Főkép

Amikor híre ment, hogy Temesi Bartókról készül életrajzi regényt készül írni, sokan meglepődtek. Hiszen ő a kezdetek kezdetétől saját önéletrajzát csiszolgatta: a legkülönfélébb formai bravúrokkal övezve, de mégiscsak a Szegedről Budapestre, majd Amerikába és Hollandiába vezető utat ismerhetjük meg műveiben, alighanem jócskán kiszínezve. És ha jelen volt is a művekben más történetszál az előbb-utóbb összeért a saját életpályáéval. Még újságregénye, a Kölcsön idő sem tér el ettől a recepttől, hiszen a rovatok között megtaláljuk saját visszaemlékezéseit is, ráadásul a szerkesztő személyisége nyilvánvalóan megegyezik az író Temesiével. Hogyan illeszkedhet ebbe az életműbe Bartók Béla pályájának ismertetése? Tulajdonképpen már a legutóbbi, Amszterdam stb. című regény is kilógott a sorból: nem igazán voltak benne eredeti ötletek, formai megoldások, hiányzott a spiritusz. Nem csoda, hogy a közönség fenntartásokkal várta a Bartókot is: Temesi elég sokáig hallgatott, utoljára a Szlengbloggal kapcsolatos botránya miatt lehetett hallani róla (ez egyébként a könyvben is megjelenik).
 
Az író egy ravasz cselt hajtott végre: írt egy könyvet Bartók Béla életéről – és beleírt egy másikat a sajátjáról. A Bartók terjedelmileg valóban kitesz két könyvet. Szerkezetileg három szál fut végig a történeten: a fiatal Bartók pályája gyerekkorától első nagyobb sikerekig, az idős, beteg Bartók amerikai élete, illetve Temesi (azaz Életrajzíró) életének eseményei nagyjából a 90-es évek közepétől a közelmúltig. Lehet vitatkozni róla, melyik szál a hangsúlyosabb: terjedelmileg persze egyértelműen a Bartók Béla életét bemutató részek alkotják a mű nagyját, ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy azok a legsikerültebb epizódok. Mindenféleképpen erénye a könyvnek, hogy az ikonná merevedett Bartók-kép helyett emberi arcot ad a zeneszerzőnek, akivel lehet rokonszenvezni, akivel vitába szállnánk, vagy akit éppen sajnálnánk. Temesi kétségtelenül alaposan beleásta magát a Bartók-irodalomba – nem is meglepő, hiszen saját bevallása szerint évtizedek óta készül az életrajz megírására –, de ez nem biztos, hogy elég lett volna a regényhez. Ahogy ő maga fogalmazott, a könyv „ál-dokumentumregény”, hiszen ahol hiányoztak az ismeretek, ott az írói fantáziát hívta segítségül.
 
Temesi számos forrást használt fel a regény írásakor, ezek közül sokat bele is épített a kész műbe: leveleket, dokumentumokat olvashatunk, amelyek erősítik a hitelesség látszatát, még ha a Bartók-szálak jelentős része fikció is marad. Bármennyire érdekes is Bartók élete, ennek a regénynek az erőssége a „temesiáda” továbbszövése. Az Életrajzíró meséjét továbbvivő történetszálak egész egyszerűen izgalmasabbra sikerültek, mint a többi – valószínűleg a szerzői szándék ellenére. De a szóban forgó időszak mind Temesi, mind az ország életében fordulatokban gazdag volt, és közvetlen hatással van jelenünkre. A szerző pillanatnyi habozás nélkül foglal állást politikai kérdésekben, kíméletlenül ítéletet mond ellenfelei felett – mindeközben pedig esendő, támogatásra szoruló ember marad. A valóságshow-k korszakában közhellyé vált az „önmagát adja” kifejezés, mégis illik az itteni Temesi-képre: láthatjuk az író bűneit, hibáit, csalárdságát, alkoholizmusát, önzését, stb.
 
Kérdéses persze, hogy ezt várjuk-e egy Bartók-regénytől. Bizonyára sokan nem, talán van, aki elégedett lett volna, ha csupán a mű ténylegesen Bartókkal foglalkozó kétharmada látott volna napvilágot. Ám akik a könyvet elsősorban Temesi Ferenc új könyveként vették kézbe, valószínűleg elégedettek vele.