Főkép

Azt már a nyáron megjelent Változom (EP) is bizonyította, hogy a Perfect Symmetry nem tétlenkedett az elmúlt három évben. A Szabad akarat lemez sokkal inkább dallamos rock volt, alig volt benne progresszív elem, viszont újdonságként jelent meg rajta a magyar nyelvű ének. A Tökéletes szándék zeneileg valamelyest visszakanyarodott a gyökerekhez, viszont megtartotta a magyar szöveget.
 
Sajnos jól jellemzi a magyar rockzenei piacot, hogy a lemez „csak” a Hammer magazin december-januári számának mellékleteként jelent meg. Másrészt lehet a dolognak pozitív hozadéka is: így minden bizonnyal eljut olyanokhoz is, akik egyébként nem is hallottak volna róla. Az anyag pedig van olyan fogós, hogy az egyszeri rocker bekapja a csalit és koncerteken is megtekintse a bandát.
 
Mint azt már megszokhattuk a csapattól, a korongon kiemelt szerepet kapnak a billentyűs hangszerek, Kovács Péter pedig avatottan kezeli azokat. A másik Kovácsra sem lehet panaszunk: hangterjedelme nagy, hangszíne remekül illik a muzsikához, egyedül a helyenként nyakatekert dallamvezetést érheti kritika. A gitárosok hozzák a formájukat, ugyanakkor virtuóz megoldások nincsenek a lemezen, a központi szerep egyébként is az éneké.
 
A Tökéletes szándék mindössze 50 perc, ez meglepő, hiszen újabban ennél hosszabb anyagokhoz vagyunk szokva. Az 5 perc körüli átlagos számhossz is alacsonynak számít ebben a műfajban. Sokkal jobban járunk azonban így, mintha három töltelékszámmal is megspékelték volna az anyagot. Feszes a tempó, nincsenek üresjáratok, fölösleges sallangok.
 

 
A tíz szám közül a középtempójúak vannak többségben, pörgős dal egyáltalán nincs a lemezen, viszont mindegyik számra jellemző a líraiság. Talán a megszokás teszi, de számomra kiemelkednek az EP dalai („Változom”, „Álarcod mögül”, „Vigyázok rád”, „Most másról van szó”). A többi szám közül érdemes megemlíteni a záró „Búcsúzni jöttem”-et, amely spártai hangszerelésével (ének, zongora) olyan klasszikusok mellé helyezhető, mint a Queensryche „Someone else?”-e. Azért reméljük, a fiúk nem gondolják komolyan a dalszöveget, és hamarosan új anyaggal örvendeztetnek meg bennünket.
 
Nem feltétlenül szükséges elmondanom, kiknek ajánlom a lemezt: a prog rock-rajongók a legelkötelezettebb zenefogyasztók közé tartoznak, a többségükhöz ilyen vagy olyan módon úgyis eljut. Emellett azonban a dallamos, AOR anyagok kedvelőinek is érdemes tenniük egy próbát a Tökéletes szándékkal. A lemezt a decemberi Hammer kifutása után digipack formában is megjelenteti a kiadó.
 
Az együttes tagjai:
Kovács Attila - ének
Kusinka Tamás - gitár
Cselényi Ferenc - gitár
Kovács Péter - billentyűs hangszerek
Szkróbó Szabolcs - basszusgitár
Bánhalmi Zsolt - dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Életjel
2. Változom
3. Miért nem vagy itt?
4. Vigyázok rád
5. Hősök nélkül
6. Álarcod mögül
7. Most másról van szó
8. Kegyes hazugság
9. Újra egyedül leszek
10. Búcsúzni jöttem
 
Diszkográfia:
Dream and Reality (Symmetry néven, demó, 1996)
Morning (Symmetry néven, demó, 1998)
The Human Machine (2001)
Szabad akarat (2009)
Változom (2012) EP
Tökéletes szándék (2012)