FőképNagyapám fegyvert rejteget. Nem igazán tudtam, hogy mire is számíthatok a cím alapján. Gondoltam, családregényről, esetleg családtörténeti dokumentációról lehet itt szó, mely olykor-olykor kikacsint a nagyvilág eseményeire is. Tévedtem. A könyv közel sem volt annyira személyes hangvételű, mint amilyenre számítottam. Természetesen akadtak benne bőven utalások Gärtner-Kertész Tibor felmenőire, nagynénikre, dédapákra és dédanyákra, szülőkre, nagyszülőkre és egyéb rokonra, és vannak konkrét történetek róluk. De az anekdoták nem csak a család történetét gyarapítják, hanem hozzátesznek valamit az I. világháborút megelőző boldog békeidők, vagy a még korábbi, kiegyezés környéki idők történelméhez is. Na, meg a későbbi időkéhez. Kicsit összevissza soroltam volna fel, hogy honnan is szemezget a könyv? Nem véletlenül, ezzel pontosan a kötet csapongásait szerettem volna tükrözni. Mert miközben a könyv igyekszik történelmi ismeretterjesztő írás maradni, egy személyes családtörténet is elkezd kibontakozni a szemeink előtt. Hirtelen felbukkan egy alak a kiegyezés korából, azután pedig hatalmas ugrásokkal máris az író nagyapjának házasságánál vagyunk. Egyszer egyik rokonát követjük figyelemmel, majd pár bekezdéssel később teljesen máshová kalandozunk, nem csupán térben, de időben is.

Nem vitatom a szerző tudását és kutatómunkájának alaposságát. Ha valakit érdekel, hogyan éltek, miként gondolkodtak az emberek az első világégést megelőző boldog békeidőkben, a háború alatt és után, milyen szokások uralkodtak, vagy éppen milyenek voltak a társadalmi osztályok – egyszóval azok az információk, melyek az egyszerű történelemkönyvekből megtanult száraz tudásanyagot megelevenítik, lüktetővé teszik, akkor ez a könyv magával ragadja majd az illetőt. Ezeket a részleteket fényképek, újságcikkrészletek, tanulmányok és levéltöredékek teszik még élőbbé, még hitelesebbé. Helyenként olyan apróságokra tud reflektálni Gärtner-Kertész, amikről máshol nem olvashatunk, sőt, talán eszünkbe sem jut ilyeneken elgondolkodni (példának okáért itt van az elhúzódó világháború során igencsak kényes kérdéssé vált alsóneműk ügye). És pontosan ebből látszik, hogy a szerző valóban hatalmas tudás birtokában van – és mindezek mellett hihetetlenül lelkes.

Ugyanakkor az író mintha nem tudta volna eldönteni, mit is szeretne pontosan. A cél nyilvánvalóan egy személyes történelmi könyv lett volna, ahol a nagyvilág eseményei mellett a saját családja sorsára is kitekint. Ötletnek egyáltalán nem rossz, de nehéz megvalósítani, és úgy gondolom, itt nem sikerült maradéktlanul. Sem történelmileg nem olyan összeszedett, hogy az ember értse a különböző ok-okozati összefüggéseket (a kisebb egységeken belül ezzel ugyan nincs probléma), sem a hirtelen felbukkanó családtagokat nem tudjuk pontosan hova tenni. A könyv más formában igenis a világ egyik legtökéletesebb könyvévé válhatott volna, így, ebben a szerkezetben azonban előfordul, hogy a személyekkel, helyekkel, időpontokkal telezsúfolt szöveg nehezen értelmezhető és követhető.

Nagyon remélem, hogy olvasómat nem riasztottam el, mert eszem ágában sincs temetni ezt a könyvet! Ha valóban élvezni szeretnénk – és a kor is érdekel bennünket –, akkor azt javaslom, vegyünk kezünkbe egy szakkönyvet, tanulmányozzuk alaposan a történelmünket (nagy vonalakban már a kiegyezéstől, részletesebben pedig az XIX. század végétől egészen az első világégés utáni időkig), majd amikor összeállt a fejünkben az összkép, szilárd és biztos már a váz, vegyük kezünkbe Gärtner-Kertész Tibor Nagyapám fegyvert rejteget című kötetét és hagyjuk megelevenedni a frissen megtanult történelmet. Hiszem, hogy ez a módszer kellően élvezhetővé teszi a Scolar Kiadó könyvét, mert így nem fog annyira zavarni bennünket a sok csapongás, hirtelen váltás és meg tudjuk majd adni ennek a lelkes, szenvedélyes és valóban nagy tudást rejtő, gyönyörű, minőségi kiadású könyvnek azt, ami megilleti.