nem érzett bűntudatot.    

Tényleg nem akarta, hogy így alakuljon. Tűrhetően elégedett volt Stevie-vel, és apránként kezdett beletörődni, hogy eljátssza Danny apukáját. Aztán egy nap rátalált Jo MacLeanre, az egyik új tervezőre, aki az ő kis fekete Puntója mellett zokogott a céges parkolóban Valentin-nap másnapján. Mindössze pár alkalommal látta korábban, de aki egyszer szemet vetett a nagy barna szemű, hosszú sötét hajú és még hosszabb lábú Jo MacLeanre, soha többé nem feledte. Egyszer váltottak pár szót január végén, egy értekezlet után. A büféasztal körül lézengtek másokkal, hogy felhajtsák a maradék kávét, és egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Jo előtt pöffeszkedik, próbálja lenyűgözni, és célozgat dolgokra. Aztán tessék, két héttel később már a zsebkendőjét nyújtja neki a hideg, esős időben, és azt kérdi tőle, mit szólna egy kávéhoz a sarki kis kávézóban. Ott aztán Jo kiöntötte neki – a jóformán vadidegennek – a szívét, és kétségbeesett vágyódásában, hogy vigaszra leljen, elpanaszolta neki az életét: hogy hogyan költöztek nemrég új házba a férjével, akitől minél messzebb kell kerülnie, de fogalma sincs, hogyan, mert a férje minden lépését figyeli. Jóból dőlt a szó, ahogy szörnyű testi-lelki bántalmazások egész sorát taglalta. Ő meg csak ült, és türelmesen hallgatta. Ki hitte volna, mi mindent fog tenni vele Jo? Főleg ilyen hamar azok után, hogy megértő fület nyújtott neki? 

Bár hízelgőnek találta Jo figyelmét, eleinte valóban őszinte szándék vezérelte. Segíteni akart neki a menekülésben, mielőtt a nagydarab skót túl messzire megy, és egy nap megöli. Az elején, amikor még ártatlan volt a viszonya Jóval, mindenről beszámolt Stevie-nek. Stevie annyira elborzadt, hogy ilyen csúnyán bánhatnak valakivel, hogy ő is felajánlotta a barátságát Jónak. Stevie egyszerűen nem bírta elviselni, hogy mást boldogtalannak lásson. Főleg akkor nem, amikor ő maga repesett a boldogságtól, lelkesen tervezte az esküvőjét, és készült férjhez menni álmai lovagjához.  

Matthew nem tartotta helyénvalónak, hogy rendszeresen hazaviszi Jót, miközben a nő egyre jobban rabul ejti a szívét, de képtelen volt megállni. Látni akarta, ahányszor csak módjában állt. Aztán Jo bevallotta, hogy viszonozza gyengéd érzelmeit. Jo vallomására kis híján szétvetette az öröm. Mintha megütötte volna a főnyereményt. Jo és Stevie olyan jól kijött egymással. Ez persze egyszerre bonyolította és egyszerűsítette a helyzetet, de mindenképpen zűrös volt. Minél tovább tartott, annál több ember sérült, de hiába, nem bírt lemondani Jóról – fel sem merült benne. Jo drog volt, és ő függővé vált.

Eliramodtak hát a napsütésbe, hogy megtervezzék, hogyan hagyja el végre Stevie-t és a kis Dannyt, és összehangolják Jo menekülését a hihetetlen McHulktól. Persze ami MacLeant illeti, jobb, ha résen lesz. Csak isten a megmondhatója, mire vetemedne a fickó, és mit művelne vele, Matthew-val, ha képes volt fenntartások nélkül megütni a törékeny Jót.  

Felkönyökölt, és szemrevételezte a szomszédos napozóágyon elnyúló tüneményt. Tudta, hogy minden küzdelmet megér. Azért nem mardossa a bűntudat, mert nincs hely a szívében, annyira túlcsordul eme igéző szépség iránti vágyától. Mert Jo tökéletes. Legalábbis a lábszára felső részén éktelenkedő vágást leszámítva. Ott landolt ugyanis Adam bakancsa egy rúgás alkalmával. Jo említette, hogy Adam mindig ott üti meg, ahol nem látszik a zúzódás. Igaz, Jo momentán meglehetősen sértetlennek tűnik, és káprázatos formában van. És az a rengeteg szex ezzel a káprázatos formával, kis híján elszáll tőle az agya! Ezen a héten hosszú, epedező volt a szex az ágyban. Otthon gyors és vad volt Stevie kocsijának hátuljában. Kissé nyomasztóan hatott rá, hogy Stevie kocsijában szexel, de nem tartotta vissza. Stevie nem volt ott, hogy szemtanúja legyen. Azért kérte kölcsön tőle aznap este a kocsit, mert Jo eljött megnézni Stevie menyasszonyi ruháját, és haza kellett vinni. A kocsiban aztán sietős, fülledt, átkozottul erotikus menetet zavartak le. Máskor veszélyes, izgalmakkal teli volt Jóval a szex. Mint amikor az építkezésen csinálták egy félkész ház falának támaszkodva. Jo a hátára fonta hosszú, karcsú lábait, hogy még mélyebbre húzza magába, és elég nagy zajt csapott. Ám abban a pillanatban az sem érdekelte volna őt, Matthew-t, ha odacsődül az egész brit hadsereg pápástul. Csak külön pikantériát kölcsönzött volna a jelenetnek, és még lelkesebben folytatja. A csúcson nyilallt belé, hogy Stevie valószínűleg éppen mosogat, miután vacsorát főzött nekik. Ekkor döbbent rá, mennyire kihűltek az érzelmei Stevie iránt ennek a gyönyörűséges, hosszú végtagú, vasalódeszka-hasú nőnek a társaságában, aki ilyen mélységesen igényli a szerelmét és a védelmét. Jo révén soha nem ismert érzések rohanták meg: ő volt az óriás, a hős, a herceg és Robin Hood a varázsszert felhajtott Shrekkel keresztezve.  

Először azt hitte, Jo csak ugródeszkának tekinti őt Adamtől menekülőben, de Jo javasolta, hogy pattanjanak repülőre, és szökjenek kettesben külföldre. És Jo javasolta, hogy tervezzék meg párjuk elhagyását, a menyegző lefújását és az összeköltözés végső logisztikáját. A javaslatot követően pedig, szándékait megpecsételendő, orálisan kielégítette a személyzeti vécében. Ő meg alig hagyta abba a zihálást, már helyet is foglalt a repülőre, és szobát az ötcsillagos szállodába az amúgy is túlterhelt Visa kártyája terhére.

És most itt van, s ez maga a mennyország. Félrepöccintette a lelkiismeret-furdalás kósza morzsáját, valamint az ingeit vasaló és őt hazaváró Stevie képét. Azét a Stevie-ét, aki agyonizgulja magát, hogy épségben hazaérjen Aberdeenből kocsival. Akinek sejtelme sincs, hogy épp az ellenkező irányban, tőle kétezer-négyszáz kilométerre szívja magába a spanyol napsugarakat, és a vágytól megrészegülten forr a vére, mint az ereiben zubogó sangria.

Stevie rendben lesz, győzte meg magát. Még senki sem halt bele egy összetört szívbe. Stevie ennél sokkal rosszabbat is átvészelt már. Persze ki kell majd költöznie (hála az égnek, hogy még mindig csak az ő nevén van a ház!), hogy Jo beköltözhessen. Nem kell hozzá sok idő, és a kis Danny emlékezni sem fog rá. Végtére is nem szokott hozzá, hogy „apunak” szólítsa, és a gyerekek könnyen alkalmazkodnak. Danny Eurodisney-utazására azonban nem szívesen gondolt. Amiatt tényleg furdalta a lelkiismeret. Különösen azért, mert az arra spórolt összegből fedezte a mallorcai kiadásokat. Természetesen visszateszi majd a pénzt. Hisz nem tolvaj.

Ha szóba kerülne, majd azt mondja, Aberdeenben barnult le a szálloda fitnesz-wellness létesítményében. Jo meg a walesi egészségfarm szoláriumára hivatkozik. Stevie sosem fogja megtudni, hogy egy másik nővel repült a napba. Az túl kegyetlen lenne.

 

[…]

 

Stevie új melegítőalsóba, edzőcipőbe, tipp-topp Adidas felsőbe és egy nagyon erős, a dús mellét fegyelmező, szoros melltartóba bújt (nehogy ő vagy a szomszédos futópadon edzők monoklival végezzék). Így jelentkezett a konditeremben Hilarynél az első edzésre. Amikor rájött, hogy Hilary valójában pasi, elszörnyedt. Ráadásul nem átlagos pasi, hanem fiatal, fitt, magas szerelemisten, akinek szívdöglesztő a mosolya, és a hátsója egy paradiót is feltörne. Másrészről, ha valaki, ő aztán tudhatná, hogy a név nem mindig garancia a nemre. Őt magát is megkérte az Éjféli Hold, hogy álnéven írjon, mert a Stevie-re az emberek többségének egy férfi ugrik be. Márpedig az Éjféli Hold olvasótábora külön óhaját fejezte ki, hogy kizárólag női írók merítsenek női szükségleteikből. Írói nevüknek lágyságot, bájt és romantikát kellett megidézni, ezért történt, hogy Paul Slack és Alec Sleaford nevű írótársaiból Paula Sheer és Alexis Tracey lett, és ezért írt ő maga Beatrice Pollen, drága elhunyt nagyija neve alatt. Bea nagyitól örökölte kreatív tehetségét, meleg, előzékeny szívét és nagy, égkék szemét.

Hilary árgus szemmel figyelte, ahogy odamegy a kondigépekhez, és megnézte, mire képes, jobban mondva nem képes. S mintha ez nem lett volna elég megalázó, az irodában még a súlyát, a magasságát és a vérnyomását is megmérte, és kiszámolta a testtömegindexét, amely gyakorlatilag zsírosbödönnek nyilvánította. Igazság szerint az ellenállhatatlan Hilary cseppet sem botránkozott meg azon, hogy már három felüléstől zihál, és ellilul a lépcsőzőgépen, mint a cékla. De legalább a mérlegen nem villant fel: „Hízott libák! Csak szépen sorban, egymás után!”

Vaskos csekkel egyéves tagságot váltott, ezáltal szavatolva maradéktalan elkötelezettségét az ügy mellett. Ráadásul csábította az így nyerhető ingyenhónap és a különleges, „titokzatos” ajándékcsomag. Catherine a recepción csücsült, amikor Hilary hivatalosan köszöntötte Stevie-t a klubban, sajna nem egy nagy nyelves puszival, hanem egy ajándék vizeskulaccsal, tornazsákkal és egy árkedvezményre jogosító, bevezető füzetecskével a szoláriumhoz, a különféle masszázsokhoz és kezelésekhez, valamint egy hétnapos ingyenbérlettel egy tetszőlegesen választott barát részére. A tetszőlegesen választott barát már türelmetlenül várta csinos, hatáskeltő rózsaszín-szürke szerelésben. Stevie füttyentett a láttán.

– Kate-é – magyarázta Catherine.

– Klassz lehet, hogy beleférsz a tizenhét éves lányod ruhájába – jegyezte meg Stevie.

– Az. Amíg nem látsz pucéran, és fel nem fedezed, hogy striák szabdalják a testemet – tódította Catherine, akinek, tekintve  hogy milyen népes famíliával rendelkezett, sikerült figyelemre méltó módon megőriznie a karcsúságát, eltekintve attól a gömbölyödő kis pocaktól, amely miatt állandóan nyavalygott. – Mellesleg, Stevie, frankó a frizud.

– Reggel, amikor megcsinálták, még jobban nézett ki. Azóta lelapította az a kábé tizennégy liter víz, amit kiizzadtam.

– Állatira megfiatalít. Becsszóra!

– Tényleg?

– Tényleg.

Stevie sugárzott a boldogságtól. Akkor „Matthew visszaszerzésének” első szakaszán a küldetés teljesítve.

A két kondinyuszi kipróbált néhány gépet. Catherine meglepően jó formában volt. Igaz, állandóan lótott-futott fel-le a lépcsőn és a kertben a gyerkőcök után, a kutyát is ő sétáltatta, és minden csütörtök este jógaórára járt. Szerette a jógát, gyakran szakított tizenöt percet napközben és este nyújtásra. Jobban megnyugtatta, mint a tányérdobálás vagy a hajtépés. Ezt saját tapasztalatból tudta, ugyanis ezeket is kipróbálta. A kondigéptesztelést követően, míg átruccantak egy kávéra a pazar kávézóba, elhaladtukban beláttak egy spinningórára, és megcsodáltak egy-két formás hímfeneket.

Sorban állás közben Stevie gyomra hirtelen akkorát mordult, mint egy halálos sebet szenvedő véreb.

– Ettél már? – kérdezte Catherine.

– Nem igazán – mondta Stevie.

– Ezt meg hogy értsem? Ettél vagy sem?

– Hát… akkor nem.

– Nem attól fogsz fogyni, hogy nem eszel.

– Ezt mondd az éhségsztrájkolóknak!

– Tudod, hogy értem – mondta Catherine. Hirtelen elfogta az aggodalom. Már várta, mikor omlik össze Stevie. Legutóbb megőrizte a hidegvérét. Az ételmegvonás viszont gyanúsan hajaz az összeomlás kezdetére. Újfent.

– Nem szándékosan nem ettem – közölte Stevie. – Egyszerűen nem mardosott az éhség.

– Na jó, akkor most harapsz valamit. Menj, foglald le ott azt a helyet, egy perc, és veled leszek. 

Catherine-nel nem volt értelme vitatkozni. Catherine-nel sosem volt értelme vitatkozni. Eddie tett rá ugyan néhány kísérletet, de mindannyiszor vereséget szenvedett, és megadása idővel állandósult. Stevie is jobbnak látta, ha most elvonul az ablaknál álló fém kisasztalhoz, ahogy ukázba kapta. Kissé megviselte ez a sok torna meg fodrászkodás éhgyomorra. Alig fél szelet vaj nélküli pirítóst és pár kapucsínót vett magához – legalábbis amióta becsörtetett az életébe Tébolyult MacLean.

Catherine két levesestálnyi habos kávéval, két akkora sonkás-brie-s paniniszendviccsel, mint Stevie lábszára, és két gigászi, gyanúsan mogyoróvajkrémtől illatozó, csokoládémázas sütiszelettel érkezett az asztalhoz.

– Itt ilyeneket árulnak? – bámult Stevie tátott szájjal. Azt hitte, kap két levél fejes salátát és egy szál újhagymát egy szelet ehetetlen, barna pozdorján.

– Még szép. Ez itt nem fogolytábor. Akadnak, akik nem edzeni, hanem csak ebédelni járnak ide. – Catherine bekapta a szendvicsét, de azonnal ki is rántotta a szájából. – Au, au, au, vigyázz, megolvasztották a sajtot! – Aztán arca megdermedt, és élesen megbökte Stevie-t. – Oroszlánszívű veszély három óránál! – szűrte a fogai között, mint egy hasbeszélő.

– Mi?

Stevie megperdült. Pillantása a fekete melegítőalsóban és fekete pólóban tündöklő Adam MacLean összetéveszthetetlen alakjára és lobogó, mesésen vörös loboncára esett. Úgy nézett ki, mint egy izmoktól duzzadó Duracell elem.

– Ó, a túróba, észrevett! – suttogta Stevie, miközben a melák pacák az övébe fúrta tekintetét, és megindult felé. Lassított felvételben – mint a Terminátor.

– Négyszemközt akarsz maradni vele egy percre? – kérdezte Catherine. – Végtére is mindketten nyakig benne vagytok.

– Ne merészelj magamra hagyni ezzel a… ezzel a póznadobálóval fegyveres kíséret nélkül! – horkant fel Stevie.

 – Ne légy nevetséges, Stevie! Itt nem fog bántani, dugig van a hely. Amúgy is vécére kell mennem, és lerí a pasiról, hogy szót akar váltani veled. – Catherine felemelkedett, pont amikor Adam MacLean az asztalhoz ért; köszönésként mereven odabiccentettek a másiknak, ahogy keresztezték egymás útját.

– Nem tuttam, hogy az én konditermem tagja – kezdte Adam lepillantva Stevie-re.

Az ő konditerme? A kutyafáját, micsoda tulajdonosi öntudat!

– Nos, az vagyok – közölte Stevie. Hárítás gyanánt belekortyolt a kávéba, megégette az ajkát, majd szerencsétlen reflexként véletlenül rá is harapott.

– Megengedi, hogy csöppet csatlakozzak? – kérdezte a férfi. Ez egészen illedelmesen hangzott, vélte Stevie. Válaszul metszőn rábámult, de nem mondott nemet. MacLean ezt egyértelműen igennek vette, mert kigyúrt termetét Catherine megürült székére helyezte.

 

– Hallott valamit? – kérdezte a férfi, miközben Stevie felhasadt, duzzadó ajkát fixírozta.

– Nem – hazudta Stevie. – És ön?

– Nem. Cifra ügy, Jo is otthon hagyta a mobilját. Nyilván, hogy ne zargathassam. A szám, amit az egésségfarmhoz adott, magától értetődően nem létezik. Kéccségtelen, azzal jön majd, rosszú vetette papírra.

– Ó. – Stevie-ben halvány bűntudat gyúlt a füllentése miatt, miután a férfi ilyen nyíltan színt vallott, de nem akart olyan részlettel szolgálni, amely hallatán MacLean felkerekedik, és kardélre hányja Matthew-t. Egy szeretője már halott, gondolta fekete humorral, nem hiányzik még egy. A gondolat azonban gyorsan megkeseredett a fejében. Émelygés fogta el.

– Kifundátam, hogyan vessünk véget ennek az ostobaságnak – folytatta a férfi.

– Én is – felelte Stevie hűvösen. Gyanította, hogy a fodrászkodásra és finom testformálásra vonatkozó terve némileg elüt a férfiétól, aki feltehetően repülőgépek eltérítését forralja, hogy Matthew-t a cápáktól hemzsegő tengerbe vesse.

– Tuggya, úgy látom, az egész pszichológia kérdése…

Stevie örömtelen kacajjal félbeszakította. Ezt pont ő mondja! Ő, aki a fejhasználatról csak annyit tud, hogyan ökleljen faltörő kosként valaki más orrába! Főként olyasvalakiébe, akit feleségül vett!

– Kérem, félre ne értsen, MacLean úr, de ragaszkodom a magam módszeréhez – jelentette ki vakmerően. Lüktetett az ajka, és küszködött a kibuggyanni készülő, bosszantó könnyekkel, ráadásul azt sem tudta, a fizikai fájdalom miatt jött-e rá sírhatnék, vagy a férfi irritáló, gyűlöletes jelenléte meg mindaz miatt, amit megtestesít.

Adam egy kártyát húzott elő a melegítője zsebéből, és az asztalra csapta, de úgy, hogy Stevie és a tányérok felugrottak.

– Megbocsásson, csöppet keménykezű vagyok.

Mit nem mondasz!, gondolta Stevie.

– Itt a névjegyem. Ha meggondója magát, és hallani akarja, mit fundátam ki, híjjon fel! Gajra vághatnánk ezt az affért, mielőtt kisiklik a kezünkből. Oszt boldogan éhetnénk tovább.

Stevie-nek cseppet sem tetszett, milyen élvezettel ízlelgette MacLean, hogy „gajra vághatnánk”, bár lehet, csak a tájszólása tette. Mindenesetre nem sok esélyt adott volna neki egy altatódal-éneklő versenyen.

– Mármint ha komolyan vissza akarja kaparintani az emberét. – A férfi vádlón meredt a terülj-terülj asztalkámra. Nem vall kifejezetten elszánt testszobrászra, futott át az agyán. Ezzel sarkon fordult, és már ott sem volt, mire Catherine tökéletes időzítéssel visszatért.

– Szóval? – kérdezte Catherine, majd hátrahőkölt. – Szent szar! A szád! De azért nem húzott be, ugye?

– Csak azt merészelné! – háborgott Stevie, pedig tudta, hogy igen könnyen merészelné. – Nem, a kávé égette meg.

– És?

– Aztán ráharaptam, és fájt.

– Nem, te ügyefogyott némber, úgy értem, és mit akart?

– Ja, állítólag van egy terve, hogyan válasszuk szét Matthew-t és Jót – felelte Stevie nem túl lelkesen.

– És mi az? – Catherine kíváncsian előrehajolt.

– Dunsztom sincs – mondta Stevie, és vállat vont. – Tájékoztattam, hogy nem vagyok rá vevő.

– Miért nem? Legalább meghallgattad volna, mit akar. Végül is egy csónakban eveztek.

Stevie beleborzongott a gondolatba, hogy egy csónakban evez vele.

– Hát, nem kell hozzá jóstehetség, hogy kitaláljam, mit javasolt volna – jelentette ki. – Valószínűleg nyüzsögnének benne a vadászpuskák és a verőemberek.

 

A Kiadó engedélyével.