Főkép

Két éve nagy visszhangot váltott ki, hogy a már kifutottnak hitt, de egykoron igenis hatalmas akciósztárok összeálltak néhány, szintén kiöregedő (de azért náluk még fiatalabb) társukkal, és összehoztak egy olyan akciófilmet, ami ugyan nem volt tele drámai alakításokkal, emberi sorsfordulatokkal vagy épp többrétegű összeesküvéssel, de minden olyan benne volt, ami miatt szeretjük az akciófilmeket: rengeteg lövöldözés, látványos harcjelenetek, egyszerűség, ami fáradtan is élvezhetővé teszi az alkotást és azért egy főleg nagy vonalakban átgondolt sztori, mindez igényesen tálalva. Ez volt az Expendables vagyis A feláldozhatók, amiben olyan színészek tűntek fel, mint Sylvester Stallone, Jason Statham, Jet Li, Mickey Rourke, Eric Roberts, egy-egy rövidebb időre pedig még Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger is tiszteletét tette a filmben. És valljuk be őszintén, imádtuk a filmet.

Erre aztán jött a második rész, hiszen megéri megcsinálni, elvégre az embereknek már tényleg az garancia, hogy ilyen nevek szerepelnek benne, és mivel nem túl nehéz a recept, a brigád meg elég tapasztalt hozzá, hogy ezt másodszor is le tudják így forgatni, ezért ez is sikergyanús filmnek ígérkezik. Mindehhez még az is hozzájárult, hogy szárnyra keltek a nagy találgatások is (idővel pedig a hivatalos bejelentések is megtörténtek), hogy olyan nevek is felbukkannak majd az eddigiek mellett, mint Chuck Norris (akinek csak annyit kellett csinálnia a trailerben, hogy leveszi a napszemüvegét a szétlőtt díszlet előtt sétálva és máris mindenki tudta, hogy ő bizony kemény) és Jean-Claude Van Damme (akinek állítólag az a kikötése volt a szereplésével kapcsolatban, hogy Segallal nem játszik együtt), no meg Bruce Willis és Schwarzenegger is nagyobb szerepet vállalnak majd a filmben.

És azt kell mondjam, A feláldozhatók 2 sok tekintetben jobb lett, mint elődje. Na jó, itt kicsit több logikátlanságot fedezhet fel az ember a sztorival meg a karakterek indítékaival kapcsolatban, de azért annyira még ez sem vészes. Tulajdonképpen kávé módjára kettő-az-egyben akciófilmet kapunk, így már az első perctől kezdve pörögnek az események, száguldoznak a járgányok, hullik az ellenség, fogy a lőszer és dőlnek össze az épületek. Aztán persze minden hepi, sikeres akció, meg nagy sörözés a törzshelyen, miközben az új, fiatal társat is be lehet mutatni kicsit, merthogy a továbbiak során még fontos szerepe lesz. Ezután pedig jön az új meló, persze galibával meg másik zsoldoscsapattal összetűzésbe keveredve, de legalább megvan, hogy kiket kell legyilkolni a maradék majd` egy órában.

A film tulajdonképpeni második fele pedig kicsit elkalauzol minket Albániába, meg talán Ukrajnába (ez nem derül ki pontosan, de nagyjából valahol „keleten” vagyunk). Zsarnok zsoldosvezér, elhurcolt kelet-európai falusi férfiak, gyermekeiket fegyverrel védelmező asszonyok és persze a segítőkész Feláldozhatók. Nagyjából ennyi a lényeg a történet szempontjából, erre már így is több szót vesztegettünk, mint kellett volna.

Három dolog miatt lett különlegesen jó ez a film. Az első a nagy akciósztárok tömege (ha mindegyikük egy korábbi filmben szereplő karakterét alakította volna, akkor ez egy szép kis crossover lett volna), és habár olyan sokan vannak, hogy emiatt nem kapnak egyenként akkora szerepet, mint amikor egyedül játszanak, azért a film készítői igyekeztek mindenkire épp elég figyelmet fordítani. A második az igényesség. Ez az, ami megkülönbözteti a jó akciófilmet a rossztól. Itt szerencsére épp eléggé kitalálták a sztorit, a szereplőket és a motivációkat, hogy a film ebben a stílusban jónak számítson, az effektek jól meg lettek csinálva, a koreográfiát megint csak ügyesen eltalálták a harci jelenetek esetében, a zene is illett az egészbe, a vágások pedig épp annyira voltak gyorsak, hogy érezzük a ritmust, de ne legyen felfoghatatlan az események sodra. Szóval ebből a szempontból is minden a helyén van.

A harmadik, legfontosabb tényező pedig a kiszólások. Amikor annak idején a Tango és Cash-ben Stallone szájából a „B*zi Rambo!” szaladt ki, mindenki el volt ájulva, hogy ez márpedig mekkora! Azt nem tudom, hogy ezt akkoriban Stallone akarta-e vagy más, de tény, hogy itt van bőven kiszólás a zsánerre és a felbukkanó színészekre. Itt van például Chuck Norris. Na, ő semmi mást nem csinál, csak az elmúlt pár évben róla elterjedt mondásoknak megfelelően viselkedik („Hallom, megmart egy királykobra.” „Igen! De 5 napnyi kínzó fájdalom után...a kobra meghalt!”). Vagy amikor régi szomszédunk, az időutazó robotember, Schwarzi áttöri a bánya bejáratát eltorlaszoló kőhalmot, szájában egy szivarral kihajol a jármű ablakán és csak annyi hagyja el a száját, hogy „Visszatértem!”. Ezt a felsorolást még tudnám egy jó ideig folytatni, de azért nem akarok lelőni minden poént, például Bruce Willisét sem.

Habár a második részben „hozzáadott” sztárok nem kapnak akkora szerepet, mint azt előre gondoltuk és néhányan hiányoznak az elsőből is, azért szép tabló lett ez így! Egyszóval, aki szerette az első részt, szereti a régi akciófilmeket és zsáner keretein ugyan nem túlmutató, de annak lehetőségeit maximálisan kihasználó igényes alkotásra vágyik, annak bátran merem ajánlani A feláldozhatók második részét.