FőképFülszöveg:
Te is félsz az intimitástól, mint mindenki más. Bizalmas viszonyra vágysz, de nem mutatod meg magad. Ez az egyik legfontosabb konfliktusforrás a barátok és a szerelmesek között: egyikük sem akar felhagyni a védekezéssel, egyikük sem mer teljesen pőrén, őszintén és nyitottan fordulni a másik felé, pedig mindketten vágynak rá. Ezért mindennapossá váltak a “cserbenhagyásos" kapcsolatok az olyan társadalmakban, mint a miénk, amely egyre inkább elfogadja az alkalmi szexet. Ugyanakkor egyre hangsúlyosabban van jelen az az általános érzés is, miszerint hiányzik a valódi intimitás. E nélkülözhetetlen értéknek kevés köze van a testi érintkezéshez, bár a szex kétségkívül egy lehetséges ajtó. Azonban sokkal fontosabb legmélyebb érzéseid és sebezhetőséged őszinte feltárása. A sebek nem tudnak begyógyulni, ha nem feded fel őket. Minél inkább rejtegeted őket, annál veszélyesebbé válnak, halálos fekéllyé fertőződhetnek.

Ebben a gyengéd és szeretetteljes útmutatóban Osho lépésről lépésre bemutatja, mit tehetsz annak érdekében, hogy ezt megváltoztasd. Kiderül, mi teszi félelmetessé az intimitást, és hogyan győzheted le ezeket a félelmeket, hogyan erősítheted meg önmagadat és kapcsolataidat annyira, hogy bátran adj és örömmel fogadj őszinteséget és bizalmat. Aki bízik és hisz önmagában, csak az tud megbízni másokban. Ez az intimitás alapja. Arra vágysz, hogy a másik valóban intim viszonyba kerüljön veled, lemondjon a védekezésről, feltárja előtted sebeit, levesse minden álarcát, s anyaszült meztelenül forduljon feléd? Neked kell megtenned a kezdő lépést. Légy önmagad, nem törődve a következményekkel! A színlelés vagy a mások tanácsai szerint élt élet elvesztegetett idő.

Részlet a könyvből:

Tartalomjegyzék

Előszó

Kezdjük a legelején: Az intimitás ABC-je
Kezdd ott, ahol vagy
Légy hiteles
Hallgass önmagadra
Bízz önmagadban

Intimitás másokkal: A következő lépések
Légy látható
Magányra szükséged van
Kapcsolódás, nem kapcsolat
Vállald az őszinteség kockázatát
Tanuld meg a csend nyelvét

Négy buktató
A gépies reakciók
A biztonság fogságában
Árnyékboxolás
Hamis értékek

Az átalakulás eszközei
Fogadd el önmagad
Ne harcolj a sebezhetőséged ellen
Légy önző
Egy meditációs technika

Az intimitás felé vezető úton: Kérdések és válaszok
Miért találom félelmetesnek a vonzó embereket?
Miért érzek öntudatot?
Hogyan maradhatok önmagam?
Mi az, hogy adni, és mi az, hogy elfogadni?
Milyen választ ad a valódi intimitás?

A szerzőről

Előszó

Mindenki fél az intimitástól – más kérdés, hogy felismered-e vagy nem. Az intimitás azt jelenti, hogy őszintén megnyílsz egy idegen előtt – és mindannyian idegenek vagyunk egymás számára; senki nem ismer senkit. Még önmagunk számára is idegenek vagyunk, mert nem tudjuk, kik vagyunk valójában.
Az intimitás azt jelenti, hogy közelebb jutsz egy idegenhez. De ehhez meg kell szabadulnod minden védekező mechanizmusodtól; csupán úgy érheted el az intimitást. És ekkor támad fel benned a félelem: ha semmilyen módon nem védekezel többé, ha leveted az összes álarcodat, ki tudja, mit tesz majd veled ez az idegen? Ezeregy dolgot rejtegetünk önmagunkban, nem csupán mások, de saját magunk elől is, mert egy beteg emberiség nevelt fel minket tele elfojtásokkal, gátlásokkal, tabukkal. És úgy érzed, hogy valakivel, aki idegen számodra – függetlenül attól, hogy talán már harminc vagy negyven éve élsz együtt vele, az idegenség sosem tűnik el – nagyobb biztonságban vagy, ha megőrzöl egy-két védelmi eszközt magadnak, ha tartasz egy kis távolságot, mert a másik kihasználhatja gyengeségedet, törékenységedet, sebezhetőségedet.
Mindenki fél az intimitástól.
És a problémát még tovább nehezíti, hogy mindenki vágyik az intimitásra. Mindenki sóvárog utána, mert máskülönben egyedül maradsz az univerzumban – barát nélkül, szerető nélkül, bizalmas nélkül, olyan társ nélkül, aki előtt őszintén feltárhatod minden sérelmedet. Mert a sebek nem tudnak begyógyulni, ha nem tárjuk fel őket. Minél jobban rejtegeted őket, annál veszélyesebbé válnak. Rákos fekéllyé fertőződhetnek.
Egyrészt az intimitás létszükséglet, és emiatt mindenki vágyik rá. Azt akarod, hogy a másik olyan intim viszonyba kerüljön veled, hogy lemond a védekezésről, feltárja előtted a sebeit, leveti minden álarcát és hamis személyiségét, és anyaszült meztelenül fordul feléd. Másrészt azonban mindenki fél az intimitástól – bizalmas viszonyra vágysz, de nem mondasz le a saját védelmi eszközeidről. Ez az egyik legfontosabb konfliktusforrás a barátok és szerelmesek között: Egyikük sem akar felhagyni a védekezéssel, egyikük sem mer teljesen pőrén, őszintén és nyitottan fordulni a másik felé – pedig mindketten vágynak rá.
Ha nem szabadulsz meg az összes elfojtástól és gátlástól – melyet a vallás, a kultúra, a társadalom, a szülők és az iskola neveltek beléd – sosem tapasztalhatod meg az intimitást. És neked kell megtenned a kezdő lépést.
Pedig ha nincsenek benned elfojtások és gátlások, akkor sebesüléseid sem lehetnek. Ha egyszerű, természetes életet élsz, nincs miért félned az intimitástól, és részed lehet abban a határtalan örömben, amikor két láng olyan közel kerül egymáshoz, hogy szinte egyetlen lángban egyesülnek. És ez a találkozás csodálatosan felemelő, boldog teljességérzetet nyújt. Ahhoz azonban, hogy részed lehessen benne, előbb tökéletesen rendbe kell tenned a saját házad tájékát.
Csupán aki meditál, az tapasztalhatja meg az intimitást. Neki nincsen semmi rejtegetnivalója. Már kivetett magából minden félelmet. Nincs benne más, csak csend és szerető szív.
El kell fogadnod önmagadat teljes valódban. Ha nem tudod maradéktalanul elfogadni önmagadat, hogyan várhatod, hogy mások elfogadjanak? És ha mindenki elítélően vélekedik rólad, az csak egyetlen dolgot eredményezhet: önutálatot. Amit rejtegetned kell; nem az a szép tulajdonság, amit lelkesen mutogatnál másoknak. Tudod, hogy csúnya dolgok rejtőznek benned, tudod, hogy undorító dolgokat igyekszel leplezni, tudod, hogy az állati természet bujkál a bensődben. Hacsak nem formálod át a hozzáállásodat, és fogadod el önmagadat a létezés állatainak egyikeként…
Az állatok éppolyan részei a létezésnek, mint az ember, az egész nem tesz különbséget közöttük. De az embereknek azt tanítják: “Nem vagytok állatok, az állatok sokkal alacsonyabb rendűek nálatok. Emberi lények vagytok.” Amivel egy téves felsőbbrendűség-érzetet sugallnak. Valójában azonban a létezés nem ismer felsőbb- és alacsonyabb-rendűséget. A létezés tekintetében minden egyforma: a fák, a madarak, az állatok, az emberek. A létezés természetéhez tartozik, hogy mindent teljes valójában fogad el; nem ítélkezik.
Ha feltétel nélkül elfogadod a nemiségedet, ha elfogadod, hogy az ember és minden evilági létező mulandó, hogy az élet egy nagyon vékony fonál, ami bármelyik pillanatban elszakadhat… Amint ezt elfogadod, és leveted hamis énképeidet – a Nagy Sándor vagy a hatalmas Muhammad Ali maszkodat – végre megértheted, hogy mindenki gyönyörű a maga hétköznapiságában és mindenki esendő; ilyen az emberi természet, nem vagy acélból. Olyan testben élsz, ami nagyon törékeny. Harminchat és negyvenegy celsius fok között húzódik az életed, csupán öt fokra terjed ki az életed hőmérsékleti skálája. Ha lejjebb csúszik, halott vagy, ha feljebb szökik, halott vagy. És ugyanez vonatkozik még ezeregy dologra a testedben. Az egyik legalapvetőbb igényed az, hogy szükség legyen rád. Mégsem akarja senki elfogadni, hogy “alapvető igényem, hogy szükség legyen rám, hogy szeressenek, hogy elfogadjanak.”
A végtelen nagyravágyás és álszentség világában élünk – ezért szül az intimitás félelmet. Nem az vagy, akinek mutatod magad. Valótlan képet mutatsz magadról. Szentnek akarsz látszani, de mélyen belül gyenge emberi lény maradsz tele vágyakkal és álmokkal.
Első lépésként el kell fogadnod önmagadat olyannak, amilyenek vagy – az összes hagyomány ellenére, ami őrületbe kergette az egész emberiséget. Amint sikerült elfogadnod önmagad a jelen állapotodban, az intimitástól való félelem tovaszáll. Nem veszítheted el többé a tekintélyedet, a nagyszerűségedet, az egódat. Nem veszítheted el a jámborságodat, az ájtatosságodat – mert te magad szabadultál meg tőle. Akár egy kisgyermek, tökéletesen ártatlanná váltál. Szabadon kitárulkozhatsz, mert a bensődet nem csúnya elfojtásokból kifejlődött perverziók töltik meg. Kimondhatsz bármit, amit őszintén érzel. Ha készen állsz az intimitásra, a másikat is őszinteségre ösztönzöd. A te kitárulkozásod segít abban, hogy a másik is megnyíljon feléd. Kendőzetlen egyenességed révén a társad is megtapasztalhatja az egyszerűség, ártatlanság, bizalom, szeretet, őszinteség örömét.
Ostoba képzetek fogságában élsz, és attól rettegsz, hogy ha túl közel kerülsz valakihez, az visszaélhet a helyzetével. De törékeny lények vagyunk – minden létező között a legtörékenyebbek. Az embergyermek minden állat kölykénél esendőbb. A többi állat gyermeke életben marad anya nélkül, apa nélkül, család nélkül is. De az ember gyermeke azonnal meghal. Ebben a törékenységben azonban nincsen semmi szégyellnivaló – ez a tudatosság legkifinomultabb megnyilvánulása. A rózsa virága is gyenge, nem sziklaszilárd. És nem kell rosszul érezned magad amiatt, hogy rózsa vagy, és nem szikla.
Ha két ember között meghitt viszony alakul ki, csupán akkor szűnnek meg idegenek lenni egymás számára. És nagyszerű élmény rádöbbeni arra, hogy nem csak te vagy tele gyarlóságokkal, hanem a másik is – talán mindenki – végtelenül esendő. Mindenre igaz, hogy a kifinomultabb megnyilvánulása egyben gyengébb is. A gyökerek nagyon erősek, a virág azonban már közel sem olyan erős. Abban rejlik a szépsége, hogy nem erős. Reggel kibontja a szirmait a nap felé, egész nap táncol a szélben, az esőben, a napsugarakban, estére pedig lehullanak a szirmai; nincs többé.
Minden, ami gyönyörű, értékes, az rövid életű. Te mégis azt akarod, hogy minden örökké tartson. Ha szeretsz valakit, azt ígéred: “Szeretni foglak egész életemben.” És közben pontosan tudod, hogy még a holnapban sem lehetsz biztos – hazug ígéretet teszel. Csupán annyit mondhatsz: “Szerelmes vagyok beléd e percben, és maradéktalanul neked adom magam. A következő pillanatról semmit sem tudok. Hogyan ígérhetnék bármit? Meg kell bocsátanod nekem.”
De a szerelmesek megígérnek mindent, amit azután nem tudnak teljesíteni. Ez csalódást eredményez, majd a távolság tovább nő, jön a harc, veszekedés, viaskodás, és az élet, aminek boldogan kellene telnie, hosszú, fullasztó szenvedéssé válik.
Döbbenetes felfedezést jelenthet ráébredned arra, hogy félsz az intimitástól, és gyökeres változást eredményezhet, ha magadba tekintesz, és nekilátsz száműzni mindent, amit szégyellsz, hogy olyannak fogadhasd el a természetedet, amilyen - nem amilyennek lennie kellene. Én nem azt tanítom, hogy valamilyennek “kell” lenned. A sok “kell” betegíti meg az emberi tudatot. Az embereknek a “van” szépségét kell megtanítani, a természet csodálatos nagyszerűségét. A fák nem ismernek semmilyen Tízparancsolatot, a madarak sosem hallottak szent iratokról. Csupán az emberek teremtették meg ezt a problémát maguknak. Ha elégedetlen vagy a saját természeteddel, akkor megosztottság támad benned, és tudathasadásossá válsz.
És ezzel nem csupán az egyszerű emberek vannak így, hanem az olyan nagyságok is, mint Sigmund Freud, aki nagymértékben hozzájárult az emberi tudat megértéséhez. Kifejlesztette a pszichoanalízis módszerét, hogy az emberek megismerhessék mindazt, ami a tudatalattijukban rejlik. Mert itt van a titok: Amit egyszer a tudatalattinkból a tudatunkba emelünk, az elillan. Te pedig tisztábbá és könnyebbé válsz. Minél több tehertől szabadul meg a tudatalattid, annál nagyobb lesz a tudatosságod. Ahogy a tudatalattid mérete zsugorodik, úgy növekszik a tudatosságod.
Ez egy csodálatos igazság. A Kelet már évezredek óta ismeri, de a Nyugattal Sigmund Freud ismertette meg – anélkül, hogy bármit tudott volna a Keletről, és annak pszichológiájáról. Személyes felfedezése volt. Éppen ezért találhatod meglepőnek a tényt, hogy Freud sosem hagyta saját magán alkalmazni a módszert. A pszichoanalízis atyját sosem analizálták. Kollégái újra és újra feltették neki a kérdést: “Te adtad nekünk a módszert, és mindannyian analizáltattuk magunkat. Te miért nem vagy hajlandó alávetni magad a pszichoanalízisnek?”
Freud azt felelte: “Szó sem lehet róla.” Félt a kitárulkozástól. Valóságos zseni lett belőle, és a feltárulkozás révén visszasüllyedt volna a hétköznapi emberek közé. Ugyanolyan félelmek, ugyanolyan vágyak és ugyanolyan elfojtások éltek benne is. Sosem beszélt az álmairól, csak hallgatta, miről álmodnak mások. A kollégáit furdalta a kíváncsiság: “Nagyon sokat jelente, ha megismerhetnénk a te álmaidat is.” De ő sosem egyezett bele, hogy lefeküdjön a pszichoanalitikus díványára, és az álmairól meséljen, mert azok éppolyan közönségesek voltak, mint bárki másé – ettől félt Freud.
Egy Gautam Buddha nem félt volna a meditációtól – ő ezt ajándékozta az emberiségnek, egy speciális meditációt. És a pszichoanalízistől sem félt volna, mert annak, aki meditál, fokozatosan megszűnnek az álmai. Nappal csend uralkodik a tudatában, nem a gondolatok hétköznapi zűrzavara. Éjszaka pedig mélyen alszik, mert az álom nem más, mint a nappal végig nem gondolt gondolatai, meg nem élt vágyai, megvalósítatlan ábrándjai. Azok próbálják beteljesíteni magukat, legalább az álmokban.
Rendkívül nehéz lenne olyan férfit találnod, aki a feleségéről álmodik, ahogy olyan nőt is, aki a férjéről. Annál gyakoribb azonban, hogy a szomszéd feleségéről vagy férjéről álmodnak. A feleség elérhető; a férj nem fojt el semmit magában a feleségével kapcsolatban. A szomszéd felesége azonban mindig szebb, a fű mindig zöldebb a kerítés másik oldalán. És ami elérhetetlen, az erős vágyat ébreszt benned, hogy megszerezd, hogy birtokold. Nappal erre nincs lehetőséged, de az álmaidban szabad vagy. Az álom szabadságától még nem fosztottak meg a kormányok.
Már az sincs messze – hamarosan azt is elveszik tőlünk, mert vannak, már most is elérhető módszerek arra, hogy megfigyeljék, mikor álmodsz és mikor nem. És elképzelhető, hogy egy napon megtalálják a tudományos eljárást arra, hogyan tudják kivetíteni egy képernyőre az álmokat. Csak néhány elektródát csatlakoztatnak a fejedre. Te pedig gyorsan elalszol, édesen álmodsz, szeretkezel a szomszéd feleségével - és egy egész vetítőterem közönsége nézi. Pedig ők korábban azt gondolták rólad, hogy szent vagy!
Van, amit saját magad is megfigyelhetsz: ha valaki elalszik, és a szemhéján semmi nyoma nem mutatkozik annak, hogy alatta mozogna a szeme, akkor az illető nem álmodik. Ha álmodik, akkor megfigyelhető a szemmozgás.
Talán egy napon ki lehet majd vetíteni az álmaidat egy képernyőre. És az is lehet, hogy beléd tudnak majd kényszeríteni bizonyos álmokat. Ma azonban még senki sem vitatja, hogy “Az emberek szabadon álmodhatnak, ezt velük született joguk biztosítja.”
Egy Gautam Buddha nem álmodik. A meditáció az egyik módja annak, hogy túljussunk az elmén. Egy Gautam Buddha teljes csendben él huszonnégy órán át – nincsenek hullámok a tudata taván, nincsenek gondolatok, nincsenek álmok.
De egy Sigmund Freud fél, mert tudja, miről álmodik.
Hallottam egy esetről. Három nagy orosz regényíró – Csehov, Gorkij és Tolsztoj – üldögélt egy padon a parkban és csevegett; jó barátok voltak. Mindannyian zsenik voltak, mindannyian olyan nagyszerű regényeket írtak, hogy még ma is, ha össze akarjuk számolni a világ tíz legkiválóbb regényét, akkor legalább öt közülük forradalom előtti orosz író alkotása lesz.
Csehov élete asszonyáról beszélt, Gorkij is csatlakozott hozzá, és néhány gondolatot hozzátett a témához. Tolsztoj azonban hallgatott. Tolsztoj ortodox, vallásos keresztény volt. Talán meglepően hangzik, de az indiai Mahatma Gandhi három embert ismert el mestereként, és ezek egyike Tolsztoj volt.
Aki bizonyára nagyon sok mindent elfojtott magában. Oroszország egyik leggazdagabb embere volt – a nemességhez tartozott – de úgy élt, mint egy szegény koldus, mert “boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”, és ő nem kívánt lemondani a mennyek országáról. Ez nem egyszerűség és nem vágytalanság - ez túl sok vágy. Túl nagy mohóság. Túl nagy gőg. Feláldozza az életét és annak örömeit, mert ez csak egy rövidke élet, és inkább az örökkévalóságban élvezi majd a paradicsomot és Isten országát. Ez nagyszerű üzlet – olyan, mint a lottó, csak biztosabb.
Tolsztoj önmegtartóztató életet élt, kizárólag vegetáriánus ételeket evett. Majdnem szent volt! Természetesen az álmai nagyon csúnyák lehettek, ahogy a gondolatai is nagyon csúnyák lehettek. És amikor Csehov és Gorkij megkérdezte: “Tolsztoj, te miért hallgatsz? Mondj valamit!”, ő azt felelte: “Én nem mondhatok semmit a nőkről. Majd akkor mondok, ha egyik lábbal már a sírban leszek. Akkor kimondom, és gyorsan beugrom a sírba.”
Érthető, hogy miért félt annyira megszólalni; mert csak úgy forrt a bensője. Nem, nem lehet igazán bizalmas viszonyba kerülni egy olyan emberrel, mint Tolsztoj…
Az intimitás egyszerűen annyit jelent, hogy a szív ajtaja nyitva áll előtted; örömmel látott vendégként léphetsz be rajta. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a szíved nem fuldoklik elfojtott szexualitástól, nem forrongnak benne mindenféle perverziók, ha a szíved természetes. Olyan természetes, mint a fák, olyan ártatlan, mint a gyermekek – mert akkor nincs miért félned az intimitástól.
Ezt próbálom elérni: segítek megszabadulnod a tudatalattid terheitől, segítek levetni az elme gátjait, és segítek hétköznapivá válnod. Nincs annál csodálatosabb, mint egyszerűnek és hétköznapinak lenni. Akkor annyi bizalmas barátod és intim kapcsolatod lehet, amennyit csak akarsz, mert már nem félsz semmitől. Nyitott könyvvé válsz, amit bárki elolvashat. Nincs semmi rejtegetnivalód.

Egy vadászklub tagjai minden évben felmentek a Montana-hegységbe. A tagok sorshúzással döntötték el, kinek a feladata legyen a főzés, és abban is megegyeztek, hogy ha valaki panaszkodik az étel miatt, az automatikusan felváltja a peches szakácsot.
Néhány nap után, melynek során nyilvánvalóvá vált, hogy senki nem kockáztatja meg a véleménynyilvánítást, Sanderson kétségbeesésében szörnyű elhatározásra jutott. Talált egy kupac egérürüléket, és tett belőle az ételbe két marokkal aznap este. Látható volt egy-két fintor a tábortűz körül az első pár kanál után, de senki nem szólt semmit. Aztán valaki váratlanul megtörte a csendet: “Hát”, közölte, “ennek olyan íze van, mint az egérszarnak – de jó!”

Nagyon sok arcod van. Gondolsz magadban valamit; kifelé pedig egészen mást mutatsz. Nem alkotsz szerves egészet.
Pihenj meg, és vess véget ennek a megosztottságnak, amit a társadalom teremtett benned. Csak olyat mondj, amit valóban úgy gondolsz. Cselekedj a saját elhatározásod szerint, ne törődj a következményekkel. Ez egy rövid élet, nem szabad tönkretenned azzal, hogy folyton a következmények miatt nyugtalankodsz.
Mindenkinek teljes, intenzív és boldog életet kell élnie, és akárcsak egy nyitott könyv, elérhetőnek, hogy bárki elolvashassa. Persze, így nem fog szerepelni a neved a történelemkönyvekben. De mi értelme van beírni a neved a történelembe?
Inkább élj, ne azzal törődj, hogy emlékezzenek rád. Halott leszel.
Emberek milliói éltek már a földön, és még a nevüket sem tudjuk. Fogadd el az egyszerű tényt – csak néhány napig vagy itt, azután eltűnsz. Ezt a néhány napot nem szabad elvesztegetned képmutatással, félelemben. Ezeket a napokat ki kell élvezned.
Senki nem tud semmit a jövőről. A mennyország, a pokol és az isten valószínűleg csak feltételezések, nincs rájuk bizonyíték. Az egyetlen dolog, amiben biztos lehetsz, az életed – tedd olyan gazdaggá, amennyire csak tudod.
Az intimitás, a szeretet, a mások előtti feltárulkozás révén gazdagabbá válsz. És ha képes vagy sok emberrel mély szeretetben, erős barátságban és őszinte intimitásban élni, helyesen éltél. És bárhová vessen a sors, ha megtanultad ennek a művészetét, ott is boldog leszel.
Ha egyszerű és őszinte vagy, ha van benned szeretet és bizalom, paradicsomot teremtesz magad körül. Ha bezárulsz, szüntelenül védekezel és nem szűnő nyugtalanság gyötör, hogy valaki megismeri a gondolataidat, álmaidat, perverzióidat, akkor pokolban élsz. A pokol benned rejtőzik – ahogy a paradicsom is. Ezek nem földrajzi, hanem spirituális helyek.
Tisztítsd meg önmagad! A meditáció nem más, mint az elmédben felgyülemlett piszoktól való megtisztulás. Ha a tudat csendes, és a szív énekel, készen állsz – félelem nélkül és határtalan örömmel – az intimitásra. Intimitás nélkül viszont egyedül maradsz az idegenek között. Az őszinte bizalomnak köszönhetően barátok vesznek körül, olyan emberek, akik szeretnek. Az intimitás nagyszerű élmény. Senkinek sem szabad kihagynia.

Kezdjük a legelején: Az intimitás ABC-je

Az emberek meditációk, imádságok, új létmódok után kutatnak. De a mélyebb keresés, a kutatás valódi tárgya abban rejlik, hogyan verhetünk ismét gyökeret a létezésbe. Nevezhetjük meditációnak, imádságnak, vagy bárminek, a lényeg nem más, mint hogy szeretnénk ismét gyökeret verni a létezésbe. Gyökértelen fákká lettünk – senki sem felel értünk, egyedül saját magunk, bennünk pedig a természet legyőzésének ostoba eszméje uralkodik.
A természet része vagyunk – hogyan győzhetné le a rész az egészet? Barátkozzunk meg vele, szeressük, bízzunk benne, és lassan-lassan ebben a barátságban, szeretetben és bizalomban megszületik az intimitás, közelebb kerülünk hozzá. A természet közeledni kezd hozzánk, és lassanként felfedi titkait. A legvégső titka az isteniség. Ez csak azok előtt tárul fel, akik valódi barátai a létezésnek.

Kezdd ott, ahol vagy
Az élet egy keresés – szüntelen, kétségbeesett, reménytelen kutatás valami után, amiről nem tudjuk pontosan, hogy micsoda. Mély, leküzdhetetlen sürgetést érzel arra, hogy keress, de valójában nem tudod, mi a célod. És mindez egy olyan tudatállapotban történik, amiben bármire bukkansz, nem tud kielégülést nyújtani. Úgy tűnik, a frusztráció az emberiség végzete, mert bármit is találj, értéktelenné válik abban a pillanatban, ahogy megszerezted. És akkor ismét nekilátsz a keresésnek.
A kutatás folytatódik, akár találsz valamit, akár nem. Mert nem számít – akármit találsz, akármi hiányzik, a keresés mindenképpen folytatódik. Keres a szegény, keres a gazdag, a beteg, az egészséges, a hatalmas, az erőtlen, az ostoba, a bölcs – és senki sem tudja, pontosan mit keres.
Ezt a szüntelen kutatást – mi ez és miért történik – kell megértened. Úgy tűnik, repedés keletkezett az emberi lényekben, az emberi elmében. Mintha egy lyuk, egy fekete lyuk tátongana az emberi tudat mélyén. Beledobálod a dolgokat, amik eltűnnek a mélyén. Semmivel sem tudod megtölteni, semmi sem segít közelebb jutni a teljességhez. Ez egy nagyon lázas keresés. Keresed azt a valamit ebben a világban, és a másvilágon is. Néha a pénzben keresed, a hatalomban, a tekintélyben, máskor Istenben, az üdvösségben, a szerelemben, a meditációban, az imádságban – de a kutatás folytatódik. Úgy tűnik, az ember a keresés betege.
És ez a keresés nem engedi, hogy itt és most létezz, mert folyton valamerre másfelé űz. A keresés egy kivetítés, egy vágy, egy meggyőződés, ami azt mondja, hogy valami másra van szükséged – ami biztosan létezik, csak valahol máshol, nem ott, ahol éppen vagy. Egészen bizonyosan létezik, de nem ebben az időpillanatban – nem most, hanem valahol másutt. Ott található, akkor, és sosem most és itt. Űz, vonz, kerget. Újabb és újabb őrültségekbe hajszol bele, egészen megőrjít. És sosem talál megnyugvást.
Hallottam egy történetet egy igazán csodálatos szufi misztikusról, Rabia al-Adawiáról:
 
A Kiadó engedélyével.