Főkép

Két évvel a zajos sikerű, és platina státuszt elérő Hard Knocks után újabb albummal jelentkezett a legendás énekes, Joe Cocker. Nem hiszem, hogy 68 évesen nekem lesz ennyi energiám, de szerencsére neki van annyi, hogy a dalain keresztül még nekünk is jut belőle, mégpedig nem is kevés. Először megpróbáltam a lemezt háttérként hallgatni, de nem igazán sikerült, mert minden egyes dalban akadt valami, amire felkaptam a fejem, és nem tudtam folytatni, amit éppen csináltam, így inkább feladtam a hiábavaló próbálkozást, és teljes figyelmemet a lemeznek szenteltem. És milyen jól tettem. Aztán újra és újra meghallgattam, hol a kocsiban, vezetés közben, hol a konyhában, főzés közben, hol meg csak úgy, és mindig arra a következtetésre jutottam, hogy imádom, és kell nekem. A lelkemnek.
 
Pedig nincs benne semmi újdonság, semmi extra, még csak nem is igazán különleges, de talán éppen ezért. Mert Joe Cocker azt az állandóságot jelenti a zenei palettán, amire manapság nincs túl sok példa, hiszen szinte mindenki azon ügyködik, hogy megfeleljen a rajongók vélt vagy valós elvárásainak, nehogy már kimenjen a divatból, ám sajnos ez olykor azzal jár, hogy egyesek nevetségessé, sőt, hiteltelenné válnak. Joe Cocker nem ilyen. Ő azt csinálja, amit szeret, amihez ért, ami jól áll neki, amivel megszólítja a hallgatókat. Ehhez viszont az kell, hogy ne csak elénekelje, hanem előadja a dalokat. Hogy ott legyen minden szóban és hangban.
 
Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy egyes dalokban ilyen erős legyen a női vokál, de jól választott, hiszen a hölgyek remekül ellenpontozzák, és egyben kiegészítik Cocker rekedtes, közel sem tökéletes hangját. Mondjuk ugyanezt teszik a fúvósok is, melyeket egyébként is különösen szívesen hallok ilyen zenei környezetben. Legjobb példa erre a meglepően dögösre sikerült „I’ll Be Your Doctor”, ami talán a legnagyobb kedvencem a lemezen, bár szorosan utána következik a „I Come In Peace”, ami a címadó „Fire It Up” tökéletes párja. Alapban mindkettőben country hatásokat érzek, ám olyan tüzesek, hogy bizony inkább a rock jön ki belőlük. Imádom őket, mert amellett, hogy soha nem bírom ki riszálás nélkül, mindig képesek feltölteni energiával, vagyis ha jobban belegondolunk, jobb hatással vannak rám, mint egy jó erős reggeli kávé vagy egy ízletes zöld tea.
 
 
Persze akadnak lágyabb, érzelmesebb dalok is, mint például a „You Don’t Need A Million Dollars” és a „Younger”, melyek bizonyítják, hogy Joe Cocker képes visszafogottan, lágyan is énekelni, ám hiába szépek és érzelmesek, én érzem, hogy nem ez az igazi terepe, és ez talán legjobban a kissé már giccsbe hajló „You Don’t Know What You’re Doing To Me”-ben tűnik fel. És hogy mi az, ami a leginkább illik ehhez az idén 69. évét betöltő énekeshez? Hát a blues-rock, amire legjobb példa a „Eye On The Prize”, a „The Letting Go” és a „Weight of The World”. Kár, hogy ilyen kevés jutott ilyesmiből a lemezre, de ne legyek telhetetlen, mert ezek viszont igazán remekül sikerült darabok.
 
Fontos, hogy a Fire It Up nótái nem új szerzemények, hanem főleg country dalok feldolgozásai, melyeket Joe Cocker és csapata alakított olyanná, amilyenné. Nem volt szerencsém hallani az eredetiket, így nincs viszonyítási alapom, de azt tudom, hogy ilyen formában igazán tetszetősek, olyannyira, hogy képes vagyok őket sokszor egymás után meghallgatni, és ami a legszebb, minden alkalommal új dolgokat fedezek fel bennük. És ez jó, nagyon jó. Imádom, úgy ahogy van.
 
Előadó:
Joe Cocker – ének
 
Közreműködők:
Ray Parker Jr. – gitárok
Joel Shearer – gitárok
Tim Pierce – gitárok
Tom Bukovac – gitárok
Chris Chaney – basszusgitár
Dorian Crozier – dobok és ütőhangszerek
Jamie Muhoberac – billentyűs hangszerek
Matt Serletic – billentyűs hangszerek, programozás
Michael Finnigan – billentyűs hangszerek
Jeff Babko – harsona
George Shelby – szaxofonok
Cleto Escobedo III – szaxofonok
Jamie Hovorka – trombita
John Daversa – trombita
Julie Gigante – hegedű
Roger Wilkie – hegedű
Brian Dembow – brácsa
Steve Erdody – cselló
Sherree Brown, Mabvuto Carpenter, Ayana Williams, Kara Britz, Michael Finnigan, Maxine Waters, Julia Waters, and RDVZ A Capella Group: Anh Nguyen, Melinda Porto, Nicholas Tubbs, Melanie Fernandez, Richie Ferris, Jeremy Hitch – háttérvokál
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Fire It Up
2. I’ll Be Your Doctor
3. You Love Me Back
4. I Come In Peace
5. You Don’t Need A Million Dollars
6. Eye On The Prize
7. Younger
8. You Don’t Know What You’re Doing To Me
9. The Letting Go
10. I’ll Walk In The Sunshine Again
11. Weight of The World
 
Diszkográfia:
Stúdió albumok:
With a Little Help from My Friends (1969)
Joe Cocker! (1969)
Joe Cocker (1972 ) (Európában 1973-ban Something To Say címen)
I Can Stand a Little Rain (1974)
Jamaica Say You Will (1975)
Stingray (1976)
Luxury You Can Afford (1978)
Sheffield Steel (1982)
Civilized Man (1984)
Cocker (1986)
Unchain My Heart (1987)
One Night of Sin (1989)
Night Calls (1991)
Have a Little Faith (1994)
Organic (1996)
Across from Midnight (1997)
No Ordinary World (1999)
Respect Yourself (2002)
Heart & Soul (2004)
Hymn for My Soul (2007)
Hard Knocks (2010)
Fire It Up (2012)
 
Válogatás albumok:
Cocker Happy (1971)
Joe Cocker`s Greatest Hits (1977)
The Best of Joe Cocker (1983) Ausztráliában
Joe Cocker, 14 Classic Hits (1987)
I Love the Night (MC) (1988)
The Best of Joe Cocker (1992)
The Long Voyage Home (box set) (1995)
Greatest Hits (1998)
The Anthology (1999)
Greatest Love Songs (2003)
The Ultimate Collection 1968-2003 (2003)
Ultimate Collection (2004)
Gold (2006)
Classic Cocker (2007)
Icon (2011)
 
Élő felvételek:
Mad Dogs & Englishmen (1970)
Live in LA (1976)
Space Captain (1976)
Live in New York (1981)
Joe Cocker Live (1990)
On Air (1998)
Standing Here - Live in Colorado (2001)
The Complete Fillmore East Concerts (2006)
Live at Woodstock (2009)